Internetundoritisz Maximus

Eredetileg nem terveztem erről bejegyzést írni, de aztán arra gondoltam, írok róla Facebookon - aztán végül csak itt kötött ki, mert nem tudtam, pontosan meddig fogom jártatni a számat  az ujjaimat.

Ahogy észrevehettétek, az elmúlt pár napban kevesebb volt a bejegyzés, mint szokott lenni. Facebookon még csak-csak jelentek meg új tartalmak, de magamhoz képest a blogon aztán tényleg leállt az élet. A napi 3-5 bejegyzés helyett volt olyan nap, hogy nem volt egy sem.

Sokat gondolkoztam, hogy megírjam-e ezt nektek, hiszen... a blogolás hobbi, és valójában senki sem tart pisztolyt a fejemhez, hogy minden nap legyen bejegyzés, így igazából mentegetőznöm sem kell. De tudom, hogy sokan itt vagytok, akik várják, így azért valamit mégis szerettem volna írni.

Ehhez pedig kicsit magamba kellett merülnöm, és elgondolkozni, tulajdonképpen miért is nem voltak bejegyzések. Nem mintha nem lett volna időm - az igazán meglepő, hogy időm még több is volt, mint év közben, a legnagyobb hajtás idején. Akkor mégis miért van az, hogy akkor mégis megírok két bejegyzést reggel 6-kor, most pedig egyszerűen nem tudtam rávenni magam, hogy leüljek a gép elé, és megírjak egy épkézláb posztot? 

Logikus magyarázat lenne a fáradtság. És igazából még bizonyítéka is van annak, hogy fáradt vagyok: tegnap délután, munka után lefeküdtem aludni, és 3 órára kiütöttem magam. Ez nálam több okból villogó fénnyel jelzi, hogy valami nem oké. Egyrészt általában túl aktív vagyok ahhoz, hogy néhány órát ilyen lazán kidobjak a kukába - amikor olvashatnék, posztot írhatnék stb. Másrészt általában nem tudok délután elaludni - világos van, nem passzol a megszokott életritmusomba. Tegnap mégis lefeküdtem, és mégis tudtam aludni. 

De amikor simán rá akartam húzni ezt a fáradtságra, éreztem, hogy valami mégsem kerek. Nem most lettem fáradt, fáradt vagyok én sokszor, és máskor még kevesebb időm jut kipihenni magam. 

És aztán hirtelen rájöttem, mi a baj, amikor hazaérve még a laptopot sem kapcsoltam be. És aztán reggel sem. A reggeli rutinomnak pedig ez elválaszthatatlan része: kelés legkésőbb reggel 6-kor, laptop be, kávé, hírek átpörgetése, posztírás... minden más csak ezután jön. Most viszont egymás után két napon se kapcsoltam be a laptopot - így nyilván nem volt bejegyzés sem. 

Márpedig ha reggel nem pörgetem fel magam, napközben már nagyon nehezen megy. Én ilyen reggeli, koránkelős típus vagyok. Reggel kell beindítanom a rakétákat. 

A rádöbbenés pedig: egyszerűen besokalltam az internetből. Félre ne értsetek, természetesen így is jártam a neten, de jobbára csak telefonról, ami gyorsabb és tutira nem jelent hosszú hozzászólásokat és bejegyzéseket. 

Meg persze... a munkám is az internethez köt, így nem tudok tőle szabadulni még ilyenkor sem teljesen. 

És talán pont itt a gond. Imádom az internetet, imádok blogolni, imádok tájékozódni, videókat nézegetni és még sorolhatnám... De amikor ez a munkám és ez a hobbim is, utánagondolva félelmetesen nagy részét töltöm az életemnek a net előtt. Jobbára aktívan, de amikor nem, akkor is elérhető vagyok. Állandóan ott villog a fejem fölött a felkiáltójel, hogy nézzem meg, nincs-e valami új hír, amit megosztanék. 

Ez az állandó készenlét pedig fárasztó, és egy idő után visszaüt. Kellenek a net nélküli napok - illetve... nélküli sose lesz, de legalább olyan napok, amikor csökkentett üzemmódban működöm. 

És mivel nem tettem ezért tudatosan, hát most visszaüt a biológia: amikor fizikai képtelenségnek érzem, hogy hazaérve bekapcsoljam a netet. 

Így hát pihenünk. Minden bizonnyal nem sokáig, és remélhetőleg a teljes poszttalanság már lecsengett. De kell a pihenés, ez biztos. És még akkor is kellhet a pihenés, ha egyébként szereted, amit csinálsz. 

Kifejezetten vicces, amikor elkezdtem képeket keresgélni ehhez a bejegyzéshez, csupa olyan ugrott fel, ahol kétségbeesett-depressziós reakciókat láttam, mert hát NINCS INTERNET! És normál állapotban az én reakcióm is ugyanez lenne. Most viszont: egy bólintás, és a megnyugtató gondolat: pihi! 

Ez egyébként több okból aggasztó. Belegondolni abba, hogy tizenegyedikben lett először netünk otthon, ami azért annyira nagyon régen nem volt (igaz, közben azért neteztem máshol), most pedig lekattanni se tudok róla. 

Persze nem akarom, hogy úgy képzeljétek, kifulladásig ülök a laptop előtt, és mást nem is tudok kezdeni az életemmel, mert azért ez nem lenne igaz. De valószínűleg az egészségesnél így is több időt töltök a laptopommal. 

Akkor tudatosodott bennem először úgy istenigazából, mennyire jó kicsit elszakadni a virtuális életemtől, amikor Skóciában jártunk. Oda képtelenség lett volna laptopot vinni. Volt nálam okostelefon, így időnként felnéztünk, ha wifit találtunk, meg megosztottunk pár képet, de azok tényleg csak percek voltak. És az agyam mágikus módon megtisztult. 

Most is ezt várom kicsit a nyaralástól. Megint nem viszek laptopot, még véletlenül sem. 6 nap minimális internettel. És még ha lesz is - ember legyen a talpán, aki okostelón blogposztot pötyög. Remélhetőleg ez elég lesz a feltöltődéshez, hogy aztán újult erővel térjek vissza. (Azért ha addig még összeszedem magam, lesz bejegyzés az oldalon - tervezek előre írni néhányat.)

Illene valami bölcsességet is írnom a hosszú bejegyzés végére, úgyhogy maradjunk annyiban: néha azért szakadjatok le a netről ti is, még ha ez azt is jelenti, hogy nem nézitek a blogot. (Na jó, arra azért adok felmentés :P)