Breaking News

Ezekből az adaptációkból lehetnek ismerősek az Árnyék és csont színészei

Az Árnyék és csontban kétségtelenül sok az új, feltörekvő színész, de azért vannak egyértelmű ismerős arcok az Árnyék és csont sorozat színészei között - de fogadni mernék, hogy többen, mint azt a legtöbben észreveszik!

Ebben a bejegyzésben összeszedem, milyen más adaptációkból ismerhetitek már az Árnyék és csont szereplőit.


Ben Barnes - Éjúr/Kirigan




Ben Barnes neve szinte biztosan ismerős lesz, ha szeretitek a könyvadaptációkat.
Szerepelt a Csillagporban, igaz, ott még kisebb szerepe volt, Tristan apjának fiatal változatát alakította.
Nem sokkal később viszont a Narnia sorozatban láthattuk Caspian szerepében, a főszereplőt, Tom Wardot játszotta A hetedik fiúban, címszereplő volt a Dorian Grayben, illetve láthattátok A Megtorló című képregény-adaptációs sorozatban is. (Ezen a ponton szerintem bátran kijelenthetjük, hogy Ben Barnes nagy eséllyel szereti a fantasyket.)

Nem adaptációs vonalon pedig a legtöbben nagy eséllyel a Westworldből, esetleg A nagy nap című romantikus vígjátékból ismerhetitek.











Zoë Wanamaker - Baghra



Őt talán senkinek sem kell bemutatni, brit színészként egy sor adaptációban tűnt már fel az évek során. A legismertebb talán a Harry Potter sorozat, amiben Madam Hooch-ot alakította, de szerepelt több Agatha Christie adaptációban is (Poirot és Miss Marple adaptációban is), illetve az Adrian Mole kapucsínó évei sorozatban.



Julian Kostov - Fedyor Kaminsky




Julian Kostov egy másik mostanában nagyon népszerű YA fantasysorozatban is feltűnt: Timurt alakítja A boszorkányok elveszett könyve sorozatban.





Daisy Head - Zsenya




Bevallom, az nagyon meglepett, hogy Zsenyát ennyi helyről ismerhetem, bár azt rögtön tudtam, hogy valahol már láttam a színésznőt.
Az Árnyék és csont sorozathoz talán legközelebb a Fallen adaptációja áll, amit szintén Magyarországon forgattak. De ott van a szintén YA könyves adaptáció az Ophelia, illetve láthattuk a When Calls the Heart, vagyis könyvben a Ha szólít a szív filmadaptációjában is, ami nem összekeverendő a tévésorozat változattal.







Tom Weston-Jones - Zlatan




Zlatanból csak villanásokat kapunk, mint a lázadó másik oldal vezetője, de tudtam, hogy valahonnan nagyon ismerős. Meg is fejtettem a dolgot: Az idők végezetéig című Ken Follett adaptációban volt fontos szereplő. Ezenkívül a 2018-as Trója sorozatban Hectort is alakította.






Luke Pasqualino - David




Luke Pasqualino már nem először forgatott Magyarországon, hiszen annak idején a Borgiák sorozatban is szerepelt (és nagyon szerettem is benne). 
De adaptációkban is lehetett látni: a Muskétások sorozatban D'Artagnan-t alakította, a Snowpiercer - Túlélők viadala pedig Greyt.






Danielle Galligan - Nina




Túl nagy szerep nem jutott neki, de azért Danielle Galligan feltűnt a Trónok harcában, Sarra szerepében - a 8. évadban láthattuk, a nagy winterfelli ünneplésen.



Kit Young - Jesper 




A Trónok harca sztárjával, Gwendoline Christie-vel szerepelt a londoni National Theatre Szentivánéji álom változatában, aminek a rögzített verzióját meg lehet nézni.






Freddy Carter - Kaz Brekker




Nagy szerepe nem volt korábban adaptációban, de kvázi statiszta volt a Wonder Womanben, egy katonát játszott. (Erről sajnos képet nem találtam.)



Archie Renaux - Mal




Nagy adaptációs hírről nem tudok beszámolni nála, viszont érdemes lesz figyelni: feltűnik ugyanis a Jared Leto főszereplésével készülő Morbius című képregény-adaptációban.

1 megjegyzés:

  1. Nekem az egyik kedvenc alakításom Luke Pasqualino-tól a fiatal Bill Adama volt a Blood&Chrome-ból.

    VálaszTörlés