Beszámoló - Ez volt a 2022-es Könyvhét
Azt hiszem, idén elnyertem az "Aki a legkésőbb ír beszámolót a Könyvhétről"
díjat, de végre eljutottam idáig.
Az ide Könyvhét legnagyobb eredménye az volt, hogy ki tudtam jutni. A múlt
őszi Könyvhétre épp csak kirohanni volt időm, mert a színházban épp
fesztiválunk volt, és egész hétvégén dolgoznom kellett.
Az idei Könyvhét nagy negatívuma pedig az volt, hogy dolgoznom kellett. Na jó,
nem szakadtam bele a munkába, a legrövidebbet a standokon dolgozók húzták
természetesen, ezzel együtt az élvezet között ott volt végig a kötelesség is.
(Ha valakit érdekel, ez megbeszéléseket és fotózást jelentett a számomra.)
Na de csapjunk is bele!
Az idei Könyvhét különlegessége volt, hogy minden nap kint voltam. Csütörtökön
igazából azért mentünk a párommal, mert már be voltunk sózva, az összes többi
napon pedig mindenképp kint lettem volna - #munka.
Csütörtökön a Könyvhétre vezető út máris viccesen indult: Bicskén
ugyanis egy kecske várt a vonatra. Nem hiszitek? Mutatom:
A vonatra várakozó kecske |
Nagyjából nyitás körül már meg is érkeztünk, akkor még láthattuk, hogy sok
standon még pakolásznak, tesznek-vesznek. Ennek megvolt az az előnye, hogy még
alig voltak kint nézelődők, így kényelmesen körbe lehetett járni a standokat -
viszont cserébe nem mindenhol volt még kint minden könyv, ide értve az olcsó
könyves dobozokat is. Arra azonban tökéletes volt, hogy örömködjünk, hogy
megint itt a Könyvhét!
A Könyvhét előtt elindítottam a TikTok csatornámat, úgyhogy ezt a könyves
eseményt már végigvideózgattam - a csütörtöki megérkezéstől a Könyvhét végéig
közvetítettem az eseményeket.
@deszy_vlog Megérkeztünk, és mákunkra már az eső is elállt! #könyvhét ♬ Let's go - Official Sound Studio
Az első nap - ahogyan azt már megosztottam veletek a Könyvhét közben - nem
vásároltam könyvet, és igazából ez a tendencia folytatódott végig: nem
könyvvásárlós Könyvhét volt ez a mostani.
Cserébe viszont már ezen a napon elkezdődött az időjárásos huzavona. Már a
vonaton ültünk, amikor láttuk a kiadói közvetítéseiből, hogy zuhog az eső a
Könyvhéten - nem lepődtünk meg, minden Könyvhéten esnie kell az esőnek, ez
lassan már hagyomány. Szerencsére mire felértünk, elállt, így szép időben
nézhettünk körbe. Aztán kiugrottunk ebédelni - és hopp, megint zuhogott.
Nagyon. Ezért végül pénteken elég korán indultunk el hazafelé, nem
kockáztattunk egy újabb zuhét.
@deszy_vlog Épp nem a Könyvhéten, szerencsésen kiugrottunk ebédelni, de... ha Könyvhét, akkor eső, ma már másodszor.
♬ Oh No (Instrumental) - Kreepa
Pénteken egy kicsit később értünk fel, amiben szerepe volt annak is,
hogy késett a vonatunk. Gyakorlatilag fel alig sétáltunk be a Vörömartyra,
amikor összefutottunk Rácz-Stefán Tibivel, Varga Beával, Róbert Katival és két
kiadói szerkesztővel, Rékával és Zsófival, úgyhogy rögtön egy kis
megbeszéléssel indult a nap.
Ezen a napon kezdődtek a Könyvmolyképzős dedikálások is, így már volt
fotóznivalóm is. És megvettem az első könyvemet is.
Ezektől eltekintve a nap nagyon hasonlóan telt, mint pénteken - viszont az
elázást már nem sikerült megúsznom. Amikor zuhogni kezdett, Tibivel
behúzódtunk a standok közötti kis folyosóra, ami egész két percig jó döntésnek
tűnt, akkor viszont rájöttünk, hogy mindkét oldali standról oda folyik be az
eső. Egyrészt végigcsorgott a hátunkon, másrészt kénytelenek voltunk helyet
váltani, átszaladtunk a metrólejáróba, és útközben is kaptunk egy adaggal. Már
a folyosón akartam készíteni egy rövid videót, de magunkat mentettük - a
metróban viszont már készítettem egyet:
@deszy_vlog Csak a szokásos könyvheti #könyvhét #budapest ♬ Rain On Me - Lady Gaga & Ariana Grande
Szintén ezen a napon sikerült szert tennem egy Könyvmolyképzős vászontáskára
és bögrére is, amiket imádok - azóta szinte folyamatosan nálam van a
vászontasi, és a bögrét is rendszeresen használom.
@deszy_vlog Nézzétek, micsoda bögrét szereztem a Könyvhéten a Könyvmolyképző standjánál! 😍 #magyarbooktok #könyvtok #booktok #könyvtokhungary #könyvmolyképző #könyvhét #könyvmolybögre ♬ Feeling Good - Michael Bublé
Szombaton már korán kiértünk, mert kezdődött a
dedikálós-fotózós-futkosós köröm. Sok-sok kilométert tettem meg a hétvégén,
maradjunk ennyiben.
A szombat egy másik időjárási problémát hozott, ami végül vasárnap is velünk
maradt: a tűző napot és a forróságot.
No meg a tömeget. Rájöttem, minél jobban öregszem, annál nehezebben viselem a
tömeget, és annál jobban érzem a Könyvhéten az árnyék, a leülős helyek és az
értelmes áron elérhető frissítő, hideg italok hiányát.
Szóval azt kell mondjam, idén sokkal jobban "éltem" a csütörtöki és a pénteki
napot a Könyvhéten, mert sokkal több lehetőség volt a nézelődésre. Szombaton
konkrétan nem lehetett odaférni a standokhoz, így végül a szombat volt a
második nap, amikor nem vásároltam könyvet. Ezen a ponton már kezdett kicsit
idegesíteni a dolog, de szintén az öregedéssel jött a megfontoltabb vásárlás
is, úgyhogy én most az idén nem eresztettem bő lére a dolgot.
A szombat volt az a nap, amikor sokáig kint maradtunk - már minden stand
bezárt, de természetesen a Fumax standnál zajlott az iszogatás, és igen, a
késő esti sort is láttam Nádas Péternél.
Hazafelé a focidrukkereken kellett átverekednünk magunkat, elég későn
kerültünk ágyba, már hulla voltam.
Így nem túl frissen vágtunk bele a vasárnapi napba, ráadásul elég rossz
hírrel kezdődött a nap. Épp reggeliztünk, amikor megérkezett a hír, hogy
Böszörményi Gyula sajnos nem tud jönni a dedikálásra, így nagy hirtelen le
kellett mondani - azóta pedig az ismert okokból erre még sokkal szomorúbban
gondolok.
Bevallom, vasárnapra már tényleg nagyon hulla voltam. Sok volt a benyomás, sok
volt az ember, sok volt a futkosás és a hőség - így vasárnap már a túlélésre
hajtottam.
Mindenesetre azért még mentve a mundér becsületét, beszereztem még egy-két
könyvet, igaz, a 21. századnál végül lemaradtam a Spanyol szerelmi
vallomásról, mire rászántam magam, hogy megveszem, már nem volt belőle.
(Tanulság: hallgassak a saját tanácsaimra, és csütörtök-pénteken szerezzek be
mindent.)
Összességében azt mondanám, idén sem volt rossz a Könyvhét, nagyon
örülök, hogy a hosszú kihagyás után végre nagy könyves rendezvényen járhattam.
De azért bevallom, voltak már ennél jobb Könyvheteim is, és a végére tényleg
annyira hulla lettem, hogy el sem tudom mondani.
Pozitívumként kiemelném viszont, hogy élveztem a TikTok videózást, így ezt
nagy eséllyel folytatni fogom a jövőben is, amikor könyves rendezvényeken
járok - azóta már a Múzeumok Éjszakája kapcsán is készítettem néhány videót.
(Arról majd még írok külön.)
És akkor jöjjön még néhány fotó, kommentárokkal - mert így egyszerűbb, mint
belefűzni mindent a folyó szövegbe.
Néhány gyönyörű kiadás, amiket fotóztam:
És még egy nagyon cuki könyv - imádom a picike könyveket!
A könyves eseményeknek mindig sztárja:
@deszy_vlog Minden évben szerelem 👗❤️ #könyvhét #generalpress ♬ Beautiful (feat. Camila Cabello) - Bazzi
Kis kitekintés a Könyvhétről. Átmentünk a Margóra is, egy konkrét programra
készültünk, és gondoltuk, hamarabb érkezünk, hogy körbenézzünk. És rá kellett
jönnünk, hogy a meghirdetett könyvvásár valójában egyetlen Bookline standon
jelent.
Elismerem, jobban kellett volna tájékozódnom, hogy pontosan mire számítsak -
ezzel együtt rettenetesen meglepett, és emiatt - és mert közelgett egy jó kis
dörgős-villámlós vihar - végül nem vártuk meg a programot sem.
De azért a Bookline stand jól nézett ki, és videóztam a Bookline könyvcsere
pontjáról is:
@deszy_vlog Könyvcsere pont a Városmajorban #könyv #margófesztivál ♬ Sunny Day - Ted Fresco
Ezt a lenti fotót már megosztottam Facebookon is még a Könyvhét alatt, de még
mindig tartom, hogy a legviccesebb kihelyezés volt a Könyvhéten. Fun fact:
vasárnapra már cserélték a feliratot 1499-re.
A Könyvhét egyik slágere a Heartstopper volt:
@deszy_vlog Már itt van mindkét Heartstopper ❤️ #könyvhét #magyarbooktok #könyvtok #booktok #könyvtokhungary #könyvmolyképző #heartstopper ♬ Encore - Adiescar Chase
A 21. század standja idén is az egyik leggyönyörűbb és legötletesebb stand
volt:
És ha valakit érdekel, mi van a képkeretekkel éjszaka, amikor zárva a stand -
egy kis kulisszák mögötti, arról a bizonyos szombati késői kintlétről:
És igen, idén sem maradtak el a könyvcsomagok:
Ez pedig egy nagyon érdekes kihelyezés volt a Lampion Könyvektől:
Az Európa Könyvkiadó standjánál ilyen könyvdekor volt kint:
@deszy_vlog Egy kis könyves hangulatteremtés a Könyvhétről #könyvhét #booktok #magyarbooktok #könyvtok #könyvtokhungary ♬ Ooh Ahh (My Life Be Like) [feat. Tobymac] - Grits
A Könyvmolyképzőnél minden évben sláger a zsákbamacska - én meg mindig jól
szórakozom, hogy még azokat a könyveket sem tudom kitalálni, amikhez én is
írtam a szöveget:
@deszy_vlog Zsákbamacskák közelebbről #könyvhét #könyvmolyképző #könyvtokhungary #booktok #könyvtok #magyarbooktok ♬ Secret - The Pierces
Ha még több videóra vagytok kíváncsiak a Könyvhétről, irány a
TikTok oldalam!
Egy sor fotót pedig a
Facebook oldalon
találtok.
És gondolom, azért arra is mindenki kíváncsi, mégis miket szereztem be. Hát
íme:
@deszy_vlog Idén nem vettem túl sok könyvet a Könyvhéten, de azért néhány könyv hazajött velem. Mutatom. #könyvhét #booktok #hungariantiktok #könyvtok #magyartiktok ♬ Perfect - Ed Sheeran
Nincsenek megjegyzések