Lois Lowry: Valahol, messze


Alig vártam, hogy visszajussak a világba
Valahol, messze

Vártam Az emlékek őre folytatását, és valami teljesen mást kaptam, mint amit vártam. De nem csalódtam!


Eredeti cím: Gathering Blue
Kiadó: Animus
Oldalszám: 200
ISBN: 9639563366
Fordító: Csatári Ferenc
Sorozat: Az emlékek őre 2.

Függővég: van
Bechdel-teszt: átment
Moly link (84%)
Goodreads link (3,78)

A Föld ki tudja, melyik zugában, valamikor a jövőben él egy közösség, melyben annak, aki egyedül marad, akinek valami testi hibája van, nincs sok reménye a túlélésre. A sántikáló Kira serdülő lányként jut árvaságra, ám az Őrzők Tanácsa nem csupán megvédi az ellenségeitől, de szinte fényűző körülményeket is biztosít a számára, s egy igen fontos feladattal bízza meg. Mihez kezd a lány megbízatásával, melyet egyedülálló tehetségének köszönhet? – ezt meséli el az Emlékek Őre szerzője különös hangulatú, izgalmas történetében. A regényt Az Év Legjobb Könyve díjjal tüntette ki az amerikai iskolai könyvtárak folyóirata, a School Library Journal.

 Véleményem

Az emlékek őre vége után kapkodtam a folytatásért. Nem akarom lelőni az első rész végét, mindenesetre úgy voltam vele, hogy ide nekem a folytatást, MOST. Aztán elkezdtem olvasni a második részt, és hogy milyen találó a magyar Valahol, messze cím! Mert valahol nagyon messze vagyunk az első rész végétől, és egészen őszintén, eleinte értetlenül álltam a dolog előtt. Csalódott voltam, mert nem folytattuk Jonas útját, nem értettem, mindez hogyan kapcsolódik majd az első rész világába. (Egyébként ha már a cím szó került, most láttam először az angol címet, hogy összeállítottam a fenti listát, és az is nagyon jó!)

Aztán ahogy olvastam, ez a történet is beszippantott, bár igaz, ami igaz, nem annyira ragadott magával, mint az első. Jonas történetében borzongató volt a világ, nagyon könnyen tudtam vele azonosulni és borzadtam el egyszerre. Rettentően vártam, mi lesz annak a vége. 
Ezzel szemben a Valahol, messze történetében sokkal inkább a főszereplőhöz kerültem közel, nem a világhoz. Persze, ez a világ is sántít. (Bocsi a szóviccért, Kira!) Tudjátok, volt régen az a szokás, hogy az életképtelen, sérült, fogyatékos gyerekeket kitették a Taigetoszra. Na, valami ilyesmit képzeljetek el itt is. Adott egy kis közösség, egy falu, valahol, messze, fogalmunk sincs hol, ahol a lakók gyakorlatilag ugyanezt teszik. Ráadásul bűntudat nélkül, mert úgy hiszik, a pár napos csecsemőnek még nincs lelke. 

Kirát azonban az édesanyja megmentette, sérült lába ellenére. Egész életében különc volt a faluban, de édesanyja megvédte a többiek ellenségességétől. Sőt, ahogy Kira nőtt, egyre jobban megtanulta ellátni magát, okos és tehetséges gyerek volt, még ha a közlekedése kicsit hátráltatta is. És pont amikor már minden jól ment, édesanyja meghalt. Itt kapcsolódunk bele a történetbe, a gyászoló Kira édesanyja testét őrzi a falu határában, hiszen náluk az a szokás, hogy addig az elhunyt mellett maradnak, amíg lelke nem távozik a testéből. 
Mire azonban Kira visszatér a faluba a gyászból, házát elfoglalták a falusi asszonyok, akik száműzni szeretnék a sérült Kirát, akit életben sem szabadott volna hagyni. Kirának harcolnia kell azért, ami az övé, de aztán nem pont azt kapja, amire számított. Kirának ugyanis van egy tehetsége: édesanyja kitanította a szövés művészetére, de a lány valami földöntúli tehetséget mutat a dologban. Ezért különleges feladatot kap, ami megvédi őt és biztosítja a megélhetését. Kérdés, hogy milyen áron. 

Az már ennyiből is elég jól látszik, hogy elsőre ennek a történetnek nem sok köze van Jonaséhoz. Aztán persze ki fog derülni, hogy hogyan illeszkedik ez a puzzle-darab a nagy egészbe, és a sorozat ettől csak még izgalmasabb. 

Mindenesetre ennek a falunak is megvannak a maga problémái, még ha nem is pont ugyanazok, mint Jonas otthonában. Viszont csakúgy, mint Jonasnak, Kirának is fel kell ezeket fedeznie és változást hoznia. Viszont valahogy Kira lelkébe sokkal inkább belelátunk, mint az első részben Jonaséba. Kifejezetten megkedveltem, Kira egy igazi harcos. Harcol az életéért, harcol a legjobb barátjáért és harcol a falujáért. 

És ha már a legjobb barát szóba került: Matt kicsit olyan ebben a részben, mint valami udvari bolond. Éretlen, neveletlen, de közben mindig mosolyt csak az ember arcára, amikor róla olvasunk.

Jaj, és a könyv vége! Te jó isten. Nem mondom, hogy nem lepett meg egy kicsit, bár számítottam valami hasonlóra. Izgi volt, az biztos.

Nem akarok ennél mélyebben belemászni a történetbe, mert akkor spoilereznék, mindenesetre ezt a részt is nagyon szerettem, még akkor is, ha közben sokszor az járt a fejemben, hogy mégis hogy a csudában van Jonas.

NAGYON AJÁNLOM

Rendeld meg a képre kattintva!