Breaking News

Láttad már a Vér és csont gyermekei menő könyvelőzeteseit?

Ma reggel fejeztem be a Vér és csont gyermekei című könyvet, amire már rettentő kíváncsi voltam - és azt kell mondanom, minden reményemet beteljesítette. Alig várom, hogy megírhassam nektek a véleményemet róla.




Addig is számomra levezetésként, számotokra felvezetésként nem kizárt, hogy jelentkezni fogok néhány bejegyzéssel a regény kapcsán.

Óriási hype volt a könyv körül Amerikában, így nem meglepő, hogy saját hivatalos könyvelőzetest is kapott - ráadásul rögtön kettőt is, amiből a hosszabbat a Maxim magyarított is. Ez azért is lényeges, mert ez a hosszabb videó számomra kevésbé a vágykeltésről szól, sokkal inkább arról, hogy még olvasás előtt megismerjük a világ alapjait.

A kiadó beharangozója a könyvhöz:

Végre érkezik magyarul is Tomi Adeyemi már-már epikus, világsikerű műve, a Vér és csont gyermekei, az Orisa legandája-sorozat nyitó kötete. A könyv fél éve vezeti a New York Times Young Adult sikerlistáját. A szerzőt úgy emlegetik, mint az új J. K. Rowling.
Megölték az anyámat. Elvették a mágiánkat. El akartak temetni bennünket. Ideje felkelnünk.
Zélie Adebola még emlékszik arra az időre, amikor Orisa földje zsongott a mágiától. Égetők gyújtottak tüzet, Árasztók terelték a vizet, és Zélie anyja, aki Arató volt, a lelkeket idézte. Ám minden megváltozott azon az éjszakán, amikor eltűnt a varázslat. Egy gonosz király megölette a mágusokat, megfosztva Zélie-t az anyjától, és a népét a reménytől. Zélie-nek most lett egy esélye, hogy visszahozza a mágiát, és visszavágjon a monarchiának. Egy szökevény királylány segítségével ki kell cseleznie és le kell hagynia a trónörököst, akinek eltökélt szándéka, hogy írmagját is kiirtja a varázslatnak. Orisa félelmetes hely, ahol hómándrucok portyáznak, és bosszúálló szellemek lapulnak a vizekben, ám a legnagyobb veszély talán maga Zélie, akinek nehéz megtanulnia, miként fegyelmezze a hatalmát – és egyre erősebb vonzalmát egy ellenség iránt.

Íme a két előzetes:




Nincsenek megjegyzések