Karen T. Blythe: Romok


Egy romantikus kis disztópia

Romok

A blogturnéról



Mindig öröm egy újonnan felfedezett írót bemutatni, főleg ha magyar az illető. A Karen T. Blythe néven publikáló írónő első regényét mutatjuk be nektek egy blogturné keretein belül.
Kövessétek velünk a turnét, és a sok érdekesség mellett még nyerhettek is. Reméljük, megszeretitek annyira a történetet, amennyire mi.



Kiadó: Magánkiadás
Oldalszám: 423
ISBN: 978-615-5514-03-8
Sorozat: Kolónia trilógia
Függővég: so-so
Bechdel-teszt: átment
A nem túl távoli jövőben a Föld népessége az éhezés miatt alaposan megcsappan, Amerika kolóniákra bomlik, az életben lévőknek minden egyes falatért meg kell küzdeniük. Jael az anyjának segít, hogy öccse nyugodtan tanulhasson.
Egy nap megjelenik a városukban a híres énekes, Zerah, hogy egy segítő turné keretein belül koncertet adjon. A véletlen folytán találkozik össze Jaellel, ám ez egy életre változást hoz mindkettejük számára.
Vajon ez több lesz, mint egy egyszerű fellángolás? És ha igen, a kapcsolatuk túléli a buktatókat?
Egy igazán szép romantikus történet egy nagyon nehéz világban.


Véleményem

Több okból félve álltam neki ennek a könyvnek. Egyrészt magánkiadás, és még mindig van bennem félelem, amikor ilyen akad a kezembe, hiszen az ebookok kiadása lehetővé tette, hogy gyakorlatilag bárki ki tudja adni a történetét, akár jó, akár rossz. Nem mondom, hogy nincsenek magánkiadásban jó könyvek, csak azt, hogy alapvetően nagyobb a kockázat, nehezebb a jókat kiszűrni. Másrészt pedig valamiféle disztópikus-poszt-apokaliptikus világban játszódó ifjúsági történetről van szó a Romok esetében, amiből már jó néhányat olvastam, így már viszonylag könnyen meglátom bennük a rendszert, és kiszámíthatóvá válnak. Ezt még spékeljük meg azzal, hogy a Romok egy elsőkönyves magyar szerző műve...

Szerencsére azonban nem volt csalódás, sőt... Annyira rákészültem, hogy esetleg nem fog tetszeni, hogy végül kifejezetten kellemes meglepetés volt. Nem mondom, hogy nem találtam meg itt is a szokásos mintákat, de ettől még szerettem. 

Alapvetően itt is két részre szakadt társadalomról beszélünk a disztópikus világban, csak Kapitólium vagy nemesek helyett az Elit áll a társadalom csúcsán. Számukra az élet nem túlságosan nehéz, ők a gazdagok, akik mindent megkaphatnak. A kolóniák lakói számára azonban semmi sem ilyen egyszerű: gyakran még akár éheznek is, és mindenről maguknak kell gondoskodniuk. Főszereplőnk, Jael a kolónián született és megszokta, hogy mindenért meg kell dolgoznia. Anyjával és öccsével egy kis farmon laknak, szó szerint maguknak termesztenek meg mindent, és ha nincs termés (például meg nem esik elég eső), akkor kevesebb jut az asztalra. Jael elhatározza, hogy öccsét taníttatni fogja, mert bár nem túl sok esély van rá, hogy kitörjön a kolóniáról, de akkor is meg akarja próbálni. Ezért még a szokásosnál is keményebben hajt. 
A nagy fordulat akkor jön, amikor megérkezik a kolóniára Zerah, az elnök fia, a legelitebb Elit család tagja. Zerah népszerű énekes, az Elit igazi üdvöskéje: jóképű, menő és csodálatos hangja van. Zerah egy jótékonysági turnét tart, és most épp Jaeléknél tart vele. Aztán ahogy persze ez várható, megtörténik a teljesen valószínűtlen Jael-Zerah találkozás, és elindul egy tipikus Rómeó és Júlia történet a kolóniabéli Jael és az Elit Zerah között. 

Sok szempontból mondhatjuk tehát, hogy egy tipikus disztópia, és igazunk is lenne. Mégis amit nagyon szerettem a Romokban, az a két főszereplő és a kettejük között kibontakozó szerelmi szál. Aki a keményvonalasabb disztópiákat szereti, az szerintem ezért a könyvért nem lesz oda, mert a romantika nagyobb szerepet kap, mint a legtöbb ilyenben. Bár kapunk az arcunkba éhezést és nehéz körülményeket, és ez végig jelen is van, ráadásul Zerah miatt erősen érezzük a kontrasztot a Kolónia és az Elit között, azért egyelőre nem ez van a középpontban. (Gyanítom, a folytatásban több lázadásra és változásra számíthatunk az egész társadalom szintjén is, ez a könyv pedig inkább megalapozza a világot, és abszolút a karakterekre koncentrál, hogy később valóban érzelmi szintjen megérintsenek minket a küzdelmeik.) Szóval tulajdonképpen egy disztópiavilágba ültetett romantikus történet ez, legalábbis számomra az volt. 



És ezt már csak azért is szerettem, mert hála istennek mind Jaelt, mind Zerah-t megkedveltem. Jael az életének megfelelően végig olyan, mintha védekezne - el akarja kerülni Zerah-t, amilyen messzire csak lehet, mert érzi, hogy veszélyes rá nézve. És amikor mégis találkoznak, akkor nagyon határozott és nem omlik a lábai elé. Meg meri mondani Zerah-nak, hogy menjen a fenébe, simán a szemére veti, hogy milyen könnyű az élete. Zerah mellette pedig tipikusan az, amit egy rocksztártól vár az ember: határozott, magabiztos, soha nem volt gondja az anyagaikkal. Együtt pedig csak úgy szikrázik közöttük a levegő, imádtam a vitáikat, a romantikus jeleneteiket, mindent!

A mellékszereplők közül Jael öccsét, Woodyt emelném ki. (Akinek a neve egyébként nagyon idegesített.) Kifejezetten aranyos és vicces volt, tipikus öcsi-nővér kapcsolatuk van, amit már csak azért is szerettem, mert nagyon szépen megjelenik benne, hogy hiába mások a körülmények, az emberi kapcsolatok attól még ugyanolyanok. 



Összességében nem mondom, hogy nem voltak hibái a regénynek. A világ felépítésén nyilván lenne még mit csiszolgatni, leginkább a nagyobb kibontakozása hiányzik - megismertük mikroszinten, de viszonylag keveset tudunk arról, hogy nagy egész szintjén hogy fest a dolog, egészen pontosan hogy lett ilyen a társadalom stb. De a szereplőket nagyon szerettem, a köztük lévő kapcsolatokat is, és ez után a befejezés után rettentő kíváncsi vagyok a folytatásra. 

NAGYON AJÁNLOM


Blogturné extra - Részlet a könyvből


Egyszerűen nem bírtam lerázni.
– Miért követsz engem állandóan?
– Mert nincs jobb dolgom – villantotta meg Zerah azt a mosolyát, amivel pillanatok alatt képes volt elérni, hogy lányok hosszú sora vesse rá magát.
– Nekem viszont van – vontam meg a vállamat, és próbáltam olyan közömbösen nézni rá, amennyire csak tudtam. Nem engedhettem, hogy észrevegye: a mosoly nálam is éppúgy működik, mint az összes többi nőneműnél. – Tudod, mi itt a kolóniákon megdolgozunk a betevőért.
– Én is dolgozom. – Zerah ezt olyan határozottan vágta rá, hogy tudtam, el is hiszi, amit mond. Néha komolyan megdöbbentett, hogy mennyire nincs tisztában vele, mi történik távol az ő tökéletes világától. Tényleg elhiszi, hogy dolgozik, csak mert felugrál a színpadra és egy órát vagy másfelet mikrofont a kezében szorongatva tölt.
Sejtelme sem lehetett, milyen, amikor az ember hajnalok hajnalán kel, hogy megetesse az állatokat, hogy milyen, amikor az egész délelőtt azzal telik, hogy vödörben hordom a vizet a tóról, csak hogy ne száradjon ki a kemény munkával elvetett borsó. Aztán épp csak annyi időd van megállni, hogy bekapj egy pár falatot ebédre, és már mész is vissza, hiszen közben az állatok is megéheztek. Aztán órákig görnyedsz a föld fölött, hogy kigazold az ágyásokat és megkapáld őket, a nap végén pedig hullafáradtan dőlsz be az ágyadba, amit magad tömtél.
De ahogy magabiztos mosolyát néztem, felvillant a fejemben egy gonosz ötlet. Most már én vigyorogtam. Ha már nem akart békén hagyni, ám legyen.
– Tudod mit? – kérdeztem kárörvendőn. – Igazad van, ismered a munkát, szóval akár segíthetsz is nekem.
Azzal a kezébe nyomtam a helyenként már lyukas fonott kosaramat, amibe a tojást szoktam gyűjteni.
– Ott a tyúkól. Megtennéd, hogy összegyűjtöd a tojásokat, amíg megetetem őket?
Ez persze nem kérdés volt, mert azzal a lendülettel már indultam is tovább, a válaszát meg sem várva. Kellett néhány másodperc, hogy kövessen, de aztán meghallottam a lépteit. Most megmutatom neki.
Bizonytalanul mászott be a tyúkólba, és most először láttam rajta tanácstalanságot. Nem tudtam eldönteni, hogy hangosan kacagjak rajta, vagy megsajnáljam és segítsek neki.
– Csak szedd össze a tojásokat a kosárba!
Zerah az első fészek felé fordult, és már meg is találta az első tojást. Láttam a mosolyán, hogy azt hiszi, gyerekjáték, amit csinál. Néhány percen belül össze is szedett jó néhány tojást, amiket szabadon talált, de azt is észrevettem, hogy a kotló tyúkokat meg sem közelítette.
– A tyúkok alól is szedd ki őket! – utasítottam pimasz hangon. És még csak nem is kértem tőle olyat, amit ne tettem volna meg magam is.
– A tyúkok... alóluk? – kérdezte meghökkenve.
Ott állt Zerah, a menő rocksztár, a fekete bőrnadrágjában és a karizmaira tökéletesen simuló pólóban, karján kosárral, telt ajka pedig meglepett o-t formált.
– Igen, alóluk. Ha nem szedjük őket össze időben, nem kizárt, hogy összenyomják vagy kicsipkedik őket, és kiisszák, ami bennük van.
– De... De ha rajta ül, akkor... nem... – Közben erősen gesztikulált, próbálta az értésemre adni, mit akar mondani, hiszen nyilvánvalóan képtelen volt befejezni a mondatot.
Nem is kellett neki, így is értettem, mire gondol, és most már tényleg képtelen voltam nem felkacagni.
– Nem minden tojásból lesz kiscsirke, nyilvánvalóan. A tyúkok meg nem olyan ártatlanok, mint gondolnád. Kifejezetten agresszívak is tudnak lenni.
Láttam rajta, hogy ez a tudás nem nyugtatta meg közvetlenül azelőtt, hogy pont az agresszív kotlósok alól kellene kibányásznia a tojásokat.
Végül mégis elindult az első tyúk irányába, és mintha egy vicsorgó kutya állna vele szemben, milliméterről milliméterre, nagyon lassan nyújtotta a kezét a madár felé. Aztán beszélni kezdett hozzá, lágy hangon suttogott neki, mintha még azt is hallottam volna, hogy dúdolni kezdi az egyik dalát. Én meg döbbentem vettem észre, hogy a taktikája működik.
Zerah szó szerint kiflörtölte a tojást a tyúk alól. Ilyen nincs!

Rendeld meg a képre kattintva!