Breaking News

Újabb YA képregényt jelentet meg a Ciceró

Bizonyára sokan találkoztatok már a Nimona című kötettel, ami a Ciceró gondozásában jelent meg.

Nagyon úgy tűnik, hogy ez egy valóban új irányvonal náluk, ugyanis jön a "folytatás" - mármint a képregény-sorozaté, nem a Nimonáé.




Az új könyv elég érdekesen hangzik, a kiadó így ír róla a Moly karcában:

Szeptemberben megjelenik az Ánya kísértete magyarul
Az eredeti képregény négyévnyi munka után 2011-ben jelent meg, Vera Brosgol orosz származású képregényalkotó első könyveként. A különleges története mellett a kötetet egyedivé teszi a jellegzetes kék-szürke színek túlsúlya. A képregényszakmában komoly elismerésekben részesült, hiszen megkapta a Cyblis-, a Harvey- és az Eisner-díjat is.
A történet a kevéssé népszerű Anyáról szól, aki orosz bevándorlóként és kamaszként próbál boldogulni egy amerikai középiskolában. Igyekszik beilleszkedni, népszerűvé válni, és mint minden tinédzser, eleve nehezen fogadja el önmagát. Véletlenül találkozik a vele egyidős Emilyvel, aki – nem mellesleg – egy szellem és 90 éve halott. Lassan barátok lesznek, segítik egymást, de a kísértetlány manipulatív lesz és irányítani próbálja Ánya életét, aki közben kideríti Emily halálának valódi okát.
A Ciceró kiadó a képregénypalettáját kívánta bővíteni ezzel a kötettel, célunk, hogy minőségi, gondolatébresztő és maradandó alkotásokat mutassunk be a magyar közönségnek.


Tehát egy igazán izgalmas kötettel folytatódik a YA képregények sora. 

Fülszöveg:

Ánya sok mindenre számított, mit találhat egy kiszáradt kút mélyén, de egy új barát nem jutott volna eszébe. Különösen nem egy olyan új barát, aki egy évszázada halott.
Belezuhanni egy kútba önmagában is balszerencse, de Ánya élete sem fenékig tejfel. Cikinek érzi a családját, elégedetlen a testével, és már szinte le is mondott arról, hogy beilleszkedjen az iskolában. Pont egy új barátra van szüksége – még akkor is, ha az halott.
Ánya új barinője azonban véresen komolyan gondolja, hogy örökre barátok lesznek…

Nincsenek megjegyzések