Megvalósultak a 2017-es blogos tervek?
Gondoltam, előásom a tavaly szilveszter környékén írt bejegyzésemet a 2017-es tervekről, és végigmegyek rajta, hogy mennyire sikerült megvalósítani az egyes pontokat - ez is egyfajta évértékelés.
Kevesebb olvasás
Hát, ez igazából sikerült, még ha nem is pont úgy, ahogy terveztem.
Szigorúan darabszámot tekintve valóban kevesebbet olvastam, de az évem is elég kemény volt, úgyhogy szeretnék még tovább faragni rajta.
Szigorúan darabszámot tekintve valóban kevesebbet olvastam, de az évem is elég kemény volt, úgyhogy szeretnék még tovább faragni rajta.
Napi posztolás
Az év első felében ez nagyon jól sikerült, napi több bejegyzés is született általában.
Aztán jött az ősz, és borult minden. A célom általában napi legalább 3 bejegyzés, de ősszel akadtak már olyan napok, amikor nem volt egy sem, december végére pedig már tényleg tragikus lett a helyzet.
Aztán jött az ősz, és borult minden. A célom általában napi legalább 3 bejegyzés, de ősszel akadtak már olyan napok, amikor nem volt egy sem, december végére pedig már tényleg tragikus lett a helyzet.
Érdekességek
A tavalyi egyik elhatározásom az volt, hogy több érdekességes bejegyzés lesz. Gondolok itt extrákra az egyes könyvekhez, fordításokra, de leginkább egy-egy érdekes irodalmi tény vagy téma körüljárására.
Hát, ez nem nagyon sikerült.
Ezeket a bejegyzéseket imádom írni, szeretem a kutatómunkát, ami mögötte van, és azt, hogy sztorikkal gazdagodom.
Ezzel együtt tény, hogy nagyon időigényesek, pont emiatt nem született tavaly sem túl sok belőlük. :(
Hát, ez nem nagyon sikerült.
Ezeket a bejegyzéseket imádom írni, szeretem a kutatómunkát, ami mögötte van, és azt, hogy sztorikkal gazdagodom.
Ezzel együtt tény, hogy nagyon időigényesek, pont emiatt nem született tavaly sem túl sok belőlük. :(
Megjelenésre várva
Ezt a pontot határozottan sikerült megvalósítani. Nagyon sok megjelenési infó jelent meg az oldalon tavaly, és úgy látom, ezt ti is szeretitek.
Idén is maradni fog várhatóan.
Új rovat
Tavaly év végén terveztünk egy közös rovatot Tibivel. Végül sikerült neki nevet is találni, és az ötlet is jó volt szerintem. Viszont teljes egészében az én hibámból - ezt el is ismerem - nem lett belőle semmi.
Kicsit amúgy úgy érzem, azért is alakult így, mert a mi vitáink Tibivel akkor igazán érdekesek, ha valóban viták - vagyis ha párbeszédek. Egy ilyen élőchat vagy podcast jelleggel szuper lenne, úgy, hogy mindketten írunk egy-egy bejegyzést az adott témában, szerintem kevésbé ütős.
Kicsit amúgy úgy érzem, azért is alakult így, mert a mi vitáink Tibivel akkor igazán érdekesek, ha valóban viták - vagyis ha párbeszédek. Egy ilyen élőchat vagy podcast jelleggel szuper lenne, úgy, hogy mindketten írunk egy-egy bejegyzést az adott témában, szerintem kevésbé ütős.
Instagram
Ez a so-so kategória. Szerettem volna aktívabb lenni Instagramon, ez meg is valósult. De még bőven van hová fejlődnöm mindenféle szempontból.
Többet, jobbat, és jobban ki kéne használnom az Instagram adta egyéb lehetőségeket is, pl. az Instagram Storiest.
Többet, jobbat, és jobban ki kéne használnom az Instagram adta egyéb lehetőségeket is, pl. az Instagram Storiest.
Vissza az elejére
A tavalyi egyik elhatározásom az volt, hogy megint elkezdek írni. Mármint... nem bejegyzéseket, hanem történeteket, legyenek fanfictionök vagy saját sztorik.
Sajnos ezt sem sikerült megvalósítanom... de kb. semennyire.
Újabb ok, hogy visszavegyek kicsit az olvasott könyvek számából, hogy másra is tudjak koncentrálni.
Néhány dolog, amit még nem említettem
Csak felsorolásszerűen néhány dolog, amiről még szót ejtenék. Itt meghagyom az eredeti szövegeket, és melléírom pirossal, hogy sikerült-e vagy nem.
- Szeretném, ha idén kicsit interaktívabbak lehetnénk. Még nem tudom, hogy ezt hogyan fogjuk megvalósítani pontosan, de ötleteim vannak. Lehet, hogy lesz megint élő blogolás (tudjátok, amikor Drive doksiban követhetitek, ahogy bejegyzést írok), az is lehet, hogy lesz élő videó, ha technikában eljutok oda, de az élő, közös chatelés is foglalkoztat már egy ideje (megint csak technikailag nem tudom, hogyan oldjuk meg, ha van ötlet, várom szeretettel)
Szerintem ez sikeresnek tekinthető. Ugyan élő blogolásból nem volt sok, élő videó azért akadt néhány, a végére még meg is szólaltam. A chat elmaradt, még mindig keresem a lehetőségeket. - Ahogy már említettem, van ötletem vlogra is. De ezt egyelőre jegeltem, amikor is annyira borzalmasan sikerült a karácsonyi köszöntő videóm, hogy legszívesebben megbújtam volna valami hatalmas szikla alatt.
Hát, ahogy láthattátok, ebből se lett semmi. Bár az ötletet magát még mindig dédelgetem. - Mindenképp szeretném kicsit helyrerázni a blogdesign hibáit - leginkább a Rovatok fül hiányosságára gondolok. Folyamatosan kutatok új design után, de egyelőre nem találtam olyat, ami megérné a váltást.
Na, ez viszont megvalósult. Annyira, hogy egészen konkrétan lecseréltem az egész designt. És nagyon örülök neki. - Régóta gondolkozom a hírlevélindításon, és nagyon örülnék, ha ezt idén végre tényleg meg tudnám valósítani. Valami már elindult, remélem, a végéig is eljutunk.
Ahogy már írtam az összefoglalóban is, a hírlevélindítás elmaradt, leginkább időhiányból fakadóan. - Bár már nem vagyok olyan rugalmas, mert fix munkaidős munkahelyem van és már nincs Budapest bérletem, idén is szeretnék ott lenni minél több könyves rendezvényen. És tavaly annyi kellemes élményem volt, amikor veletek találkoztam, hogy akár még egy tali is tök jó lenne.
Na, ez viszont határozottan pipa. Sok könyves eseményen jártam az idén - felsoroltam őket az összefoglaló bejegyzésekben. Igaz, beszámolók nem születtek belőlük. - Tavaly sajnos sok könyves vonatkozású mozit elmulasztottam, remélem, idén ez nem lesz probléma, és megnézhetek mindent hamar - aztán igyekszem is megírni, mit gondoltam a filmekről
Ez félig-meddig sikerült. Többször jártam idén moziban, bár nem láttam mindent, amit szerettem volna - ebben azért a pénztárcámnak is van szerepe. - Azon is filóztam, hogy újraindítanám az interjús rovatot, megint csak az időbeosztásomtól függ, ez hogy fog összejönni.
Hát, ezt az időbeosztásom nem engedte. Szóval ezt sem pipálhatom.
Habár sok mindent nem sikerült megvalósítanom erről a listáról, én azért elégedett vagyok. Az év eleji bejegyzéseimben általában feljebb célok, mert hát ahogy mondani szokták, célozd meg a Holdat, és ha elhibázod, még mindig a csillagok közt landolsz.
Nincsenek megjegyzések