Colleen Hoover: Point of Retreat – Visszavonuló


Nem volt szükséges, de azért szerettem
Point of Retreat – Visszavonuló

A blogturnéról



A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Colleen Hoover Point of Retreat - Visszavonuló című regénye, a Slammed sorozat második része. Ennek örömére a Blogturné Klub hét bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja, Will és Layken szívszorító történetének folytatását.

2014. december 4-től egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

Eredeti cím: Point of Retreat
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: ???
Fordító: Barthó Eszter
ISBN: 9789633739037
Sorozat: Slammed 2.
Függővég: nincs
Bechdel-teszt: átment
Moly link
Goodreads link (4,34)
Megrendelési link
A sok viszontagság, szívfájdalom és sorscsapás ellenére a Layken és Will szerelme tovább él, és egyre biztosabbnak tűnik, hogy ők ketten összetartoznak.
A két fiatal azonban még nem is sejti, hogy mindaz, ami összehozta őket, egy idő után kettejük közé állhat. Kapcsolatuk komoly veszélybe kerül, és elképesztő akaraterőre lesz szükségük ahhoz, hogy megmentsék. Layken nem biztos benne, hogy Willel való viszonya a megfelelő alapokra épült, Will pedig nem tudja, hogyan bizonyíthatná szerelmét egy olyan lánynak, aki továbbra is „töklámpásokat farag”.
Miközben válaszokat keresnek a kérdéseikre, egy még nagyobb erőpróba vár rájuk – valami, ami nemcsak az ő életükre, de megmaradt szeretteik életére is végzetes hatással lehet…













Véleményem

Ha azt kérdezitek, szükség volt-e erre a könyvre, akkor a válaszom egy elég határozott nem lenne. A Slammed végére lekerekítette az írónő Will és Layken történetét, megtörtént a tragédia, megtörtént az egymásra találás, jó úton haladtak a nem túl könnyű, de azért happy endjük felé a szereplőink. 

Ja, itt láttuk őket legutóbb, ez a könyv pedig visszataszít minket a drámába. A magyar tanárom mondta annak idején, és soha nem felejtem el, hogy Rómeónak és Júliának meg kellett halnia, egyszerűen nem lehetett más út. Ugyanis a szerelmük elérte a tetőpontját, és a hanyatlást - amikor, és ezt most körülbelül idézem, Rómeó hazajön a melóból, leül a meccs elé, Júlia meg viszi neki a sört - követni már nem lenne olyan katarzisélmény. Elég sokáig tanultam ettől a tanárnőtől, de valamiért ez a konkrét gondolat annyira megragadt bennem, hogy azóta újra meg újra eszembe jut. És jól gondoljátok, most is eszembe jutott. Ugyanis az történt, hogy az első részben követtük szerelmeseink történetét a beteljesülésig, erre most mondhatni, a tetőpontról megint padlót fogunk. Hiába volt a happy end, most visszacsöppenünk azokba a bizonyos "sörhozós" hétköznapokba, és mivel egy regénynek cselekményre van szüksége, újabb drámát kapunk. Pedig mi csak azt akarjuk, hogy ez a két tragédiákat látott fiatal boldogan éljen, míg meg nem...

Ja, és paradox módon pont ez az oka annak, hogy folytatjuk. 

Ó, kezdetben nagyon is boldogok ezek a hétköznapok, azért efelől senkinek ne legyenek kétségei. Kifejezetten élvezetes volt nézni, hogy Will és Lake hogyan építgetik a kis családjukat, együtt és azért mégis kicsit külön. Egyszerre próbálnak a két öcskös testvérei és szülei lenni, de mivel ők maguk is fiatalok még, ez nem is olyan egyszerű dolog. Mindenesetre segítség érkezik, az egyik szomszéd személyében, aki nagyon-nagyon furcsa szemmel tekint a világra, és ha lehet, a lánya még nála is furcsább. De ettől még nagyon szerethető szereplők, kicsit olyanok, mint Luna a Harry Potterben. Nem normális egyik se, de azt az elejétől kezdve érezzük, hogy a szívük a helyén van. 

Nem úgy egy másik új szereplőé. Will egyetemén felbukkan az exe, aki túlságosan is nyomul. Az első olyan pont a történetben, amivel nem voltam teljesen elégedett. Valahogy ez a szerelmi háromszöges, féltékenykedős dolog túlságosan is sablon volt nekem egy Colleen Hoover regénybe. Az első részben annyi zseniális húzás volt - na jó, ez a tanár-diák kapcsolat azért megmaradt klisének -, például slam-estekre regényt alapozni. Ebben az új szálban azonban semmi eredetit nem éreztem, és Will sem pont úgy viselkedik, ahogy vártam volna. (Azért temetni ne tessék, annyira nem szörnyű, amit csinál, csak szerintem nem willes.) Persze, visszatérnek azok az eredeti elemek az első részből: a töklámpásosdi, a slam-estek... De ezeket a poénokat már ellőttük az elsőben.

Egy ötletet azért kiemelnék, mert az jó ötlet volt, és újra meg újra visszatérnek hozzá a szereplőink is: Layken édesanyjának utolsó bölcs gondolatai, amelyek papírfecniken érkeznek és mutatnak utat. Persze azért valószínűtlen, hogy a két szereplőnk mindig pont a kellő idézetbe nyúl bele, de könyveljük el úgy, hogy az általános életbölcsességekben mindig meglátták a saját maguk problémáját, és akkor már nem érezzük magunkat olyan furcsán a mindig pont jókor érkező tanácsok miatt. 

Willről már ejtettem szót, nem mindig volt a helyzet magaslatán, Layken viszont helyenként konkrétan idegesítő volt a bizonytalanságával és a szenvedésével. Mintha tudatosan arra törekedett volna, hogy legyenek olyan helyzetek, amikor hisztizni tud. Én nem mondom, hogy nem volt alapja kételkedni meg bizonytalannak lenni, és nyilván a sok stressz csapódott le benne, de néha akkor is nagyon sok volt már. 

A mellékszereplőket még mindig nagyon imádtam. Willék két öccse két rosszcsont, de mindkettő jó gyerek, még a csínyekért sem igazán tudtam rájuk haragudni, és megmosolyogtató volt a klasszikus korai tiniszerelmet követni rajtuk keresztül. Illetve a két legjobb barát, Eddie és Gavin is visszatérnek, egy súlyos megoldandó problémával. Szerettem ezt a szálat, nagyon szívesen olvasnék még róluk külön is. (Csak mondom, remélem, Colleen Hoover, ezt hallottad.)

A könyv végén kapunk egy nagy csavart, ami tényleg váratlan volt, azt hittem, egész végig a szerelmi háromszöggel és Lake bizonytalanságával küzdünk majd, üdítő volt ez a kis fricska az orrunk alá, amikor már azt hittük, vége, nyugalom, békesség. Hát nem. 

A végét persze megint sikerül boldogan zárni, mert hát ez az ilyen regények rendje. És bármilyen szükségtelen volt is összességében a történet, bármennyire is előfordult, hogy a megoldás ismétlés volt (legalább részben) az elsőhöz képest, tulajdonképpen nem bánom, hogy egy ilyet is olvashattunk. Ugyanis az első része vége lehetett bármilyen boldog is, és képzelhettem a szereplőknek bármilyen boldog befejezést, hosszú életet, azért a kisördög bennem volt: mi van, ha nem megy nekik egyedül a családosdi? Hát, most legalább van biztos válaszunk arra, hogy megy nekik.

AJÁNLOM


Olvassatok bele a képre kattintva!

konyvmolykepzo.hu/reszlet/visszavonulo_reszlet.pdf?ap_id=Deszy



Blogturné extra - A kedvenc versem

Elhoztam nektek a kedvenc versemet a regényből, egyszerűen muszáj megosztanom ezt a slam-csodát.

"Írj rosszul!
Legyél béna!
Írj szörnyen!
Rettenetesen.
Borzasztóan.
Ne gondolkozz!
Kapcsold ki a belső ellenőrt!
Hagyd, hogy jöjjenek a szavak!
Hagyd, hogy szabadon áradjanak!
Merj hibázni!
Csinálj valami őrültséget!
Írj le ötvenezer szót egyetlen
november alatt!
Én megtettem.
Csodás volt, tiszta téboly!
Ezerhatszáz hatvanhét szó minden egyes nap.
Nem lehetetlen.
De ehhez el kell fojtanod a benned élő kritikust.
Teljesen.
Csak írj!
Gyorsan.
Hagyd, hogy kibuggyanjon belőled!
Írj élvezettel!
Ha nem megy, hagyd abba egy időre!
Aztán folytasd!
Írj tovább!
Ez is úgy működik, mint bármi más.
Elsőre nem lesz tökéletes.
Ez is mesterség. Gyakorolnod kell, ha fejlődni akarsz.
Gyakorlás nélkül nem jutsz be a Juilliardra.
Ha a Carnegie Hallra vágysz, gyakorolj,
gyakorolj, gyakorolj…
…vagy fizesd le őket.
Ahogy minden másnál, itt is tízezer óra kell,
hogy felsőbb szintre juss.
Legalábbis Malcolm Gladwell szerint.
Szóval: írj!
Hibázz!
Hagyd ott!
Hagyd összeérni!
Aztán javítsd ki!
De ne menet közben cenzúrázz,
mert az csak lassítja az agyat.
Legyen az írás napi rutin!
Számomra ez a blogolás.
Fantasztikus érzés.
Minél többet írsz, annál könnyebb lesz. Minél gyorsabban
árad, annál kevesebbet agyalsz. Ez nem az iskolába lesz,
nem kapsz rá jegyet, csak kiadod magadból a gondolataidat.
Jól tudod, hogy ki akarnak törni.
Szóval ne add fel! Gyakorolj és gyakorolj! Írj rosszul,
írj szörnyen, írj önfeledten,
és a végén talán valami
nagyon
nagyon
jó sül ki belőle."

Nyereményjáték

“Leírtam néhány gondolatot egy-egy papírcsíkra, és csillagformába hajtogattam őket. Némelyiken egy inspiráló idézetet vagy verset találtok, míg másokon őszinte és hasznos szülői tanácsokat. Szeretném, ha csak akkor olvasnátok el őket, ha valóban szükségetek van rájuk. Ha rossz napotok van, ha veszekedtek, ha jól esne egy kis biztatás… ilyen alkalmakra tartogassátok őket.”

Julia halála előtt ilyen kis papírcsillagokat készített, hogy átsegítse Willt és Laykent a nehéz napokon. Ezért mostani játékunk során, minden állomáson találtok egy papírcsíkot, rajta egy inspiráló idézettel. Nincs más dolgotok, mint kitalálni melyik író melyik regényéből származik az adott idézet, és a megfejtést beírni a rafflecopter megfelelő mezőjébe. A sorsoláson csak az vesz részt, aki mindegyik idézetet megfejtette, vagy legalább megpróbálta!
Figyelem! A kiadó csak Magyarország területén belül postáz. A nyerteseket pedig arra kérjük, 72 órán belül válaszoljanak az értesítő e-mailre, különben automatikusan új nyertest sorsolunk!




a Rafflecopter giveaway


A blogturné menetrendje

12.07. - Media Addict
12.09. - Angelika blogja
12.11. - Deszy könyvajánlója
12.13. - Kristina blogja
12.15. - Dreamworld
12.17. - Kelly & Lupi olvas

Rendeld meg a képre kattintva!