Breaking News

Új előzetes érkezett Az Idő Kereke adaptációhoz!




Robert Jordan bestseller fantasysorozata, Az Idő Kereke egy olyan high fantasy világban játszódik, ahol a varázslat létezik ugyan, ám azzal csak néhány nő élhet. A történet Moiraine-t követi, aki öt férfival és nővel indul egy mindent megváltoztató, veszélyes utazásra.

Ebből a történetből is készült adaptáció, méghozzá az Amazon Prime-ra, Rosamund Pike főszereplésével! A múltkor már kaptunk egy rövidke teasert, egy teljes előzetest és máris berendelték a második évadot!

Most pedig itt egy újabb hosszú előzetes!



A premier november 19-én lesz.

A széria sokat merít az európai és ázsiai kultúrából és filozófiából, különösen a buddhizmusból és a hinduizmusból.

A sorozat kreátora Rafe Judkins, Rosamund Pike mellett pedig szerepelni fog Madeleine Madden, Marcus Rutherford, Barney Harris, Zoe Robins és Joshua Stradowski. 

A könyv fülszövege:

Az Idő Kereke forog, egymást váltják a korok. A Legendák Korának az Árnyék háborúja vetett véget, sötétségbe süllyedt a világ. Az Árnyékot ugyan sikerült visszazárni börtönébe, de most, évezredek múltán ismét kitörni készül. Csakhogy hol vannak már a múlt hihetetlen hatalmú aes seadai-ai, akik megállíthatnák? A Próféciák azt jósolják, eljön majd a Sárkány, a Napkelte Ura, hogy megküzdjön a gonosszal. Csakhogy azt is hozzáteszik, eközben iszonyatosabb pusztulást hoz a világra, mint amit az valaha látott. Lehet, hogy itt a világvége? Lehet, hogy az Idő Kereke hamarosan megáll? A Sötét Úr minden követ megmozgat, hogy megkaparintson három fiatalembert, akik a Folyóköz egy békés, független, isten háta mögötti falvában élnek. Miért lehet ilyen fontos neki három vidéki fiú?

Nincsenek megjegyzések