Mit és mennyit? - Kis magyarázat az év végi ámokfutáshoz

Eljött az év utolsó napja, normális esetben ilyenkor már a mindenféle évösszegző bejegyzések közepén járnék. De bevallom, egyelőre nem járok - bár már nagyon szeretnék. 

Az évösszegzések nálam jobbára nagyon pozitív hangban szoktak íródni, pont azért, mert igazából nem volt semmi, ami miatt ne lehettek volna azok. A látogatottság mindig nőtt, a bejegyzések száma is, sok-sok könyvet olvastam minden évben - hogy ne lett volna pozitív a mérleg? 

És összességében az idei évemmel is elégedett vagyok. De furcsa lenne ilyen pozitív hangvételben bejegyzést írni a blogról, ha nem ismerném el, hogy az év vége blogolás szempontjából kész csőd volt nálam idén. 

Az éves összefoglaló bejegyzések, meg úgy általánosságban az év végi visszatekintések lényege az, hogy összeszedjük, mi az, ami jó volt, mi az, ami nem, és mit lehetne másképp. És nekem erre a másképpre most nagy szükségem lesz. 

Ahogy észrevehettétek, most már jó néhány napja nem nagyon volt bejegyzés a blogon, jobbára csak azok a blogturnés értékelések, amikkel amúgy is félelmetes módon meg vagyok csúszva. 

És akkor most jöjjön a vallomás: túlvállaltam magam. 

Mindig érdekes kérdés bloggerek esetében a mit és mennyit. 

Marha hosszú vitákat folytattam már az évek során a recenziós könyvekkel kapcsolatban. A legtöbben csak az ingyen könyveket látják bennük, azt nem, hogy mennyi munka, önmérséklet, higgadtság és megfontolás áll egy-egy recenzió bevállalása mögött. Még akkor is, ha a teljes átgondoltság hiányzik, legkevesebb az olvasásba fektetett idő és az értékelés megírása mindig ott van cserébe mint egyfajta "ár". A blogger az idejét, az energiáját, meg persze a különböző méretű olvasótábora figyelmét adja cserébe azért a bizonyos nem ingyen kapott "ingyenkönyvért".

Nem akarok nekiállni ennek a vitának újra, ám ennek a bejegyzésnek elkerülhetetlen részét képezi majd ez a bizonyos recizés. 

A recizés, amit a Blogturné Klubnak köszönhetően most már csinálok néhány éve, jegyzem meg, nem kis élvezettel. A karácsonyi megjelenési időszak persze mindig stresszes volt, nem egyszer meséltünk már a színes blogturnés naptárakról ebben az időszakban. Így hát ez sosem volt igazán könnyű, mindig figyelni kellett a határidőkre. 

És itt buktam én el az idén... csúfosan. 

Az év végi összefoglalók lényege az is, hogy az ember magába nézzen. És bármilyen pozitív is az én mérlegem éves szinten még mindig, jelenleg a blog kapcsán elég nagy kudarcérzet dolgozik bennem. Ezért is született ez a vallomás. Egyrészt, hogy némi magyarázattal szolgáljak, amiért cserben hagytam mindenkit, aki a Blogturnéhoz kötődik, másrészt, hogy kicsit kiírjam magamból, és jövőre tiszta lappal indulhassak tovább. 

Az ember azt gondolhatná, most már több éves blogos tapasztalattal és több éves blogturnézással a hátam mögött képes vagyok belőni, mit és mennyit. Én is ezt gondoltam. 

Félreértés ne essék, mindig azok közé tartoztam, akik túlvállalják magukat recenziókból, amióta csak a Blogturné Klub tagja vagyok. Ennek igazából elég sok oka van: személyiségemből fakadóan nehezen mondok nemet; szeretek olvasni és amikor lehetőségem nyílik sok jót olvasni, beüt az ide nekem mindet effektus; alapvetően gyors olvasó vagyok és könnyen tudok váltogatni könyvek között, akár gyorsan egymás után, akár párhuzamosan olvasva; gyorsan írok értékeléseket is. 

Mindezek az okok hozzájárultak ahhoz, hogy bátran mertem bevállalni sok blogturnét, mert hát miért ne? Persze, a sűrű év vége felé mindig sakkozni kellett, hogy ne essen két turném egy napra - ami egy idő után elkerülhetetlen volt. De eddig mindig bírtam az iramot. 

Ám az idén valami megváltozott. 

Nem fogok hazudni: az év második felében több olyan változás történt a blogon kívüli életemet illetően, ami hozzájárult ahhoz, hogy bár a napjaim tök pozitívak és talán még soha nem élveztem az életet annyira, mint most, időm egyre kevesebb lett, és ha volt is, a nap végén fáradtan estem haza, akkor pedig vagy nem is volt már energiám olvasni, vagy ha tudtam is, nem voltam képes koncentrálni vagy egyszerűen rövid úton bealudtam a könyvön, lett légyen bármilyen jó. 

Az őszi időszak elején, amikor még a jelentkezések zajlottak, azt hittem, fel vagyok készülve. A tavalyi blogturnés időszakot is két munka mellett csináltam végig, úgy éreztem, ezúttal is kellőképp fel vagyok vértezve. Ahogy a Móricka elképzelte.

Beütött ugyanis a krach. Mindkét munkahelyemen olyan időszak az őszi-téli, ami elképesztően fontos, nagy a hajtás mindkét helyen. És most mindkét helyen duplaakkora volt, mint tavaly. Több esemény, több megjelenés, több akció... Az agyam viszonylag könnyen kapcsol ide-oda és lételemem a multitasking, de van egy pont, amin túl már ez sem egyszerű. A kicsi dolgokat, amiket eddig meg tudtam csinálni napközben, már nem tudtam. Egyre többször fordult elő, hogy hazaesve az egyik munkából még hosszan kellett dolgoznom a másikkal is - mert nem tudtam haladni az előbbi szüneteiben, ahogy egyébként. A magánéletem miatt hetente többször utazok, és bizony a régi időkkel ellentétben hosszú órák telnek el úgy, hogy rá sem tudok nézni a blogra. 

Este hazaesve próbáltam tüzet oltani, és utolérni magam, hogy aztán foglalkozhassak a bloggal. Amit meg is tettem, de ott is jobbára arra tudtam koncentrálni, hogy aznap felkerüljön, amit gondoltam, illetve legalább annak egy töredéke, a terveket pedig toltam. 

Jöttek a "majd holnap"-ok, meg a tervek, hogy mit kell még megcsinálnom a héten, aztán ha ezeknek a nagy részét, nem is az egészet, meg tudtam csinálni, már elégedett voltam. 

Olvastam, olvastam, aztán rövid úton egyértelmű lett, hogy már nem tudok abban a tempóban olvasni, mint régebben. Ekkorra viszont sok turnéból már nehéz lett volna kiszállni, és az alapvetően pozitív életszemléletemmel azzal nyugtatgattam magam, hogy meg tudom csinálni.

Aztán persze nem tudtam, és minél előrébb jártunk a turnéidőszakban és az ünnepekben, annál kevésbé tudtam. És ahogy láthattátok, jöttek a csúszások, és az olyan megdöbbentő napok, amikor a Facebook közelében is csak azért jártam, hogy a kötelező munkámat elvégezzem, semmi másra nem volt időm, mert már kaptam a következő feladathoz. 

Így aztán a megcsúszott értékelések közepette már inkább nem posztoltam mást sem, ami miatt még a szokásos posztok is elmaradtak. Az ünnepek alatt pedig végképp kidőltem a sorból. 

Nem panaszkodni szeretnék, a világért sem. Egyrészt én választottam magamnak ezt a sok mindent, másrészt fáradtság ide vagy oda, alapvetően jól érzem magam, és még ha eseménydúsak is a napok, és néha egy-egy újabb befutó feladatot már a hátam közepére sem kívánok, vidáman telnek a napjaim. 

A munka és a kötelezettségek és a magánéletem változásai viszont úgy hozták, hogy a blogra egyre kevesebb időm jutott. És ha volt is, akkor a tűzoltással foglalkoztam, azaz próbáltam az újabb és újabb regények végére érni, hogy utolérjem magam. 

És hogy miért írtam meg ezt a bejegyzést? 

Egyrészt szeretnék bocsánatot kérni minden blogturnés társamtól azért a cudar viselkedésért, amit idén év végén produkáltam. Folyamatosan összezavartam őket, nem tudtam mit mondani, mikor leszek képes befejezni a könyveket, állandóan alkalmazkodniuk kellett hozzám és kérdőjelekkel dolgozniuk. Botrányos volt, amit műveltem, ez egyértelmű. 

Ugyanez érvényes rátok, olvasókra is, és ti talán még annyit sem tudtatok minderről, mint ők. Csak vártátok a bejegyzést, ami nem jött. 

Szóval mindenkitől elnézést kérek!

Másrészt még egy oka volt ennek a bejegyzésnek. Szerettem volna, ha a fiatalabb, még nem olyan régi motoros könyves bloggerek is látják, hogy ilyen is van. Hogy ilyen, amikor az ember túlvállalja magát. Amikor az "ingyenkönyv" már nem fun, hanem teher - még ha szórakoztató is, amikor épp benne van az ember. 

És lehet bármilyen tapasztalt és régimotoros az ember, könnyen ebbe a hibába eshet. Mert a könyvek jók és csábítóak, nehéz nemet mondani - de kell. 

Nekem ez az egyik év végi fogadalmam. Már a tavalyi évet is úgy fejeztem be, hogy nem az volt a célkitűzésem, hogy többet, hanem hogy kevesebbet olvassak. Az idei célkitűzésem is ez, azzal megspékelve, hogy kevesebb recenziót tervezek vállalni. Ismerem magam annyira, hogy tudjam, sok mindennek nem fogok tudni ellenállni. De az idei év végém a bizonyíték arra, hogy ezt nem fogom tudni ilyen tempóban csinálni, mint most. Kevesebb a szabadidőm, kevesebb az olvasóidőm, ezt pedig el kell osztanom a recenziók és a "csak úgy olvasom, mert akarom" típusú könyvek között, amikre az év végén már abszolút nem jutott időm. Pedig az agyam és a lelkem most már nagyon igényli. 

Szóval... botrányos évzárás, tiszta lap jövőre.