Leiner Laura: A Szent Johanna gimi – Kalauz


Leiner Laura: A Szent Johanna gimi – Kalauz


Kiadó: Ciceró
Oldalszám: 268
ISBN:  9789635398089

Minden, amit a Szent Johanna gimi könyvsorozatról tudni akartál, egyetlen, illusztrált kötetben.

A tartalomból:
– gyakran ismételt kérdések, és válaszok a sorozattal kapcsolatban
– érdekességek az SzJG-ről
– best of SzJG
– az SzJG zenéi
– Reni könyveinek listája
– a karakterek, Reni levele Corteznek (részlet)
– kimaradt jelenetek
– elvetett borítótervek

Leiner Laura elő- és utószavával
SzJGereknek kötelező ;)


Miután befejeztem a nyolcadik részt, nagy szükségem volt erre a könyvre. Nem tartoztam azok közé az SzJGerek közé, akik évekig várták, hogy megjelenjenek a részek, hiszen mire én belefogtam, már hét rész megjelent. Mégis annyira furcsa volt, hogy egyszer csak vége lett. A regények azért elég hosszúak, nem bírtam ki, megszámoltam, elvileg összesen 3964 oldalt tesznek ki. Tehát majdnem 4000 oldalon keresztül követhettük Reniék történetét szinte napról napra, és ezzel akaratlanul is tényleg velük csináltuk végig ezt a négy évet, minden napot a sajátunkként éltünk meg, osztálytársak lettünk. És amikor ennek egyszer csak vége...

Szóval kellett a lelkemnek ez a könyv, nagyon vártam. A legjobban Reni levelét, ahogy szerintem rajtam kívül még sokan. De meglepő módon nem az tetszett a legjobban, igazából a levélben egy kicsit még csalódtam is. Egyrészt egy ilyen hosszú levélből szerintem egy ekkora részlet kevés volt (telhetetlen vagyok, na), másrészt pedig ami elhangzik a levélben, az nem úgy hangzik, mint egy részlet, hanem mint egy konkrét levél. Vagy Reni nagyon összeszedetlen levelet írt tényleg, amit már csak azért sem feltételezek, mert mindig jó jegyet kapott a fogalmazásaira...

De a Gyakran ismételt kérdések tetszettek, az Érdekességek az SzJG-ről rész tényleg érdekes lett (rádöbbentem, hogy én is azok közé tartozom, akiknek Reni valamiért barna hajú volt), nagyon örülök, hogy jó pár számot kigyűjtöttek a könyvből, bár azt azért sajnálom, hogy nem kaptunk hozzájuk magyarázatot, hogy miért pont ezt választotta az írónő, esetleg dalszövegrészleteket belőlük. (Nekem nem gond, ha érdekel, utánanézek, de anyukám például nagyon sokat panaszkodott rá, hogy nem is ismeri a dalokat, a címük is angolul van, így még csak azt sem érti, és így nem jöttek át neki rendesen ezek a részek. Oké, nem ő a célközönség, de biztos vagyok benne, hogy nem ő volt az egyetlen, akinek ezek a dolgok gondot okoztak olvasás közben.) 
Reni olvasmánylistájának is örültem, bár megdöbbentett, hogy nem is olyan hosszú, mint gondoltam. 
A kedvenc részek kigyűjtése megmosolyogtató volt, bár némiképp feleslegesnek éreztem, már csak azért is, mert egy igazi rajongónak úgyis megvannak a maga kedvencei, és úgyis nyolcmilliószor újraolvassa a könyveket, amíg rongyosak nem lesznek, aztán még néhányszor... Bár arra kétségtelenül jó volt, hogy kicsit összegezze az utat, amit megtettünk.
Amit viszont kifejezetten imádtam, az a kimaradt jelenetes rész volt, némelyiket nem is értem, miért nem került bele a könyvbe. Na, az határozottan olyasmi volt, aminek mindenképp benne kellett lennie a kalauzban. 

A karakterek leírásában is akadt egy-két érdekesség, bár túl sok újat az sem nyújtott. És itt szeretném megjegyezni, hogy bár nagyon tetszettek az illusztrációk, azért ezzel kapcsolatban nehéz dolga volt a rajzolónak is, meg a kiadónak is, mert biztos vagyok benne, hogy ahogy nekem, mindenkinek megvan a saját elképzelése a szereplőkről, amihez nem feltétlenül passzoltak a rajzok. De nyilván üresek lettek volna nélkülük az oldalak, és kétségtelenül szépen sikerültek. 

A borítóterveknek is örültem, tényleg érdekes volt látni a tervezési folyamatot, és bár a végére egészen a szívemhez nőtt a borítók koncepciója, azért el kell mondanom, hogy eleinte nagyon nem tetszett. De most örömmel konstatáltam, hogy még mindig ez volt a legjobb. 

Tetszett, hogy szép színes, hogy fényes, hogy jó érzés kézbe venni, jókönyv illata volt, és a belső borítót kifejezetten imádtam, a jellegzetes szófordulatokkal, részletekkel meg persze a címekkel. 

De! Be kell vallanom, amikor befejeztem, az járt a fejemben, hogy oké, aranyos volt, de ennél kicsit többre számítottam. (Már csak azért is, mert valljuk be őszintén, nem volt túl olcsó. Még akkor sem, ha tudjuk, hogy nyilván a színes-fényes papír megdobta a költségeket.) Igazi pluszt csak a kimaradt jelenetektől kaptunk, azon kívül tényleg csak egy-egy apróságot. Örültem volna valami extra meglepinek, mondjuk egy jelenetnek más szemszögéből (nem feltétlen napló jelleggel, mert én sem feltételezem, hogy mondjuk Cortez naplót ír), esetleg egy kis jelenetnek pl. arról, mi van Virágékkal abban a közös lakásban (komolyan, féltem őket, hogy hogy fogják túlélni :D). Egy Jalapeno dalszövegnek, egy Reni és/vagy Kinga cikknek, valaminek... Annyi lehetőség lett volna valami pluszra. Ezek tényleg csak példák, de reméltem még egy kicsit többet, és tudom, hogy telhetetlen vagyok, de így éreztem. Olvastam interjúkat Leiner Laurával, posztokat, amiket ő írt, és megértem, hogy ő ezzel lezártnak tekinti a sorozatot, és nem akar visszanézni. De ebben a könyvben nem id volt tőle túl sok plusz, tényleg csak összegyűjtöttek mindent, ami az évek alatt megmaradt, és egy kötetet farigcsáltak belőle. Aminek persze rettenetesen örülnek a rajongók, de örülhettek volna még ennél sokkal jobban is.

Igazából mindent szerettem ebben a könyvben, van, amit nagyon, van amit közepesen. Amit nem szerettem, azt azért, mert nem volt benne. Rajongóknak nyilván kötelező, de azok, akik még nem olvasták a sorozatot, ne ezzel kezdjék, mert nem fogják igazán érteni és értékelni. 

AJÁNLOM

Rendeld meg a képre kattintva!