Böszörményi Gyula: Nász és téboly {Értékelés + Nyereményjáték}
Böszörményi Gyula: Nász és téboly
a Rafflecopter giveaway
A blogturnéról
Egy év telt el azóta, hogy Böszörményi Gyula felkavarta az állóvizet az Ármány és kézfogó meghökkentő függővégével. Találgatások tömkelege jelent meg azóta a folytatást illetően, azonban most már nem kell tovább várni, hiszen december 15-én megjelent a befejező kötet, a Nász és téboly. Végre választ kapunk arra, hogy miként végződik a nem mindennapi leánykérés, és lehull a lepel a mi morc bárónk rejtélyes múltjáról is. Természetesen a blogturné bloggerei is elmondják véleményüket a könyvről, és egy nyereményjátékra is invitálunk Titeket, amely során három példányt nyerhettek a könyvből.
Kapcsolódó bejegyzések:
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 496
ISBN: 9789634572626
Sorozat: Ambrózy báró esetei IV.
Kezelhető-e standalone-ként? Nem
Nézőpont: E/1, E/3
Függővég: nincs
Bechdel-teszt: átment
Moly link
Megrendelési link1894 kora tavaszán a fiatal Ambrózy Richárd báró elveszítette bal karját, és vele
lelkének azon részét is, mely gyöngéd érzelmekre tette képessé. Ama borzalmas éjszaka hét esztendővel később még mindig sötét árnyat vet az Osztrák-Magyar Monarchia legismertebb magánzó detektívjének életére, és ha ez még nem volna elég, a múlt kísértetei ismét felbukkannak.
1901-ben Ambrózy báró nősülni készül, ám az oltárhoz vezető utat hátborzongató gyilkosságok sora szegélyezi. Vajon képes lesz-e Mili kisasszony, a detektív hű társa és tanítványa egyszerre megküzdeni a régmúlt és a jelen szörnyetegeivel?
Nem kétséges, hogy igen, hisz rafinériája és makacssága végtelen – ám az már közel sem tudható ily biztosan, hogy közben ő maga mit veszít el.
A békebeli bűn- és szívügyek végső titkai, melyek a Leányrablás Budapesten, A Rudnay-gyilkosságok és az Ármány és kézfogó című regényekben nem fedték fel magukat, a sorozat eme kötetében végre kilépnek a fényre.
Az első mondat:
"- Maga az ürdüng vackolt belé, nékem elhiheted – morogta Berke Tódor, tömpe ujjaival jómódról árulkodó, borostás tokáját vakargatva. "
Véleményem
Vallomással tartozom: nem bírtam ki. De nem ám. Szerintem egy kezemen meg tudom számolni, mely könyveknél nem bírtam ki, hogy elolvassam a végét. Ritkán teszem ezt, mert hiszek abban, hogy a könyvet - már ha nem direkt másmilyen - elejétől a végéig, mert sokat elvehet az élményből, ha az ember előre tudja, mi történik. Igaz, ami igaz, ennél a könyvnél azért nem rögtön a végére ugrottam, az elejével kezdtem, hogy megtudjam, mégis kinek a kezéről beszélt Ambrózy. Ez önmagában nem lenne nagy szó, de tettem ezt úgy, hogy a) alig kaptam meg az e-könyvet és b) tudtam, hogy biztosan nem fogok tudni nekiállni rendesen, de akkor TUDNOM KELLETT.
Aztán persze jött a puffanás azzal a bizonyos visszaemlékezős fejezettel, amit - vallomás #2 - átlapoztam, amint rájöttem, hogy a nagy kérdésre nem ad választ. (Utólag persze elolvastam, csak hogy ne maradjon el a happy end az olvasós sztorimból :D) Ezután pörgettem, míg vissza nem tértünk Ambrózyékhoz és fény nem derült rá, mi a fene történt most akkor tulajdonképpen. Amikor pedig rájöttem, hogy Böszörményi Gyula még ebbe is vitt egy csavart - most komolyan? most komolyan? -, tényleg nem volt visszaút, csak előre: a legvégére.
Mivel részek óta óriási Mili-Ambrózy drukker vagyok, vidáman dőltem hátra a lezárással, ráadásul nem csak a romantikus énem volt boldog, hanem a Böszörményi-olvasó is: azért az az Epilógus nem volt semmi. Ugye?
Azt is kénytelen vagyok elmesélni, hogy vétkeztem. A barátnőm nagy Ambrózy rajongó, és amikor megtudta, hogy nálam van a kézirat, csak annyit kérdezett: ki az? Mondtam neki, hogy nem derül ki rögtön, és biztos, hogy így is tudni akarja-e. Akarta. Elmondtam. (Tényleg rossz hatással volt rám az Epilógus, mit mondhatnék?)
Na de azért az értékelés sem marad el, térjünk vissza az elejére! Ugyanis újabb vallomással tartozom: úúúúúgy, de úúúgy örülök, hogy nem volt annyi Emma ebben a könyvben. Tessék. Kimondtam. Történtek persze vele is izgalmas dolgok az előző kötetekben, de bevallom, nekem az Emma szemszögek a szükséges "rosszak", vagy legalábbis rosszabbak voltak ahhoz, hogy Mili és Ambrózy kalandjait kövessem. Az egész sorozat Emma eltűnésének megoldására épült, és most váratlanul a negyedik részben ez olyasmi lett, ami már nincs. Helyette meglepő módon mufurc bárónk életének saját bűnügyét oldjuk meg, és az benne a legszebb, hogy bár oda az Emma cselekményív, így sem mondhatjuk, hogy ez a negyedik bűnügyi rész lóg a levegőben: hiszen mióta várjuk már a választ arra, mi történhetett Ambrózy karjával! (Apropó: ez volt a második kérdés, amit a barátnőm feltett, de készséggel közöltem vele, fogalmam sincs, választ kapunk-e, mert csak a könyv elejét és végét olvastam, jó fangirlhöz méltón. Egyébként jelentem: igen. Legalább ezzel nem szívat minket a szerző.)
Szóval az Emma szemszögek kevésbé kötöttek le korábban, így örültem, hogy ez most elmaradt. Bár az is igaz, hogy ennek ellenére nem maradt el az ugrálás: csak ezúttal nem Emmához ugráltunk időnként, hanem Ambrózy múltjába. Nem mondom, hogy időnként nem ment fel bennem a pumpa, amikor izgi résznél ugrottunk a múltba, ezzel együtt ezek a részek jobban lekötöttek, mint Emmáéi - nyilván azért, mert olyan régen motoszkált már bennem a nagy kérdés arról a bizonyos karról, ráadásul Richárdot jobban is kedvelem, mint Emmát. A múltba ugrálós részekben egyébként kifejezetten tetszett az a bizonyos párizsi rész, jót mosolyogtam a festők felbukkanásán, és ezen felbuzdulva kicsit utána is olvastam az életüknek - valamennyit persze tudtam róluk, de akadtak hiányosságaim bőven.
Ezzel együtt azért muszáj megjegyeznem, Mili búskomorsága nálam kicsit rányomta a bélyegét erre a kötetre. Hiányoltam a szokásos cserfességeit. Időnként persze megcsillogtatta az éles nyelvét, de ez most valahogy kevesebb jelenetben jelentette a szokásos Mili-Ambrózy civakodást, és ezzel együtt Ambrózy apró jeleiből is kevesebb akadt, már ami a báró úr valódi érzéseit illeti. Valószínűleg azért is alakult így, hogy a szerelmi szál ne legyen túl nyilvánvaló és nem bontakozhassék ki túl hamar, ám ezzel együtt több Mili-Ambrózynak örültem volna. Legyünk őszinték! Mostanra már mindenki sejthette ki kivel jön össze (még ha Emma még ebbe is bekavart kissé), némileg több romantikát bőven-bőven hiányolt a szívem ebből a lezárásból. Jót mosolyogtam persze a végén, de a romantikus szívem szinte követeli, hogy kapjak már valami konkrétumot, és kiáltozik, hogy nem hiszi el, hogy ennyivel szúrják ki a szemét 2000 oldal évődés és civódás után.
Apropó, hiányérzet. Azért nem bennem még maradtak kérdések a kötet olvasása után. Megbékélt-e végül Erdős Renée? Mi lett Vilivel? Na és Kaméleonka? Mit szólt Agáta mama? Mi lett a festmény sorsa? - mégiscsak erről a festményről beszélünk, nem hagyhatjuk csak úgy ott szó nélkül. De leginkább - és most ellent fogok mondani magamnak - mi lett Emmával? Értem én, hogy az ő bűnügye lezárult, na de volt egy szegről-végről főszereplőnk három részen keresztül. Bármennyire örültem is a szemszögei hiányának, azért csak fel lett ütve egy labda azzal, hogy Emma nem érzi igazán jól magát otthon - akkor ezzel most mi van? Spin-off? Vagy... semmi? Csak úgy itt vagyunk hagyva ennyivel?
Ezektől a hiányérzeteimtől eltekintve amúgy szerettem ezt a könyvet is. Elégedett voltam a bűnüggyel, még ha a végére sok mindenre magamtól is rájöttem már - és még ha hiányoltam is a régi Ambrózy-Mili nyomozás érzését kissé. Megvoltak, de ez az esküvő téma rányomta a bélyegét minden közös jelenetükre - és sajnálatos módon nem a romantikus értelemben. (Tudom, mindig ide térek vissza, hiába értem, miért nem akarhatott a szerző túl romantikus lenni ebben a könyvben.)
A mellékszereplők közül továbbra is a nőket emelném ki: Agáta mamát még mindig nagyon bírom, Erdős Renée is megéri a pénzét még mindig és semmiképp sem maradhat ki a felsorolásból Márika! Mind bizonyítékai annak, hogy a nőkre is érdemes odafigyelni, ami minden korabeli hímsovinizmus mellett azért fontos üzenete ennek a sorozatnak.
Továbbra is lenyűgöz, micsoda kutatómunka van a könyv mögött, ezúttal a kedvencem az öngyilkos lány beleszövése volt. Ezzel együtt hazudnék, ha azt mondanám, minden lábjegyzetet szorgosan végigolvastam - ezek valószínűleg egy későbbi újraolvasásra várnak.
Összességében nem csalódtam a lezárással, még ha nem is vagyok 100%-ig elégedett vele. És őszintén, még nem nagyon sikerült feldolgoznom, hogy ez itt a vége. Lehet, hogy ezért érzem ezt a feldobott spin-off ötletet Emmánál? Meg úgy általában véve is... értem én, hogy megvolt a nász, de azért lehetnek még itt nyomozós sztorik, nem? Nem?
AJÁNLOM
Olvass bele a képre kattintva!
Nyereményjáték
Aki ismeri a sorozatot, tudja, hogy Mili kisasszony nem az a fajta nő, aki magában tudja tartani a véleményét, főleg ha a mi morc bárónkról van szó. Ezzel természetesen rengeteg szórakoztató pillanatot okozott az olvasóknak, ezért a mosatni nyereményjátékunk során – egy kis nosztalgiaként – felidézzük Hangay Emília legnagyszerűbb elszólásait. A feladatotok pedig csupán annyi lesz, hogy kitaláljátok, a sorozat mely részéből származik az idézet, és beírjátok a rafflecopter doboz megfelelő sorába!
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
– Látom, nem érti. Az én anyai nagyapám valódi belső titkos tanácsos volt…– Ezt valóban nem értem – vágtam közbe. – Hogyan lehet valaki titkos tanácsos, ha mindenki tudja, hogy az? És mit jelent a valódisága? Talán vannak ál titkos tanácsosok is?– Mili, kérem, ne bosszantson!– Távol álljon tőlem, valódi és kicsit sem titkos báró úr, de tudja, ez a rangkórság arra késztet, hogy legközelebb így mutatkozzam be – mondtam és pózba vágva magam, orromat kényeskedve feltartva nyújtottam kézcsókra a kezem. – A nevem alsó- és felsőhangai Hangay Emília, kinek atyja alsó- és felsőhangai Hangay Árpád, Marosvásárhely legvalódibb, legbelsőbb és legtitkosabb könyvkereskedője.
A turné menetrendje
12.21. - Könyvvilág
12.23. - Szembetűnő
01.01. - Sorok között
01.02. - Zakkant olvas
01.03. - Deszy könyvajánlója
Nincsenek megjegyzések