Friss hírek a Könyvhét háza tájáról!
Fotó: Déry Ágoston
Arról már írtam, hogy mikor lesz idén a Könyvhét és hol lesz a helyszín, de ahogy közeledik az év első igazán nagy könyves rendezvénye, egyre több dolgot tudhatunk meg.
Az MKKE, vagyis a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése most kiadott egy közleményt, amiben már megosztottak jó néhány részletet a rendezvényről.
Másolom:
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése idén 94. alkalommal rendezi meg a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseményét, az Ünnepi Könyvhetet és 22. alkalommal a Gyermekkönyvnapokat. Az év egyik legfontosabb irodalmi rendezvénysorozatára ebben az évben június 8–11. között kerül sor a Vörösmarty tér, a Vigadó tér és a Duna-korzó területén.A 94. Ünnepi Könyvhét megnyitó programja június 8-án 16 órakor kezdődik Vörösmarty téren: a díszegyenruhába öltözött Tűzoltózenekar zenés bevonulása után Gál Katalin, az MKKE elnöke köszönti a látogatókat. Ezt követően 𝑴𝒂𝒓𝒈𝒐́𝒄𝒔𝒚 𝑰𝒔𝒕𝒗𝒂́𝒏 irodalomtörténész, kritikus, Petőfi Sándor életművének elismert szakértője nyitja meg a Könyvhetet, majd Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a Budapest 150 – Könyvfőváros program alkalmából mond ünnepi beszédet. Ezután kerül sor a Szép Magyar Könyv 2022 verseny ünnepélyes díjátadójára. A nyitó nap estéjén Vecsei H. Miklós és alkotótársai – Pilinszky János és Csoóri Sándor életműve alapján készült – 𝑸𝑱𝑼́𝑩 / 𝑨 𝒌𝒐𝒄𝒌𝒂 𝒌𝒊𝒃𝒐𝒏𝒕𝒂́𝒔𝒂 című legújabb koncertszínházi előadásukat mutatják be a Vörösmarty téri színpadon.A négynapos rendezvényt az MKKE és a Budapest 150 – Könyvfőváros által szervezett programok, a résztvevő könyvkiadók műsorkínálata és könnyűzenei koncertek színesítik. A három helyszínen 160 kiállító, 146 standdal várja az érdeklődőket idén.A vidéki, országos megnyitónak Veszprém, Európa Kulturális Fővárosa ad otthont. Június 9-én 𝑩𝒆𝒓𝒆𝒎𝒆́𝒏𝒚𝒊 𝑮𝒆́𝒛𝒂, Kossuth-díjas író, rendező és Gál Katalin, az MKKE elnöke nyitja meg az országos programsorozatot, melyhez színes programok csatlakoznak Veszprémben és a Bakony-Balaton régióban.A megszokott módon elérhető lesz a Könyvhetet kísérő kiadvány, a Könyvheti Prospektus, melynek nyomtatott verziójából a helyszínen, online formában pedig az Ünnepi Könyvhét weboldalán tájékozódhatnak az olvasók az újdonságokról. A Könyvheti Jegyzékre ebben az évben is – a hagyományoknak megfelelően – 2023 januárjától megjelenő, magyar nyelven, magyar szerzőtől származó első kiadású művek, illetve klasszikus magyar nyelvű, magyar szerzőjű művek átdolgozott kiadásai, új adaptációi kerülnek fel. A Könyvheti Jegyzéket online formában érheti el az érdeklődő olvasóközönség, a könyvheti honlap rovatait folyamatosan töltjük fel (www.unnepikonyvhet.hu).A 94. Ünnepi Könyvhét hivatalos sajtótájékoztatóját május 30-án, kedden 11 órakor tartjuk a Gerbeaud Kávéházban. A sajtótájékoztató résztvevői: Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke, Orosz Márton, művészettörténész, a Vasarely Múzeum igazgatója, a Szép Magyar Könyv verseny zsűrijének elnöke, Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese, Both Gabriella, szerkesztő, Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója és Gáspár Máté, a Budapest Brand művészeti vezetője.
Nincsenek megjegyzések