Margaret Atwood: A ​szolgálólány meséje {Értékelés + Nyereményjáték}

Margaret Atwood: A ​szolgálólány meséje

A blogturnéról




Margaret Atwood 1985-ben megjelent disztópiája számos színházi és filmes feldolgozás után idén ismét rendezői kezekbe került. A szolgálólány meséje - a sorozat apropóján is - új külsővel jelent meg nemrégiben a Jelenkor Kiadó gondozásában. Miben rejlik a történet sikere? Milyen mesét tár elénk a Szolgálólány? A Blogturné Klub hat bloggere most arra vállalkozik, hogy bemutassa Nektek a könyvet, Gileád állam működését és eszméit. Tartsatok velünk, s a turné végén megnyerhetitek a Kiadó által felajánlott nyereménykönyv egyikét!

Eredeti cím: The Handmaid's Tale
Kiadó: Jelenkor Kiadó
Oldalszám: 480
Fordító: Mohácsi Enikő
ISBN: 9789636767051
Sorozat: -
Nézőpont: E/1
Függővég: van
Bechdel-teszt: átment
Moly link
Goodreads link (4,05)
Megrendelési link
Fredé hasznos asszony, a jövő letéteményese. Olyasmire képes, amire csupán a nők
töredéke: gyermeket szülni. Gileád állama különös figyelmet fordít arra, hogy ő és társai megértsék, a szülés életük egyetlen célja és értelme. A vallási fundamentalista alapokon kormányzott ország átnevelőközpontokban készíti fel a termékeny nőket, hogy aztán az uralkodó elithez tartozó családokhoz kerülve két éven belül teherbe essenek a ház urától – a féltékeny, ám gyermekre vágyó Feleségek irigy pillantásaitól kísérve.
Fredé a Parancsnok házában igyekszik belesimulni a hétköznapokba, megfelelni a dogmatikus vallási előírásoknak és mindenekelőtt megfoganni. Ha eltévelyedik, felakasztják a Falra, vagy kiűzik a Telepekre a Nemnők közé hullákat égetni. A Parancsnok azonban egy este a szobájába hívatja, a szigorú tiltás ellenére teljesen egyedül, amire Fredé akkor sem mondhatna nemet, ha akarna.
Margaret Atwood disztópiája megrázó vízió egy olyan világról, ahol a nők egyetlen szerepe, hogy a vallás, az állam és a szaporodás szolgálatában állnak. A szerző „ellenjóslat”-nak nevezte regényét, mondván, ha ez a jövő részletesen leírható, talán nem fog bekövetkezni.
A mára klasszikussá vált kultuszregényt 1986-ban Booker-díjra jelölték, 1987-ben pedig megnyerte az első Arthur C. Clarke-díjat; több mint negyven nyelvre lefordították, és számos filmes és színházi feldolgozás után 2017-ben tévésorozatot is bemutattak belőle.

Az első mondat:


"És látá Rákhel, hogy ő nem szűle Jákóbnak, irigykedni kezde Rákhel az ő nénjére, és monda Jákóbnak: Adj nékem gyermekeket, mert ha nem, meghalok."

Véleményem


Bevallom, magam is meglepve jöttem rá, hogy mielőtt hírét vettem a most készült A szolgálólány meséje sorozatról, még soha nem hallottam a regényről, még a hardcore disztópiás korszakomban sem. Azóta persze lépten-nyomon belebotlottam, és ahogy láthattátok is, többször volt róla bejegyzés is a blogon. És egyre kíváncsibb lettem a történetre, de megfogadtam, hogy nem nézem meg a sorozatot, amíg nem olvastam a könyvet. És aztán befutott a könyv...

És hiába minden kíváncsiságom, bevallom, tologattam az olvasást. Nagyjából tudtam már, miről szól a történet, és féltem, mennyire vág majd taccsra lelkileg. Szeretem én a könyvmoly mazochizmust, de azért... kell egy hangulat az önkínzáshoz, és a nyári szünet kezdete talán nem pont az az időszak, amikor önként a nyakamat dugnám a disztópiás hurokba.

De azt kell mondanom, A szolgálólány meséje minden nyomasztó témájával együtt meglepően olvasmányos. Talán pont azért, mert annyira tényszerű, amikor pedig a főszereplőnk, Fredé fejében járunk, akkor pedig vele együtt próbálunk kitartani, és a kiútra meg a szép emlékekre koncentrálni. Ilyen szempontból érdekes, de a hasonló témára épülő YA regények, Az Ékkő és az Örökké a tiéd valahogy jobban megviseltek. Lehet, hogy azért, mert azokban naiv, fiatal főhősök álmai zúzatnak össze élőben, Fredé álmai pedig már rég összezúzattak, mire megismerjük. Vagy azért, mert ahogy a regény végén meg is állapítják - nem spoilerezek - a mese nem pont jelen időben mesél, így van egyfajta eltávolodás, és mégsem. Ha olvassátok, majd megértitek, mire gondolok.



Ezzel együtt persze nem mondom, hogy nem kell a regény olvasásához a gyomor. Mert kell. 

A történet szerint olyan világban járunk ugyanis - ha valaki esetleg még nem tudná -, melyben szigorú rend uralkodik, ami cseppet sem a nőknek kedvez. Főszereplőnk, Fredé Szolgálólány - vagyis olyan nő, akiket az olyan magas tisztségű férfiak mellé rendelnek ki élő inkubátornak, akiknek a felesége nem volt képes szülni. Vagyis vannak olyan nők, akik már életet adtak egészséges gyerek(ek)nek, és egy vallásos irat parancsolataira hivatkozva rájuk sütnek valamilyen bűnt, hogy aztán besorozhassák őket, majd kellő kiképzés agymosás után teljesíthetik egyetlen kötelességüket: szülhetnek. 

Az a nagyon érdekes a regény nyitányában, hogy mindez nem teljesen egyértelmű. Kapunk néhány homályos idézetet, ami vázolja a hangulatot és azt, hogy mire számíthatunk, de konkrétumot nagyon sokáig nem tudunk. Fredé a saját élményeit kezdi el mesélni, in medias res. (Olyannyira saját, hogy még addig is hosszú oldalak telnek el, mire a Fredé nevet megismerjük. És igen, itt szeretném megjegyezni, hogy a regény olvasásáig naivan azt gondoltam, hogy a Fredé egy új név, amit alkottak. Valójában viszont egy egyszerű birtokviszony kifejezése: magyarul főszereplőnk egy Fred nevű fickó tulajdona éppen.) Mire bekapcsolódunk a történetébe, már bőven benne járunk: már rég túl vagyunk a besorozásán, a kiképzésén, sőt, az első "kirendeltségein" is. Már a Parancsnoknál is ott van egy ideje. Ráadásul a világ számára adott. Nem bajlódik igazán sokat azzal, hogy elmagyarázza a kedves olvasónak, mi is tulajdonképpen az ő feladata. Nincs az a tipikus bevezetés, amikor minden világossá válik. Fokozatosan ismerjük meg, mi a feladata neki és a többieknek, hogyan épül fel a társadalom, mit szabad és mit nem - annak megfelelően, hogy az éppen zajló történések szempontjából mi fontos. 

Ugyanez igaz a hogyanra is. Narrátorunk ugrál az időben. Egyrészt van a jelen, ami a Parancsnoknál történik. Fredé viszont érthető módon elkalandozik - egy-egy traumatikus élmény vagy unalmas pillanat, vagy igazából bármi, felidézi benne az emlékeket. Ezeket az emlékeket pedig még csak nem is időrendben kapjuk, ahogy az az életben is lenni szokott, össze-vissza jönnek. Így tehát egyrészt ide-oda ugrálunk jelen és múlt között, másrészt a múltban össze-vissza ugrálunk a különböző történések között, szinte random, annak megfelelően, Fredé fejében éppen mi jár.



Azt gondolhatná az ember, hogy ez a lassú megismerés a tudatlanság miatt idegesítő, valójában viszont egyáltalán nem az. Sőt... Ugyanis legyünk őszinték! Maguk a történések nem túlságosan izgalmasak a regényben. A Szolgálók élete alapvetően ingerszegény, és még amikor beindulnak is az események, minden lassan folyik. Így pedig a feszültséget ez teremti meg: a feszült figyelem, mert figyelni kell, hogy a random feldobált emléktöredékeket fejben egy egésszé fűzzük össze, és a feszültség, amit ez a rejtély szül. Vajon hogyan alakulhatott ki egy ilyen társadalom? Vajon hogy kezdődött mindez? Nos, annyit mondhatok, nagy spoilerek nélkül, hogy ki fog derülni, de egészen a legvégéig nem áll össze kerekké a világ. 

Nyilván maga a világ is ad egy nagy adag frusztrációt mindezen felül. 

Sőt! Az a nagyon érdekes, hogy a múlttöredékek még egy dolgot szolgálnak, amitől az ember bőre szinte viszketni kezd, annyira kényelmetlen. Fredé nem valami távoli jövőben él, ami elképzelhetetlen. Nem egy amolyan sci-fi világ, ami annyira más, mint a miénk, hogy érzelmileg könnyedén el tudjuk választani a miénktől. Az az igazán fájdalmas, hogy nagyon is el tudjuk képzelni. És egyre rosszabb, ugyanis ahogy a regény szépen felfejti, hogyan alakulhatott ki ez a nőket elnyomó, torz társadalom, az okok nagyon is valóságosak. Simán el tudjuk képzelni, hogy 5-10-15-50 év múlva ez megtörténhet. Olyan egyszerű a "recept". És ahogy a regény végén rá is mutatnak, nem precedens nélküli. Ami ebben a regényben van, nem valamilyen új, beteg agyszülemény - hanem megtörtént esetek összefűzése valami borzalmassá. 

Ilyen szempontból talán nem is a konkrét elnyomásos részek viseltek meg a legjobban, hanem az a pont, amikor végre megtudtuk, hogyan jutottunk el odáig. A megtermékenyítés puszta formaság, a hideg leírás ugyan elborzasztó és hányingerkeltő, de mégis... el lehet távolodni, ahogyan Fredé is teszi, és elkönyvelni valami gépiesként. Viszont végigkövetni a hogyan-t, és átélni azt, hogy a legközelebbi szerettedben is kételkedni kezdesz, pusztán azért, mert a nemetek megteremti a távolságot, félelmetes volt. Az a pillanat, amikor Luke hazamegy... és már semmi sem olyan, mint régen. 

Ahogy már írtam, összességében olvasmányos a regény - az elviselhetőséget viszont rendszeresen időközönként megszakítják ezek az apró kis sokkoló jelenetek. Nem kifejezetten hosszúak, nem feltétlenül véresek, de stratégiailag elhelyezett pontokon gyomron vágnak. 

Olvasás közben jöttem rá igazán, hogy lett ez a regény a feministák számára ilyen fontos. Mindent megmutat, ami a nemek közötti ilyetén megkülönböztetés szülhet - direkt a szóhasználat. Minden undorító, mocskos részletet arról, mi történik, ha egyik nem elnyomja a másikat, csak mert csak. És tudjátok mit? Azt gondoljuk, mi ennél jobbak vagyunk, de ilyenkor jön az arconcsapás: baromira nem. Ugyanis fülembe csengenek a szavak a női princípiumról, meg a kommentek, amiket a sorozat egyik kritikája alatt olvastam, és amiben egy fickó próbálta megmagyarázni, hogy amit a történet bemutat, az igazából egy teljesen normális reakció a csökkent termékenységi képességekre, és mi is ezt tennénk. Az a baj, hogy igaza van - ez a világ is ezt tenné, még ha ez most puszta fikció is. Ez a világ, ahol még a fejlett, nyugati társadalmakban is olyan mélyen becsökevényesedtek a hímsoviniszta szokások, hogy ezeket már észre se vesszük. És mondom, fejlett nyugati társadalom, és akkor még nem mentünk távolabb, hogy górcső alá vegyük az ottani borzalmakat...



És aztán persze elővehetnénk a vallások agymosását is témának, és hogy hogyan lehet belemagyarázni sok mindenbe sok mindent, ha az ember kellően kicsavarja és eladja tényként. Rizikós a téma, de hát... rizikós maga a könyv is. 

Tudom, eltávolodtam a konkrét értékeléstől, de úgy érzem, erről a könyvről nem lehet máshogy. Botorság lenne pusztán a cselekményt értékelni, meg a karakterekről írni... El sem tudom képzelni, hogy arról írjak, kit szerettem és kit nem. Ez a regény nem erről szól. Hanem a kiváltott érzelmekről és gondolatokról, amik remélhetőleg kéz a kézben járnak. 

Egy dologról azért szót kell ejtenem, ami még szigorúan könyves, aztán befejezem az eszmefuttatást, egyetlen mondat végső következtetéssel. Nagyon érdekesnek találtam a könyv lezárását. Nem mondom, hogy legszívesebben nem hajítottam volna ki a fenébe az ablakon. Ezzel együtt megértem, miért így, és azt kell mondanom, jó ez így. Amiért viszont muszáj volt erről írnom, az leginkább a technikai megoldás a zárással. Hihetetlenül okos gondolat volt, és nagyon tetszett - nem adott konkrét válaszokat, de mégis, és meglepő, új perspektívát mutatott be, miközben újabb módszerrel racionalizálta, hogy ez bizony megtörtént - illetve meg fog történni. Érdekes megoldás volt. 

És akkor a végére ígértem egy mondatot összefoglalónak: Mindenkinek olvasnia kellene

NAGYON AJÁNLOM


U.i.: Szükségét érzem most újfent megosztani ezt a videót, csak mert csak:





Deszy 📚 💕 📖 (@deszy_reads) által megosztott bejegyzés,



Blogturné extra - 10 érdekes tény a tévésorozatról





Nyereményjáték


Margaret Atwood regénye olyan nagy hatást gyakorolt az irodalomra (is), hogy felkerült az “1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz” listájára. A könyv megjelenésének évéből, 1985-ből további tizenkét kötet található ezen a listán, mi pedig arra invitálunk Titeket, hogy ismerkedjetek meg ezekkel is. Minden állomáson találtok egy-egy fülszövegrészletet valamelyik 1985-ben megjelent regényből, a feladatotok pedig, hogy beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába a könyv szerzőjének nevét!

Figyelem! A beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.

(A szerző) első, 1985-ben megjelent regénye az akkori amerikai új nemzedék, az „X-generáció” kultikus könyve lett – maradandó érvénnyel ábrázolja a gazdag Amerika fiataljainak lelkét, pontosabban lelketlenségét, vagy még pontosabban – a kiüresedettség, a teljes érzelmi sivárság mögött megbújó vágyat egy értelmesebb életre.

a Rafflecopter giveaway

A turné menetrendje


06.23. - Szembetűnő
06.25. - Sorok között
06.27. - Kelly&Lupi olvas
06.29. - Always Love a Wild Book
07.01. - Deszy könyvajánlója
07.03. - KönyvParfé
Margaret Atwood: A ​szolgálólány meséje {Értékelés + Nyereményjáték} Margaret Atwood: A ​szolgálólány meséje {Értékelés + Nyereményjáték} Reviewed by Deszy on 7/02/2017 Rating: 5

Nincsenek megjegyzések:

.

Üzemeltető: Blogger.