De jót röhögtem - nekem ez a könyv kell

Pont a munkahelyemen voltam, amikor felfigyeltem ennek a könyvnek a címére - Kis seggfej-kalauz. 

Bevallom, elsőre csak azért néztem meg, mert csodálkoztam, melyik kiadó vállalt be ilyen címet és mégis miféle könyv érdemelt ilyen káromkodást, ordító méretben. 

Aztán megláttam az alcímet: A pszichológus tanácsai munkahelyi konfliktusok kezeléséhez

Itt már nagyon röhögtem, és persze a kollégáimat is érdekelte, mi a móka tárgya. Ezután a fülszöveget már hangosan olvastam fel, és együtt nevettünk - persze mindenki megjegyezte, hogy nagyon kéne neki ez a könyv, az egyik kolléganőm odáig ment, hogy már írja is a megrendelőt, erre szükség van az irodában, rögtön a jogszabályok mellé. 



Íme:

Ha úgy érzi, szétstresszelik, túlterhelik, alábecsülik, terrorizálják, bántalmazzák, és mindez azért van, mert egy gyökérrel dolgozik együtt, tanulja meg, hogy kell kikerülni, átverni, lefegyverezni a seggfejeket – és ne halassza holnapra! 
A hasznos, egyben szórakoztató Kis seggfejkalauz hathatós és módszeres „játéktervvel” vértezi fel önt arra az esetre, ha egy gyökérrel kell együtt dolgoznia az irodában, a mezőn, a tanteremben, vagy egyszerűen csak az életben. 
Sutton a diagnózissal kezdi, utána pedig „terepen” kipróbált, bizonyítékokkal alátámasztott, és néha meglepő stratégiákat ismertet az udvariatlan, bunkó, irritáló, kellemetlen, vagy csak szimplán inkompetens alakok kezelésére. Elmondja, miként kerülheti el őket, hogy járhat túl az eszükön, hogy fegyverezheti le őket, hogy küldheti el őket kapálni, és hogyan növeszthet olyan pszichés „páncélzatot”, amely védelmet nyújt ellenük. 
Túlélési útmutatója olyan szemléletmód illetve személyes terv kialakításáról szól, amely segít megőrizni ép elménket, és megakadályozza, hogy a szép napjainkat tönkretegye valami gyökér.
De jót röhögtem - nekem ez a könyv kell De jót röhögtem - nekem ez a könyv kell Reviewed by Deszy on 1/11/2018 Rating: 5

Nincsenek megjegyzések:

.

Üzemeltető: Blogger.