Breaking News

Mikor kezdjem a karácsonyi olvasást?




Egy újabb merengős-karácsonyi bejegyzéssel érkezem, ami egy eheti, és leginkább mai rádöbbenésemből fakad.

Nem tudom, ez az évek során mennyire jött át a blogból, de imádom a karácsonyt. Pottyondi Edina szerint két lehetőség van, ha a karácsony szóba kerül: vannak, akik az egészet a hátuk közepére kívánják, és vannak a mániákusok, akik imádják, és már hónapokkal korábban tervezgetik az ajándékokat és kicsicsázzák az egész házat.

Én kétség nélkül az utóbbi kategóriát erősítem. (Mindenért a Télaput hibáztatom.)

És persze karácsony környékén könyvmolyként kihagyhatatlan... néhány jó kis karácsony könyv.

Minden évben el is tervezem, milyen könyveket fogok elolvasni, és persze minden évben jönnek a jóféle új megjelenések is, többek között a remek ingyenes novelláskötetek a romantikus könyves szerzőktől.

Novemberben még lebeszélem magam ezekről meg a karácsonyi filmekről, mert túl korai. December elején már szabad, és egy-egy film már bele is fér, de a könyveknek még nem állok neki.

Végül karácsony előtt egy-két nappal rájövök: a karácsony itt van a nyakunkon, és már megint nem fogom elolvasni az összes karácsonyi könyvet, amit elterveztem, sőt - még az összes karácsonyi filmet sem fogom tudni megnézni. Mert hát még boltba kell menni, takarítani, csomagolni és persze sütni és fát díszíteni.

És akkor jön a "tűzoltás": előkerülnek a kötelező filmek, mint a Télapu, az Igazából szerelem és még egy-kettő klasszikus, de az új tartalmak megint elmaradnak.

Mennyi szabira lenne szükség, hogy minden beleférjen? Lehetséges, hogy mégis neki kéne állni a listának már novemberben, ne adj' Isten októberben? Az azért már mégiscsak túl korai lenni. De mi van, ha ez az ára? 

Idén is ki fog maradni a Hull a hó és Leiner Laura karácsonyi könyve? Egyelőre úgy tűnik, de még meglátjuk. 

Nektek hogy sikerül bepréselni a karácsonyi sztorikat decemberre?


2 megjegyzés:

  1. Négy-öt évnyi karácsonyi könyvajándékom van az elmúlt évekről amiket még ilyen-olyan okból nem tudtam elolvasni, és minden évben jönnek hozzá újak.

    VálaszTörlés
  2. Gyorsan kell olvasni, akkor nincs gond :)
    Az elmúlt héten elolvastam vagy 8-10 könyvet biztos, bár ennek csak a fele volt új. A többit azért olvastam el nagyon gyorsan, mert egy sorozat eddig hiányzó 3 kötetét végre fel tudtam lelni, és elkezdtem az egészet olvasni előlről, hogy a random hiányzó részeket a kronológiának megfelelően tudjam elolvasni

    VálaszTörlés