Breaking News

A Legendás állatok filmek el vannak átkozva?

A Legendás állatok filmek útja finoman szólva sem könnyű. Sőt! Ha ránézünk arra, mennyi PR katasztrófát kellene átvészelnie a franchise-nak, komolyan megkérdőjeleződik, hogy vajon túlélheti-e még - ráadásul további 3 filmen keresztül?



Kezdjük az elején!

A Legendás állatok filmek két óriási terhet már helyből cipelnek magukkal.

Az egyik teher neve Harry Potter. Oké, oké, ez legalább annyira áldás, mint teher, de a népszerűségnek megvan az árnyoldala is. A Harry Potter széria nagyon sok mindent jelent nagyon sok ember számára, egy ilyen sorozat után előrukkolni egy folytatással vagy előzménytörténettel mindig nehéz. Magasan van a léc, és bizony számtalanszor láttuk már, nem biztos, hogy sikerül megugrani. Pedig az összehasonlítások elkerülhetetlenek. Nem is tudom, hány emberrel beszéltem az első film után, akik azt mondták: nem volt rossz, de nem a Harry Potter. 




A másik nagy nehézség, amivel rögtön szembe kellett néznie a szériának, hogy úgy készül adaptációként, hogy valójában nincs is könyves alapja. Természetesen ott vannak az eredeti Harry Potter könyvek, de azok a Legendás állatok történetéből szinte semmit nem érintenek - a világ tágan vett alapjait lefektették, a történet egészét tekintve viszont csak a távoli jövőt jelentik, ahová ki kell futtatni majd mindent és jól összefűzni a szálakat. Egy újabb próbatétel, ami - mint láthattuk - okozott is fennakadásokat, gondoljunk csak a nagy Nagini vitára, a Credence csavarra vagy épp a második filmben megjelenő McGalagonyra, akinek elvileg még nem is kéne élnie. 
Na de visszatérve a bekezdés elejére, nincs regényalap. Van ugyan egy Legendás állatok és megfigyelésük elnevezésű kötet, ami némi iránymutatással szolgál - lesznek majd legendás lények a sztoriban -, de nincs egy komplett történet, aminek eleje, közepe, vége. (Láttuk, milyen problémákat szülhet egy adaptációnál, ha hiányzik a konkrét mű mögüle - csak rá kell nézni a Trónok harca pályafutására.)

Ráadásul a forgatókönyvet egy olyan ember írja, aki bár rendkívül tehetséges, a forgatókönyvírásban nincs tapasztalata. (Persze azért kapott segítőt, na de mégis.)

További problémákat szül, hogy bár eredetileg még nem volt szó 5 filmről, végül mégis 5 lesz belőle. Ez egyrészt némileg mutatja, hogy a projekt elején még nem volt tisztázott minden, azaz nem úgy ugrottak bele az újabb franchise-ba, hogy minden szépen fel volt vázolva. Az első két filmben is vannak ennek nyomai. Tudjuk, hogy nagy szerepe lesz a Grindelwald-Dumbledore konfliktusnak, a főszereplőnk mégis valaki más. Ettől a sztori arányai megbillennek, a fókusz egy olyan karakterre kerül, akinek a története kevésbé érdekes a rajongók számára - aztán végül már maga a film sem biztos benne, hogy ki a főszereplő akkor tulajdonképpen.

Másrészt 5 filmet elbírhat a Harry Potter név, de ha azt kivesszük a képletből, azért látszik, 5 részes filmfranchise-zal tervezni nagy kockázat.


Ezek tehát a kezdeti nehézségek, amik persze nem kis kihívást jelentenek, de még azért elviselhetőek.

Ezután viszont a film életében sorra jönnek az újabb, sokkal súlyosabb PR katasztrófák.


Bár nem közvetlenül a Legendás állatokhoz kapcsolódik, de azért szerintem mindenképp befolyásolja a mindenféle Harry Potter szériához kapcsolódó újabb és újabb tartalmak megítélését. 2016 nyarán lefut az első Cursed Child, vagyis a Harry Potter és az elátkozott gyermek előadás.

J.K. Rowling évekig hangsúlyozta, nem tervez nyolcadik részt a Harry Potterhez. Aztán az Elátkozott gyermek formájában mégis megérkezett a folytatás - de egyáltalán nem úgy, ahogyan a Harry Potter rajongók várták. Egyrészt nem regény, hanem egy sokak által nem látható színdarab formájában, másrészt úgy, hogy valójában nem is Rowling maga írta a folytatást, még ha tanácsadóként részt is vett a kitalálásában. Utóbbi pedig a rajongók szemében talán még rosszabb is, mintha nem vett volna részt benne - így ugyanis hitelesítette azt, ami figyelembe véve, hogy az Elátkozott gyermek rendkívül problémás, mind történetében, mind világépítésében, nagyon megosztó és ellentmondásos döntés.

Szóval egy folytatásban már csalódtak a rajongók, most pedig érkezett egy következő...
 





2016. november 11-én bejelentik: Johnny Depp lesz Grindelwald. Ekkor még csak épp szaladunk bele az első film premierjébe, és rögtön egy visszatetszést keltő döntést firtat a sajtó. Johnny Depp eddigre ugyanis már válik a feleségétől, Amber Heardtől, meglehetősen csúnya körülmények között. A tétek pedig nem kicsik: a #MeToo hullám kellős közepén egy családon belüli erőszakkal vádolt színészt választanak erre a jelentős szerepre. A Warner Bros. nem igazán nyilatkozik az ügyben, az alkotók viszont sorra beállnak Depp mögé, ők hisznek az ártatlanságában. A választás körüli mizériát azzal is próbálják szőnyeg alá söpörni, hogy Depp igazából már az eredeti Harry Potter filmek idején megkapta a szerepet, de aztán végül Grindelwald mégsem szerepelt ilyen minőségben az utolsó HP filmekben. 

Ugyan nem mindenki, de azért a közönség nagy része feldolgozza ezt a témát, és már csak néhány oldalon emelik ki külön Depp bűnös múltját - akár minden Legendás állatokról szóló cikk alatt. (Így tesz például a Hypable is.)





Némi szusszanás következik a nagy botrányok tekintetében, úgy tűnik, a franchise ennyivel megúszhatja.
Az első film nem is teljesít rosszul a mozikasszákban: világszinten nagyjából 814 millió dolláros bevételt produkál, ami a 180 milliós költségvetéshez képest nem is rossz - bár talán ennél azért jobb eredményben reménykedtek.

A második film esetében viszont már érezni, hogy megcsappant az érdeklődés. Ez már 200 milliós költségvetésből készült - viszont csak 654 millió dollárt hozott vissza. Ez aggasztó tendencia, hiszen valószínűleg több, nem pedig kevesebb érdeklődőt vártak a folytatásra, különösen olyan nevekkel a filmben, mint Johnny Depp és Jude Law. A szomorú valóság az, hogy ha továbbra is ilyen mértékben csökken az érdeklődés, akkor az 5 rész nem biztos, hogy fenntartható. 

De azért kár még ennyire kongatni a vészharangokat.

Viszont...

Azóta több, a filmhez kapcsolódó alkotó is túl van nagy botrányokon.


Kezdjük talán J.K. Rowlinggal, a szerzővel. Az ő botrányairól nem nagyon írtam az oldalon, ez teljesen tudatos döntés volt. De azért a legtöbben valószínűleg olvastatok róla, hogy összeakasztotta a bajszát az LMBTQ, egészen pontosan a transzneműek közösségével. Több Harry Potter színész nyilvánosan kifejezte egyet nem értését vele, közöttük a Legendás állatok színész Eddie Redmayne is. A botrány pedig jó hosszan elhúzódott, hiszen Rowling tweetelt tovább, tovább gerjesztve a feszültséget, a transzneműek közössége pedig mindent is előásott, amit ellene fel lehet hozni. Végül több könyvesbolt is bojkottálta a Harry Potter könyveket, és a két legnagyobb Harry Potter rajongói oldal is bejelentette: a HP témával igen, de a szerzővel innentől nem foglalkoznak tovább.

És ha már Rowling... az évek során az is rengeteg vitát váltott ki, hogy Rowling egy sor információt oszt meg utólag a Harry Potter szereplőivel és világával kapcsolatban. Mennyire számít kánonnak, amit ír? Abban mindenesetre nagyon sokan egyetértenek, még a rajongók közül is, hogy túl sok apróságot osztott már meg ilyen módon az írónő.





Aztán ott volt Ezra Miller botránya, amiről hallani lehetett ugyan, de igazából túl sok konkrétumot nem tudunk róla, és amennyire tudom, maga a színész sem szólalt meg az ügy kapcsán. A dolog egy videóval kezdődött, amin feltételezhetően Ezra Miller látható, amint egy nőt fojtogat és lökdös egy bárban. A helyi beszámolók szerint a színész egy izlandi kocsmába indult, amikor is a kocsma előtt egy csapat rajongó rohamozta meg őt és társaságát, és köztük volt a nő is, aki folyamatosan hergelte őt és beszólogatott neki. Végül Millernél elszakadt a cérna, és rátámadt a nőre. Jogi ügy nem lett belőle, de Ezra Miller karrierjének biztosan nem tett jót.





Ezután érkezett a Johnny Depp ügy második köre, ami miatt most végül a Warner Bros. úgy döntött, megválik a színésztől. Ebbe most nem mennék bele részletesebben, hiszen nagyon friss az ügy, olvashattok róla ebben a bejegyzésben. Ezzel egyébként egyben a film elvesztette az egyik nagy nevet is a szereplőgárdából, hiszen Jude Law és Eddie Redmayne mellett határozottan Johnny Depp képviselte még a film sztárerejét.

Ahogyan az várható volt, a döntést a stúdió nem ússza meg erős kritikák nélkül: bojkottkampány indult a film ellen. Erről részletesebben itt olvashattok.


És ezzel még mindig nincs vége, ugyanis nem botrányok, de semmiképp sem szerencsés körülmények vannak még. A Legendás állatok 3. filmet ennél korábbra tervezték, de bejelentették, hogy Rowlingnak még némi időre van szüksége, hogy csiszolják a forgatókönyvet - ez jellemzően nem sok jót jelent, bár én ilyen esetekben igyekszem pozitív maradni, és lehet, hogy valóban csak arról volt szó, hogy túlságosan gyorsan akarta kipörgetni a filmeket a Warner.

Ezután pedig amikor végre tényleg megkezdődhettek volna a munkálatok, a tavasszal kezdődő forgatás elmaradt a járványhelyzet miatt, és végül csak szeptemberben tudták elkezdeni azt. Aminek most nagy eséllyel vége szakad, legalábbis egy időre - hiszen nincs Grindelwalduk, pedig várhatóan neki a harmadik filmben az eddigieknél is nagyobb szerep jut majd. 


Itt tartunk most... csalódott olvasóttábor, csökkenő bevételek, botrány a szerző és két színész körül, Warnerre berágott rajongók és újra meg újra csúszó forgatás. Sok jót sajnos nem ígér. 

Elátkozott lenne a projekt?

Nincsenek megjegyzések