Breaking News

Ann Aguirre: Razorland-trilógia 3. - Horda


Imádtam!



Ann Aguirre: Horda

Kapcsolódó bejegyzések:



Eredeti cím: Horde
Kiadó: Fumax
Oldalszám: 480
Fordító: Holló-Vaskó Péter
ISBN: 9789639861916
Sorozat: Razorland-trilógia 3.
Függővég: nincs
Bechdel-teszt: átment
Moly link
Goodreads link (4,30)
Megrendelési link
A horda megérkezett.
Pikk élete örökös harcból állt, amíg Megváltásban be nem fogadták. A várost azonban körülzárták a mutáns korcsok, és félő, hogy a lány máris elveszíti a nem rég megszerzett biztonságot, új, szerető családját.
Barátaival, Fakóval, Kószával és Tegannal ezért lehetetlen küldetést vállal: titokban elhagyja a települést, hogy segítséget szerezzen és megmentse azokat, akiknek új életét köszönheti. Amikor útnak indulnak, Pikk még nem is sejti, hogy a mindent eldöntő csata felé száguld. A korcsok már nem azok az értelem nélküli szörnyek, amiket az Enklávéban megismert: uralják a vadont, emberek városait rohanják le, felderítőket küldenek ki. Véres háború közeleg, olyan küzdelem, amilyenre évszázadok óta nem volt példa. De az emberiség már elfeledte, hogyan álljon ki magáért.
Csak egy valaki képes összefogni őket: Pikk.
A tét ezúttal nem csupán egy enkláve, egy helyőrség, vagy egy városka. Az egykori vadásznő most a teljes emberi faj túléléséért kénytelen fegyvert rántani, noha ő maga sem tudja, egyetlen lány és maroknyi barát megállíthatja-e a pusztítás hordáját…



Az első mondat:


"Úgy indultam el, hogy hátra se néztem."

Véleményem


Ha kedvenc részt kellene vállalnom a sorozatból, egészen biztosan ez lenne az! Az első rész még nagyrészt beszűkült a föld alatti világra és a felfedezésre, a másodikban az érzelmi részen volt a hangsúly (és itt nem csak a szerelmi szálra gondolok, hanem a családi kötelékekre, a barátságra, a bajtársiasságra), az utolsó részben viszont van minden! Érzelem, jó nagy adagokban, és rengeteg izgalom és akció.

Az előző rész végén hol is hagytuk hőseinket? Fakó összetört, Kósza továbbra is próbálkozik Pikknél, a csapat pedig elindul egy hihetetlenül fontos küldetésre, és rajtuk múlik a falu jövője. 
Itt is folytatjuk a sztorit. Főszereplőink szembenéztek az ismeretlennel, már megint. De nem is annyira ez a fontos, hanem maga az ismeretlen: először egy katonai államban találják magukat, de aztán még ennél is több városállomba jutnak el. Mindegyik más egy picit, mindegyiknek megvannak a maga szokásai: az egyik kereskedésből él, a másikban mindenki iszik, a harmadikban pedig egy őrült tudós ötletein múlik a túlélés. Ha az első rész végére kitágult a világ, akkor most újra ez történik. Nyilvánvalóvá válik, hogy nagyon sok túlélő közösség van még, de mindegyik egymástól elvágva, köztük a vadonnal - no és persze a hordával. 



Valójában ilyen szempontból a kaland kicsit Odüsszeusz utazására emlékeztet. Mindenhol egy sziget, mindenhol más világ, mégis mindet túl kell élni, és lehetőség szerint a magunk javára fordítani a helyzetet. Veszélyes az utazás, de a cél nemes: az Odüsszeusszal ellentétben itt nem a hazajutás, hanem a béke, végre valahára. 

Nem fogok spoilerezni, már csak azért sem, mert ez a befejező kötet, és úgy a legjobb, ha az ember nem tudja, mire számítson. Viszont annyi minden történik ebben a könyvben, hogy nehéz is lenne összefoglalni. Egy ilyen világ esetén nyilván az egyik fontos kérdés, hogy mégis hogyan lehet ezt befejezni? Amikor az egész világot elözönlik a zombik, és kis emberi közösségek kerülnek a középpontba, nem reális elvárás, hogy egy csettintésre sikerüljön kiirtani őket, nem igaz? Ennek ellenére mégis várjuk a happy endet, még ha nyilván számolunk is áldozatokkal. És mindkét elvárásnak megfelelni nehéz - a jó hír, hogy itt sikerült reális és jó lezárást hozni. (Az epilógus konkrétan megríkatott - egyszerre bőgtem és nevettem.)

Na de mi történik a kezdet és a vég között? Pikket ebben a kötetben imádtam! Talán most bújik elő belőle leginkább az emberi oldala. Most már több olyan ember veszi körbe, akit szerethet, megtanult szeretni - a barátait, a családját, Fakót és bizonyos módon a bajtársait is. És pont ez teszi igazán erőssé. Az első kötetben picit olyan, mint egy érzéketlen gép. A második részben az új érzések sokszor bizonytalanná teszik. Ebben a kötetben viszont megtanulja (még ha néha még küzd is vele), hogyan lehet egyszerre mindkettő: harcos és érző ember is. És pont ez teszi igazán erőssé: végre nem érzéketlen, de nem lesz belőle picsogó szerelmes kislány sem. Tudjátok, kire emlékeztetett? Jeanne d'Arcra. Harcba hív és követik - de nem szűnik meg nőnek lenni. 


A harc pedig nem egyszer vesz váratlan fordulatokat, rengeteg a meglepetés, még egy kvázi Eldorádóba is eljutunk (Odüsszeuszból finoman a Candide-ra váltva), és meglepő, de még ez is tetszett. Mindig jött valami új izgalom, soha semmit nem vehettem biztosra olvasás közben, és nem próbálta a harc nehézségét sem elmismásolni a szerző. Voltak áldozatok, volt fájdalom - és ez kellett, még ha valakiért nagyon fáj is a szívem. 

Ami pedig a szerelmi szálat illeti... Igen! Ahogyan Fakót ott hagytuk az előző rész végén, az tragikus. Most ezzel is meg kell küzdeniük, külön-külön és együtt is, de még ez is nagyon tetszett. Alig vártam, hogy visszakapjam az én Fakómat, aki mindig mosolyt csal az arcomra.

A mellékszereplők között akadt néhány igazi gyöngyszem: amikor például először olvastam a skót dudás harcosról, nevettem, imádtam!

Egy valamivel nem tudtam mit kezdeni: a végén van egy szál, amit nem érzek lezártnak. Nem kell nagy lezáratlanságra gondolni, csak egy mellékszál, és tovább lehet gondolni, de ha már volt epilógus, vártam volna, hogy kimondja az író: igen, ez történt velük. 

Nem áradozok tovább, úgysincs értelme, spoilerek nélkül nehéz átadni, milyen izgalmak várnak, de azt tudom mondani: olvassátok! 

KEDVENC LETT

U.i.: Örülök, hogy a harmadik rész összekötötte a világ minden részét, amit megismertünk. Ha olvastátok, remélem, érteni fogjátok, mire gondoltam.

Olvass bele a képre kattintva!


konyvmolykepzo.hu/reszlet/entangled.pdf?ap_id=Deszy

Nincsenek megjegyzések