Ruta Sepetys dedikálás - Imádtam!

 
Sziasztok!
 
Ugyan szenvedek a számítógéphiány miatt rendesen, megkaparintottam a szobatársam laptopját, hogy tudjak beszámolót írni a tegnapi estéről.
 
Aki esetleg nem tudná, mi volt tegnap este: Ruta Sepetys, az Árnyalatnyi remény és a Kalitkába zárt álmok írónője Magyarországon járt és tegnap a Maxim kiadónak hála egy dedikálással egybekötött olvasótalálkozón vett részt.
 
Nagyon izgatottan vártam ezt a napot már azóta, hogy Ruta kiírta, hamarosan találkozni fog a magyar olvasóival. Akkor még azt hittük, hogy erre majd a Könyvfesztiválon kerülhet sor, de mint kiderült, még annyit sem kellett várnunk. A dátum is pont szerencsés volt, a kedd estém teljesen szabaddá tettem, és már előre izzítottam a könyveimet az aláírásokra. :D A nem könyvmoly ismerőseim csak legyintettek, hogy már megint dedikálásra megyek, és tulajdonképpen igazuk is volt, mert híres és szeretett írónőkkel ilyen jól ellátva talán még nem is voltunk, hiszen nem is olyan rég még a Lauren Kate dedikálásnak örültem hasonlóképp.
 
Mindenesetre tegnap jó korán felértem a helyszínre, biztos, ami biztos, nem akartam az utolsó pillanatban beesni. De jó is volt ez így, mert Lupival rögtön lecsaptunk az első sorra, legyenek jók a fotók címszóval. Aztán nem sokkal később Kelly is befutott, és arra sem kellett sokat várnunk, hogy maga az írónő is feltűnjön. Legnagyobb meglepetésünkre odajött hozzánk csevegni, és tényleg úgy üdvözölt minket, mint régi ismerősöket. Szélesen mosolygott, lelkesen áradozott a városról és arról, milyen érdekes történelme van Magyarországnak, és még azt is elmondta, hogy félelmei voltak a saját akcentusa miatt, de eddig mindenki nagyon jól megértette az angolját.
 
A hivatalos beszélgetés kezdetét már Fummie-val együtt vártuk az első sorból, aztán Nita is megjelent, úgyhogy összeállt a BTK különítmény. Jól meg is vitattunk még egy-két blogturnés könyvet, megmutogattuk a nálunk lévő könyveinket (igen, könyvmolyéknál ez is program :D), és a kiadó kiosztotta a 10 könyvet, amelyet azok kaptak, akik az első 10 regisztráló között voltak. Fummie is nyert könyvet (remélem, nem bánja, hogy elmondom), mi pedig rögtön ugratni kezdtük, milyen szerencséje van. Erre elárulta, hogy az általam megosztott linket vette észre, én pedig megállapítottam, hogy na, szépen vagyunk, én megosztom, ő meg nyer. Még azt is hozzátettem, hogy ez nálam már rossz szokás, Árnyvadász betegség, hogy mindent előbb megosztok, én magam csak aztán veszek részt. De végül kiderült, hogy én is benne voltam az első 10-ben, úgyhogy egy gyönyörű Galambok őrizői példánnyal is gazdagodtam, mintha az este már nem lett volna önmagában is elképesztően jó. A könyvet egyébként ezúton is köszönöm a kiadónak! (Ennyi ist is régen írtam már. :D)
 
Aztán kezdődhetett a beszélgetés.
 
Én leginkább csak figyeltem, úgyhogy amit most írni fogok, azt fejből, nem jegyzetekből teszem, de Lupi lelkesen körmölt mindent és azóta már a beszámolóját is megírta, érdemes elolvasni ITT.  
 
 
Ruta elárulta, hogy az egyik inspiráció az első könyvéhez, az Árnyalatnyi reményhez az volt, hogy különleges neve miatt állandóan azt kérdezgették tőle, honnan származik. Amikor pedig közölte, hogy litván származázú, mindenki csak nézett rá, mert fogalmuk sem volt róla, hogy az mit jelent. (Egyébként ezzel rögtön tudtam is azonosulni, mi, furcsa nevűek tartsunk össze! :D) Így az, hogy a balti államokban történt tragikus eseményekről írt, bizonyos szempontból a saját gyökereinek, a saját identitásának felfedezését is jelentette. Elmondta azt is, hogy rengeteg kutatást végzett, és persze hibázott is. De amikor elkezdett a fejében motoszkálni, hogy erről a történelmi eseményről fog írni, úgy gondolta, akkor lehet a leghitelesebb, ha minél jobban megtapasztalja ő maga is. Ezért többször elutazott Litvániába, hogy olyan emberekkel találkozzon, akik megélték ezeket a szörnyűségeket. Nagyon furcsa érzés volt ez mindkét félnek, hiszen hirtelen megjelent ez az amerikai nő, és elkezdte őket életük legborzalmasabb emlékeiről faggatni, amelyekről 50 évig nem is igazán beszélhettek. De nagyon úgy tűnik, hogy Ruta elképesztően pozitív kisugárzása és közvetlensége akkor is hatott, hiszen a könyv nagyon hiteles lett.
 
Azt is elárulta, hogy innen már egyenes út vezetett a második regényének történetéhez, a Kalitkába zárt álmokhoz. A Litvániával kapcsolatos kutatásai során jött rá, hogy milyen sokan emigráltak az Egyesült Államokba, ő pedig valahogy mindig úgy érezte, hogy az 50-es évek Amerikája tökéletes volt. De a beszámolókból kiderült, hogy nem maga az élet volt tökéletes, hanem a hazugság, a látszat. (Így belegondolva milyen tökéletes választás ez a cím!)
 
Azt is elárulta, hogy a harmadik regényét már be is fejezte, és a kiadója a lelkére kötötte, hogy nem árulhat el róla semmit, ezért most elmondja, miről szól majd. (Itt már mindenki nagyon jót nevetett, szerintem sokat elmond arról, milyen is volt az egész élmény.) Elmesélte, hogy a regény 1945 januárjában játszódik majd, és egy hajó titokzatos utázának történetét mondja el. Ez a bizonyos hajó 1500 fős befogadóképesség mellett közel 10.000 embert szállított, és 9000-en közülük civilek voltak. A szovjetek ennek ellenére megtorpedózták, a hajó pedig alig 45 perc alatt elsüllyedt. (Lupi utánanézett, melyik hajóról is van szó, a posztjában megtaláljátok.) Már ahogy mesélt róla, mindenki megborzongott, biztos vagyok benne, hogy ez is elképesztően jó könyv lesz.
 
Az írással és a regényeivel kapcsolatos kérdések után kicsit személyesebb vizekre eveztünk. Megtudhattuk például, hogy Ruta nagyon sokáig azt hitte, hogy vénlány lesz, de aztán megismert egy cowboyt, aki ma már a férje. Úgyhogy minden nap úgy érzi, mintha csak egy szerelmes regényben lenne, és együtt kirándulnak. Itt hozzátette, hogy a természet amúgy is óriási inspirációt jelent számára a regényeihez.
 
Az angol tolmács mellett jelnyelvi tolmács is segítette
a megértést. Szerintem nagyon jó és haladó ötlet volt.
 
Amikor arról kérdezték, hogy ő maga mit szeret olvasni, akkor nevetve mesélte, hogy gyerekként imádta Roal Dahlt, aki a Charlie és a csokigyárat is írta többek között. Annyira rajongott érte, hogy el is határozta, ő lesz a férje. Amikor pedig a tanárnője mosolyogva elárulta neki, hogy Roal Dahl már meghalt, rögtön pityeregni kezdett.
Igazi könyvmolyként egyébként rögtön azt mondta, hogy ennyi elképesztő regény mellett képtelenség egy kedvencet választani, de azért végül mégis elárulta, hogy imádja Toni Morrisont, mert elképesztő szívvel, csodálatosan ír.
Hozzátette, hogy a kutatásainak köszönhetően nagyon sok személyes naplót és feljegyzést olvasott már, azokat is nagyon szereti, hiszen tulajdonképpen titkok őrzőjévé válik általuk. Ráadásul mióta megírta a regényeit és ismert lett, azóta sokan maguk küldik el neki a naplóikat, hogy olvassa el őket, hátha kedve lesz majd megírni.
 
Arról is mesélt - egyébként erről már mesélt nekünk egy kicsit még akkor, amikor megérkezett -, hogy járt már Magyarországon 1988-ban, de azóta minden nagyon sokat változott. (Ezt saját szemével is láthatta, hiszen vasárnap részt vett egy nyolc(!) órás gyalogtúrán a városban. Úgy tűnik, a cowboyával tett kirándulások kifizetődtek, ha ilyen jó kondiban van. :D) Akkor úgy érkezett meg a pályaudvarra, hogy nem volt még szállása, és egy magyar nő megkérdezte, hotel helyett nem lenne-e kedve nála megszállni. Ruta igent mondott, és kiderült, hogy a nő - aki egyébként biológus - épp munkanélküli, és ebből tartja el magát, amíg nem talál állást. Azt mondta, meghatározó pár nap volt az számára, amikor egy magyar nővel élhetett. Azt is elmondta, hogy Magyarország történelme annyira megfogta, hogy gondolkozik rajta, hogy írjon róla. Már a gondolatra felcsillant a szemem, szóval remélem, tényleg ír majd egy regényt rólunk, én nagyon örülnék.
 
Arra a kérdésre, hogy kizárólag történelmi vonalon gondolkozik-e, vagy szeretne más témájú YA könyveket is írni, azt válaszolta, hogy soha nem mondja, hogy soha, de egyelőre a történelmi vonalon marad. De azért mosolyogva elárulta, hogy az egyik vágya, hogy a jövőben írjon egy thrillert... egy történelmi thrillert. (Azért teljesen nem hazudtolhatja meg magát. :D)
 
Ezután még lehetett tőle kérdezni, én pedig nem bírtam ki, azután, amit mesélt, muszáj volt megkérdeznem, hogy ő maga vezet-e naplót. Kacagva felelte, hogy nem, mert az ő élete akkora őrület, hogy nem szeretné, hogy valaki esetleg elolvassa. Viszont a titkait beleírta a könyveibe. Itt pedig mindenki ámuldozott, amikor elárulta, hogy Jesse a Kalitkába zárt álmokból egy ismerőse! Még azt is elmondta, hogy a kérdéses úriember nővére elolvasta a könyvet, és levegő után kapkodva ment Rutához, hogy a könyvben az ő bátyja van! De maga "Jesse" még nem olvasta a könyvet. Kíváncsi lennék, mit gondolna, ha tudná, hogy egy fél világ csorgatja utána a nyálát. (Aki esetleg nem olvasta a könyvet, az egyrészt tegye meg :D, másrészt pedig annyit mondhatok, hogy igazi álompasi. :D)
 
Már megindult a sor, de még sokan várnak aláírásra
 
Ruta egyébként még ezután is tartogatott meglepetést, ugyanis hiába a hosszú sor, nem csak dedikálta mindenkinek a könyveket, de mindenkivel beszélgetett is néhány szót. Rácsodálkozott a könyves tetoválásokra és megköszönte a bloggereknek a munkát, amit végeznek. Tényleg elképesztően aranyos volt, és nem csak írókhoz és írónőkhöz mérten, hanem mint ember is. Nem hiszem, hogy találkoztam volna ennyire pozitív kisugárzású, nyitott és vidám emberrel, mint amilyen ő. Az biztos, hogy ezt a találkozást soha nem fogom elfelejteni.
 
Rutával
 
A blogger csapat Rutával és a kiadó munkatársaival
 
Utóbbi két képért köszönet Lupinak! :)
 
 
És a két gyönyörűség:
 


Köszönet Rutának, amiért eljött és ilyen lelkes volt és a kiadónak, amiért megszervezték a találkozót!
Remélem, még sok ilyenben lehet részünk!
 
Ha pedig még esetleg nem tettétek, ITT elolvashatjátok a véleményemet a Kalitkába zárt álmokról, és a bejegyzésből elérhetitek a turné többé állomását is! Az Árnyalatnyi reményről pedig hamarosan szintén olvashatjátok az értékelésemet.

Rendeld meg a képre kattintva!