Breaking News

BREAKING NEWS! - Érkezik a Hunger Games előzményregénye!

Suzanne Collins már elég régóta csendben van, pedig sokszor beszéltek már arról, mennyi ötlet hever még parlagon a Hunger Games, vagyis Az éhezők viadala sorozat kapcsán.



Az írónő pedig úgy tűnik, végre beadta a derekát: ma bejelentették, hogy érkezik a folytatás - vagyis az előzménytörténet!

Azt is tudjuk, miről szól majd. Időben jóval Az éhezők viadala sorozat előtt járunk, méghozzá nagyjából tíz évvel a háború után, azaz valószínűleg épp közeledik a tizedik viadal. Ezt az időszakot Sötét napokként emlegetik, mivel Panem épp próbál talpraállni. Az írónő saját elmondása szerint azokkal a kérdésekkel akart foglalkozni, hogy kik vagyunk és mit tartunk szükségesnek a túlélésünkhöz. A szereplőknek ez jó táptalaj, ők maguk is felteszik ezeket a kérdéseket és próbálják végiggondolni, pontosan mit is gondolnak az emberségről.

A Lionsgate is reagált a hírre, eszerint dolgozhatnak a következő filmen is. Azt nyilatkozták ugyanis, hogy szorosan együttműködnek az írónővel, végig együtt dolgoztak vele az írási folyamat alatt, és nem csak a könyv megjelenését várják nagyon, hanem azt is, hogy a filmváltozaton is együtt dolgozhassanak.

A beharangozó borító, a jövő májusi megjelenési dátummal:


2 megjegyzés:

  1. Hm... örülök is meg nem is. Egyrészt nagyon szerettem anno a sorozatot, érdekel ez is, de örültem volna, ha az írónő nem esik bele ebbe a "csapdába" és belekezd valami újba.

    VálaszTörlés
  2. Thanks for sharing, nice article!. Thank you
    Với những dịch vụ như: Giao hàng nhanh nội thành TPHCM, Dịch vụ Ship Cod toàn quốc, Dịch vụ cho thuê xe tải chở hàng tại TPHCM, Vận chuyển hàng hóa toàn quốc bằng Container,... chuyenhangvevietnam.com đảm bảo cung cấp tới quý khách hàng những dịch vụ chất lượng, uy tín, giá rẻ.

    VálaszTörlés