Breaking News

Hogyan vezetem az olvasmányaimat?

Tegnap kiírtam a Deszy könyvajánlója csoportban, hogy egy könyv hiányzik ahhoz, hogy meglegyen az 1700 elolvasott könyvem, aztán pedig ma az oldalon, hogy megvan.

Számomra óriási meglepetésre több kérdés is érkezett azzal kapcsolatban, hogyan tartom számon az olvasásaimat. 

Valamiért én mindig teljesen nyilvánvalónak tartottam a dolgot, és azt hittem, mindenki más számára is az. De mivel úgy tűnik, nem, csapjunk is bele a lecsóba: elmondom!





A kezdetek


Menjünk vissza az őskőkorba, amikor én még általános iskolás voltam. Körülbelül hatodikos koromtól kezdtem el valóban aktívan olvasni - mármint regényeket, ismeretterjesztő könyveket lapozgatni előtte is szerettem -, ám akkoriban még nyilván nem fogyasztottam őket ilyen nagy lendülettel. 

Körülbelül nyolcadikos lehettem, amikor elkezdtem számolgatni, mit és mennyit olvasok, de akkor még bőven-bőven képes voltam fejben tartani az olvasmányaimat. Azt hiszem, először akkor írtam listát, amikor a gimi nulladik osztályában a magyar tanár arra kért minket, írjuk fel, miket olvastunk a nyáron - én pedig már akkor az élmezőnybe tartoztam az osztálytársaim között, már ami az olvasott könyvek számát illeti. (Igaz, a mostani Vörös Pöttyös tempó mellett igazából a mai olvasó tinik mezőnyében szerintem labdába sem rúgnék.)

Moly


Már egyetemista voltam, amikor 2011. február 20-án regisztráltam a Moly.hu-ra.

Akkoriban már nagyon erősen lobogott bennem a könyvmoly szellem, már túl voltam a Twilight könyveken, a Percy Jackson könyveken, az első néhány Cassandra Clare-en és még egy sor másik könyvön, amiket szenvedélyesen olvastam. 

És akkor hopp: egyszer csak ott termett előttem a Moly.hu - a könyvmolyok igazi paradicsoma.

Először csak amolyan lexikon jelleggel jártam vissza. Rájöttem ugyanis, hogy a Moly.hu lehetőséget ad arra, hogy az ember vezesse az olvasmányait. 

Vicces tény: először direkt nem jelöltem az olvasott könyveimet arra az évre, amikor olvastam őket, hanem inkább év nélkül töltöttem fel őket, mert egy oldalon akartam látni mindet.

Aztán észbe kaptam, és nagyjából azóta rendszeresen vezetem, miket olvasok. (Néhány hétnél hosszabb kihagyásom nem nagyon van, de az is ritka.)

Az 1700 persze még így is körülbelüli. 

Mire regisztráltam a Moly.hu-ra már majdnem 20 voltam, azaz életem első 20 évének olvasmányait emlékezetből kellett jelölnöm. Ezek jó részét sikerült felidézni. Egy másik részüket szépen összevadásztam a sorozatok, kiadók könyveinek listáját böngészve. És azért akadt néhány olyan is, ami eleinte kimaradt, viszont azóta volt már 8 évem, és ha esetleg belebotlottam útközben néhány könyvbe "Úristen, ezt is olvastam!" felkiáltással, rögtön repültek is az olvasott könyveim polcára.

A listám tehát nem 100%-os, hiszen nem kezdtem el vezetni 6 éves koromban - sőt, akár már előtte, a képes könyvekkel számolva. 

Viszont többé-kevésbé pontossá vált mostanra, és ha van is egy-két könyv, ami kimaradt, azt kijelenthetem, ami a listán van, az tuti.


Moly olvasmánylista - Hogyan?


Ha esetleg valaki nem ismerné a Moly rendszerét, néhány szó arról, hogy lehet vezetni a könyves listát.

Regisztráció után a profilod valahogy így néz ki:




Erről most bővebben nem ejtenék szót, csapjunk bele rögtön a lecsóba.

Egy könyv olvasásának felvitele pofonegyszerű: beírod fent a keresőbe a címét, esetleg a szerzőjét és kiválasztod a könyvet.

Így bejön a könyv adatlapja, ami valahogy így fest majd:



A zöld pipa a cím alatt azt jelzi, ha esetleg már olvastad a könyvet, mellette pedig az Értékelés felirat pedig azt, hogy értékelted is. (Igen, nem csak azt lehet bejelölni, hogy olvastad a könyvet, hanem értékelheted is egy 5 csillagos skálán, ahol fél csillagokat is lehet adni + szöveges értékelést is írhatsz.) 

Ha épp olvasod a könyvet, akkor a Most olvasom gombra kattintva már el is menti az olvasás kezdetét a rendszer - ha befejezted a könyvet, egyszerűen visszatérsz ide és jelölöd, hogy befejezted. És már ott is van az adatlapodon. (Plusz megoszthatod Facebookon is a hírt, ha összekötötted őket.)

Ha már korábban olvastál egy könyvet, akkor a Hozzáadásra kell menni, a legördülő menüben pedig a Korábbi olvasást választani - itt vagy megadhatod az évet, amikor olvastad, vagy hagyhatod a nem tudom fülön a legördülő menüt. Ha előbbi két lehetőséggel élsz, akkor az adott év polcára kerül a könyv, ha utóbbival, akkor az időpont nélkül polcra kerül a kötet.

Az olvasmányaidat az Olvasmánylista fülre kattintva böngészheted.

Itt első körben kapsz egy teljes, szöveges listát:



Az egyes évszámokra kattintva pedig már borítóval feldobja, miket olvastál az adott évben. (És persze ott az időpont nélkül polc is.)



A polc aljára görgetve ott a szöveges lista is, már konkrétabb adatokkal - percre pontosan vezetheted tehát, hogy mit mikor kezdtél olvasni és mikor fejezted be.




De ez persze csak a jéghegy csúcsa, még számtalan más funkció van a Molyon, amiket érdemes használni. A listázás így működik, és szerintem hihetetlenül hasznos - én legalábbis nagyon szeretem böngészni az általam már olvasott könyvek listáját és a statisztikákat.

Nincsenek megjegyzések