Breaking News

Üdv, 2017! - Tervek idénre

Az év végét és az év elejét az utóbbi években - mióta egyáltalán nyomasztanak ilyen gondolatok - jobbára újragondolással, tervezgetéssel töltöm. 




Nem a szokásos újévi fogadalmakra gondolok, mert már sok évvel ezelőtt rájöttem, hogy nálam ezek általában nem működnek.

De valahogy a hangulat szinte kívánja, hogy az ember így tegyen. Év végén, valaminek a végéhez közeledve akaratlanul is végigfuttatja az ember fejben, mit hagy maga mögött. Év elején meg... nos, amikor valami új kezdődik, az mindig izgalmas - új célkitűzéseket lehet kitalálni, és ez szerintem kell is, már csak a motiváció miatt is. 

Viszont érdekes és új tapasztalat volt az idei évkezdés, mivel nem a szokott módon ragadott meg ez a tervezgetés. Egyrészt mert kevesebb aggodalom nyomasztott - visszacsatolnék arra, hogy van fix állásom, illetve állásaim, és remélhetőleg ez nem fog változni -, másrészt mert az előbb említett okokból fáradtabb voltam még a szokásosnál is, így a tervezgetésre kevesebb energiám jutott. 

Így bár a célkitűzések és tervezgetések szele most is elért, némi fáziskéséssel, és mire igazán lett volna időm rá, addigra ez a tipikus év végi-év eleji hangulat elszállt. 

Ami nem probléma, mert a 2016-os év nem semmi lecke volt a célkitűzések szempontjából. Még mindig úgy gondolom, fontos célokat találni és tervezgetni, ezzel együtt kiderült, hogy a 2016-os évem a legváratlanabb meglepetések és a spontán dolgok miatt volt igazán különleges. Sok mindenre felkészülhet az ember előre, de aztán az élet sokszor olyan lehetőségeket sodor az útjába, amikre nem is számít, és ilyenkor a tervek repülhetnek ki az ablakon, és helyettük az életet kell a szarvánál fogva megragadni. 

Mindenesetre ígértem ezt a bejegyzést, és a hosszú bevezetést nem azért írtam, hogy végül pofára ejtselek titeket, így természetesen jönnek a tervek. 

Ami biztos: óvatosabban tervezek, mint tavaly. Az előző év eleji terveim közül sok minden nem valósult meg, de - vállvonás - fene se bánja. 

Mindenesetre felszerelkezve a tavalyi év nagy tapasztalataival, visszafogottabb leszek, bármilyen sok ötletem is született az év végén - te jó ég, mennyi, még videóblogon is törtem a fejem egy ideig. 

Amit tutira kitűztem magam elé: 


Kevesebb olvasás

Igen, tudom, ez megdöbbentően hangozhat a blog tematikáját figyelembe véve. Csakhogy év végén már nagyon éreztem magamon, hogy fáradt vagyok, és ezt bizonyítja az év eleji olvasói válságom is.

Még ha falnám is a könyveket töménytelen mennyiségben, bele kell törődnöm abba, hogy ez két munka mellett már nem megy olyan könnyedén, mint annak előtte, bármennyire szeretném is. Az időm is kevesebb, az agyam is fáradtabb. Annak pedig nincs értelme, hogy túlhajszoljam magam, és ne a legnagyobb örömmel vessem bele magam olyan könyvekbe, amiket akár már évek óta olvasni akarok. 

Ez nagy eséllyel kevesebb blogturnét jelent majd - aztán majd meglátjuk, hogy alakul.

Pánikra viszont nincs ok, így sem maradunk teljesen értékelések nélkül, inkább csak szeretném jobban megtalálni az ideális arányokat. És ha az új könyvek értékelése esetleg némileg csökken is, valószínűleg így majd időt szakítok olyan könyvek értékelésére, amik eddig kimaradtak, pedig szerettem őket. 

Napi posztolás

Tavaly, az új oldal kibővült tematikájával egy sokkal több bejegyzést hozó rendszerbe álltunk át. Ez nem csak azt jelenti, hogy nagyrészt minden nap volt friss bejegyzés az oldalon, de azt is, hogy általában nem is egy. 

Ezt a rendszert ezután is szeretném megtartani. Persze tudom, hogy nem mindig érdekel minden hír mindenkit, de azt hiszem, ez természetes. 

Viszont ezzel együtt úgy gondolom, könyves hírek tekintetében - legalábbis ami az ifjúsági és a szórakoztató könyvek bizonyos rétegeit illeti - egészen jól állunk. Törekszem rá, hogy mindig felkerüljenek az oldalra a friss hírek, és merem remélni, hogy ez sikerül is, és hogy idén ez csak még jobb lesz. 

Minél frissebb, minél széleskörűbb és érdekesebb blogot szeretnék, ennek pedig továbbra is része marad, hogy minden nap legyen bejegyzés - nagy eséllyel több is.


Érdekességek

Az egyik nagy küzdelmem a tavalyi évben pont az érdekességes bejegyzésekkel volt. 

Alapvetően imádok nyomozni - ha esetleg valaki nem tudja, történelem faktos (is) voltam anno, és egy ideig a történelem szakot is koptattam az ELTE-n, szóval szeretek nyomozgatni, szeretem a rejtélyeket, az érdekességeket. 

Így amikor néha lehetőségem van ilyen bejegyzéseket írni, azokat nagyon szoktam szeretni. Csak egy gond van velük: sokkal időigényesebbek, így sajnos viszonylag kevésszer van rájuk lehetőségem. 

Megtehetném persze, hogy hagyom a fenébe a rövidebb bejegyzéseket, és csak kéthetente lenne egy hosszabb bejegyzés, de egyrészt ezt nem szeretném, másrészt nem így vagyok bekötve. Már hiányérzetem van, ha sokáig nincs bejegyzés. És olyan alkat vagyok, aki ha elmerül valamiben, azt szereti egyhuzamban megcsinálni. Ezért van az, hogy arra nem voltam képes, hogy hónapokig tervezgessem a szakdogám, arra viszont igen, hogy 4-5 nap alatt lezavarjam az egészet. Ezekkel a bejegyzésekkel is így vagyok - csak úgy megy, ha van időm őket egyhuzamban megírni, ha meg nincs... 

A másik gondom, hogy nem tudtam - és igazából még most sem -, hogy ezeket hogy kezdjem el címkézni. Most ideiglenesen megkapták az Érdekességek címkét, de ezt még nem teljesen érzem megoldásnak. Valamit erre majd csak kitalálok, addig marad így. 

És remélem, legalább havi egyszer lesz majd időm ilyen bejegyzésekre.

Illetve volt egy-két kívánságotok is, amiket igazából nem nehéz megvalósítani, ezekre majd a kérdőív kiértékelésében kitérek. 


Megjelenésre várva

Úgy döntöttem, kicsit jobban ráfekszünk majd a megjelenős hírekre. Ezt már láthattátok is. 

Nem mondom, hogy mindenről lesz bejegyzés, ezt semmiképp sem ígérem. És sokszor nehézkes is számon tartani mit lehet és mit nem, mert van, amikor előbb tudok dolgokat, mint hogy megoszthatnám veletek. (Eddig leginkább ez tartott vissza.) De azért igyekezni fogok, hogy ha van valami izgalmas megjelenős hír, azt hozzam én is.


Új rovat

Ha követitek a Facebook oldalt, már láthattátok, hogy a Sorok között Tibijével dolgozunk egy közös rovaton. Egyelőre még kicsit sötétben tapogatózunk, próbálkozunk, de a rovat el fog indulni, és remélhetőleg jól alakul majd, és ti is megszeretitek és mi is élvezni fogjuk.

Bár azt a legkevésbé sem ígérem, hogy nem torkollik majd néha vitába a dolog. xD Az biztos, hogy lehetőséget ad majd a hosszabb, merengős bejegyzésekre, amiket szeretek írni, csak mindig hátrébb sorolódik a fontosabbnak ítélt hírek és érdekességek mellett. De most itt a plusz motiváció.


Instagram

Az év vége felé eléggé elhanyagoltam az Instagram oldalt. Ebben technikai nehézségek is szerepet játszottak - kicsit nehéz a posztolás, ha az ember telefonja állandóan lefagy -, de a jó hír, hogy épp most rendeltem magamnak új telefont, és remélem, ez új lendületet is ad majd a fotózáshoz. 


Vissza az elejére

Talán akadnak még olyanok errefelé, akik már ez előtt a blog előtt is követték, miket művelek a neten. 

Mindenesetre azoknak, akik nincsenek itt az elejétől: a blogolást annak idején írással kezdtem. Egy voltam azok közül a bloggerek közül, akik a blogjukon történeteket írtam, fanfictiont vagy sajátot, aztán lassan, több állomáson keresztül jutottam el odáig, hogy könyves blogom legyen. 

Bizonyos szempontból már vissza is tértem a gyökereimhez, ugyanis a hírekkel kicsit pontosan ezt tettem. A könyves blogos világgal és a Könyvmolyképző Kiadóval a régi blogomon keresztül ismerkedtem meg (mármint előtte is ismertem őket, de személyesen), amiken könyves híreket, érdekességeket posztoltam. 

Vicces, hogy bizonyos szempontból körbeértem. 

A másik gyökeremig pedig már tavaly is szerettem volna visszatérni, ez volt az egyik dolog, ami végül nem valósult meg. Nem nyomaszt a kérdés különösebben, mert ennek is megvolt az oka, ezzel együtt szeretném, ha idén végre összejönne. 

Fontolgatom egy ideje, hogy lezárom végre az Egy Dursley Roxfortban sztorimat, ami miatt egyrészt bűntudatom van, másrészt újra elkapott a HP láz (soha nem is hagyott el, csak most hevesebben lángol), harmadrészt pedig Dahlia meg James meg Hugo folyamatosan itt motoszkálnak a fejemben. Őszintén nem tudom, hogy fog elsülni, ha most visszatérek a sztori megírásához, mert bár nagy vonalakban emlékszem, merre tart a sztori (nem is tudnám elfelejteni), évek teltek el azóta. Fel kell frissítenem az emlékeimet, de nem csak emiatt lesz más minden. Nem csak a sztoriból estem ki, az írásból is. Vissza kell rázódnom. Másrészt az azóta eltelt időben annyi minden történt velem, hogy én magam is változtam. Bár lehet, hogy ez még jó is, hiszen Dahliáék életében is eltelt útközben öt év.

És ha már lúd, legyen kövér - nem csak fanfictionöket szeretnék írni. Ötleteim vannak, de évek óta voltak mindig is. Inkább azzal az elkötelezettséggel van mindig problémám, hogy leüljek és írjak. (Bármilyen meglepően hangzik is ez a blogom mellett.) Szeretnék visszautalni a fenti leülök és egyhuzamban megírom problémára. Ez egy hosszabb lélegzetű történetnél nem működik, a novellázás meg soha nem volt az én világom. Meglátjuk, mi lesz. Mindenesetre akármi lesz is, azt hiszem, nem szeretnék semmit elkiabálni, így ha végre működik is a BICHOK (Butt in Chair, Hands on Keyboard), akkor sem hiszem, hogy közvetíteni fogom, mi történik. De ha bármi lényeges történik, úgyis tudni fogjátok. 


Néhány dolog, amit még nem említettem

Csak felsorolásszerűen néhány dolog, amiről még szót ejtenék:

  • Szeretném, ha idén kicsit interaktívabbak lehetnénk. Még nem tudom, hogy ezt hogyan fogjuk megvalósítani pontosan, de ötleteim vannak. Lehet, hogy lesz megint élő blogolás (tudjátok, amikor Drive doksiban követhetitek, ahogy bejegyzést írok), az is lehet, hogy lesz élő videó, ha technikában eljutok oda, de az élő, közös chatelés is foglalkoztat már egy ideje (megint csak technikailag nem tudom, hogyan oldjuk meg, ha van ötlet, várom szeretettel)
  • Ahogy már említettem, van ötletem vlogra is. De ezt egyelőre jegeltem, amikor is annyira borzalmasan sikerült a karácsonyi köszöntő videóm, hogy legszívesebben megbújtam volna valami hatalmas szikla alatt.
  • Mindenképp szeretném kicsit helyrerázni a blogdesign hibáit - leginkább a Rovatok fül hiányosságára gondolok. Folyamatosan kutatok új design után, de egyelőre nem találtam olyat, ami megérné a váltást.
  • Régóta gondolkozom a hírlevélindításon, és nagyon örülnék, ha ezt idén végre tényleg meg tudnám valósítani. Valami már elindult, remélem, a végéig is eljutunk.
  • Bár már nem vagyok olyan rugalmas, mert fix munkaidős munkahelyem van és már nincs Budapest bérletem, idén is szeretnék ott lenni minél több könyves rendezvényen. És tavaly annyi kellemes élményem volt, amikor veletek találkoztam, hogy akár még egy tali is tök jó lenne.
  • Tavaly sajnos sok könyves vonatkozású mozit elmulasztottam, remélem, idén ez nem lesz probléma, és megnézhetek mindent hamar - aztán igyekszem is megírni, mit gondoltam a filmekről
  • Azon is filóztam, hogy újraindítanám az interjús rovatot, megint csak az időbeosztásomtól függ, ez hogy fog összejönni.

Nos, egyelőre ennyi. Van még sok minden a fejemben - te jó ég, mekkora káosz -, de egyelőre maradjunk ennyiben, minden más pedig majd remélhetőleg jön majd útközben. 

Ha valamire reagálnátok a tervekkel kapcsolatban, várom szeretettel a hozzászólásokat, észrevételeket! 😉

1 megjegyzés:

  1. Bár imádom a blogodat is, a legnagyobb örömöt az okozta a poszt olvasása közben, hogy esély van az Egy Dursley Roxfortba folytatására. Iszonyatosan tetszett az 1.rész, és bár van 1 szabalyom/miszerint könyvből is csak teljes sorozatot, ficből is csak kész történetet olvasok/,nagyon remélem sikerül az elhatározásod, és végre olvashatjuk Dahlia kalandjait tovább.Nagyon nagyon várom már!

    VálaszTörlés