Breaking News

Lecserélték Ed Westwicket az új Agatha Christie adaptációban

Korábban már írtam róla, hogy Ed Westiwck zaklatási ügye miatt csúszott a BBC legújabb Agatha Christie adaptációja. A minisorozat karácsonyra érkezett volna, de a BBC visszahívta.



Aki esetleg lemaradt: először egy nő, majd még egy vádolta meg a Gossip Girl korábbi sztárját, Ed Westwicket, hogy megerőszakolta őket.

A hír elég nagy port kavart, hiszen a jóképű színészért fiatal lányok milliói rajongtak, így talán még megrendítőbbek a vádak.

Az alibi lett volna a kérdéses adaptáció, amit három részben mutattak volna be az ünnepek alkalmából - mivel a sztori karácsonykor játszódik, különösen lényeges volt, hogy erre az időszakra időzítették. Olyan szereplőket vonultat fel a minisorozat, mint Bill Nighy (Igazából szerelem, Harry Potter, Karib-tenger kalózai), Matthew Goode (Kódjátszma) vagy Anna Chancellor, akit például a Büszkeség és balítélet minisorozatból ismerhettek.

Most kiderült, a BBC úgy döntött, lecseréli Westwicket, és új szereplővel forgatja le a szükséges jeleneteket. Már azt is tudjuk, ki ugrik be a helyére, ő pedig nem más, mint Christian Cooke.



Új premierdátumról egyelőre nem szól a fáma.

Nincsenek megjegyzések