Breaking News

Borítók bűvöletében - Madarak és fák napja válogatás

Ma van a madarak és fák napja, ezért úgy gondoltam, valamilyen formában mi is megemlékezünk róla - és ha már könyves blog és szimbólumok, akkor borítók!




Úgyhogy összeszedtem nektek egy sor olyan borítót, amin hangsúlyos szerep jut ennek a két dolognak. 

De mielőtt belecsapnánk a lecsóba, jöjjön néhány szó a madarak és fák napjáról:

A madarak és fák napjának célja, hogy különböző megemlékezésekkel, rendezvényekkel a társadalom, különösen az ifjúság természetvédelem iránti elkötelezettségét kialakítsa, elmélyítse. Időpontja a hatályos természetvédelmi törvény szerint minden év május 10-e. A hagyomány immáron több mint százéves. Megszervezésének közvetlen előzménye a hasznos madarak védelme érdekében 1902-ben kötött párizsi egyezmény, mely után Chernel István ornitológus még ebben az évben megszervezte az első madarak és fák napját. Az esemény iskolai keretek közé az Apponyi Albert vallási- és közoktatásügyi miniszter által 26.120/1906 számon kiadott rendelet által került, melynek értelmében az elemi népiskolákban minden év májusában vagy júniusában kellett „természetvédő” és „erkölcsnemesítő” szellemben méltatni a Madarak és Fák Napját. (Forrás: Wikipédia)

Nagyon érdekes volt a borítók gyűjtésénél belegondolni, hogy nem volt olyan egyszerű a feladat, mint amilyen egyszerűnek gondoltam. Két annyira egyszerű és mindennapos, mindenki életében jelen lévő dologról van szó, hogy arra készültem, alig fogok tudni választani, melyik borítókat emeljem ki - de nem így lett, szó szerint vadásztam. Ezzel persze nem azt mondom, hogy nem használnak borítókon madarakat és fákat, de egyrészt nem olyan gyakoriak, mint gondoltam, másrészt nagyon sokszor szerepelnek, de nem hangsúlyosak. 

Ami engem illet, az első borító, ami beugrott a témában a Hunger Games trilógia volt, talán nem meglepő módon.

Nektek beugrottak rögtön madaras és/vagy fás borítók? 

És akkor következzen is első körben a fás gyűjtés, ez ment ugyanis gyorsabban:



Érdekes látni, mennyiféle formában jelenik meg a fa mint téma, a magányos fától egészen a sűrű erdőig - és olyan megjelenései is vannak, ahol egészen egyszerű, már-már sematikus formába öntik (mint például Az elemésztő homály esetében), még máshol egészen misztikus irányba megy el a dolog (mint például a Horgonyhely esetében).


A madarak esetében nyilván könnyíti a helyzetet, hogy bármilyen madár játszik, de még így sem annyira gyakoriak a madaras borítók, mint gondoltam. Viszont határozottan tetszik, hogy nem mindenki hollóval dolgozik, mint elsőre gondoltam, hanem igazán sokféle madárral találkozhatunk.


Nincsenek megjegyzések