Breaking News

Beszámoló - Sci-fi vitaesten jártunk

Mostanában szépen elmaradtak a beszámolóim a mindenféle könyves eseményről, amin jártam. Ennek egy része azért alakult így, mert neki se álltam őket megírni *shame on me*, egy másik része pedig azért, mert elkezdtem, de olyan sok részletbe mentem bele, hogy baromi hosszú lett és végül nem fejeztem be. (Helló, Könyvfesztivál bejegyzés!)

De gondoltam, ha csak néhány mondatban is, de szót ejtenék a tegnapi ViTa-est és közönségtalálkozó eseményről.




Bevallom, előzetesen kicsit féltem tőle - na jó, ez így nem igaz, inkább csak távolságot tartottam, leginkább azért, mert nem hardcore sci-fi rajongóként mondhatom, hogy a könyvek nagy részét nem ismertem. De a párom menni szeretett volna, én meg nem zárkóztam el az ötlettől, úgyhogy mentünk.

Újfent megállapítottam, hogy van egy sci-fi keménymag, akiket újra meg újra látok az ilyen eseményeken, Molymacskával jól meg is beszéltük, hogy a közönség 90%-a visszatérő arc.

Mivel Attila meggyőzött, hogy a 10 millió látogatást meg kell ünnepelni, ezért végül ittam egy Sex on the Beach koktélt, második körre viszont már maradtam a banánturmixnál - imádom a turmixokat!

Egyébként az eseménynek a számomra eddig ismeretlen CDFŰ Kultúrpince adott helyet, ami tök jónak bizonyult - attól eltekintve, hogy a körkörös elrendezés miatt esély nem volt kiosonni mosdóba vagy italért a bent ülőknek, a mosdószünet pedig még úgy is rövid volt, hogy meg is csúszott miatta a program. Végig kellemes pinceillat uralkodott, biztosan tudjátok, mire gondolok - de valahogy illet az eseményhez.

Mivel a programot nem tudnám olyan jól felsorolni, ezért inkább bemásolom a hivatalos kiírást:

18:30
Idegenség és elnyomás a kortárs SFF regényekben
Brandon Hackett: Xeno (Agave) ; N. K. Jemisin: A megtört föld-trilógia (Agave); Naomi Alderman: A hatalom (21. Század Kiadó); Rivers Solomon: Kegyetlen szellemek (Főnix Könyvműhely)
Résztvevők: Brandon Hackett, Kleinheincz Csilla (szerkesztő, Gabo) és Ballai Mária (fordító)

19:30
Határátlépések: a tér a kortárs fantasyben
China Miéville: A város és a város között (Agave); Lőrinczy Judit: Elveszett Gondvána (Gabo); Kameron Hurley: A tükörbirodalom (Delta Vision)
Résztvevők: Juhász Viktor (fordító), Borbíró Aletta (kritikus, PN), Benczik Vera (adjunktus, ELTE Amerikanisztika Tanszék)

20:30
Éjféli iskolák: Veres Attila könyvbemutatója (Agave)
Résztvevők: Veres Attila és Pintér Bence (Spekulatív Zóna)

Házigazdák: Takács Gábor és Gaborják Ádám


Az első két beszélgetés nagyon érdekesnek bizonyult, annak ellenére, hogy több könyvről beszéltek, amik ráadásul számomra nagyrészt ismeretlenek voltak, a beszélgetések tényleg követhetőek voltak és valóban a kiírt témák irányából közelítették meg őket. Annyit tennék hozzá így utólag, hogy valószínűleg célszerű lenne inkább a beszélgetés elején tisztázni, milyen könyvekről lesz szó és pontosan miről szólnak, mert bár útközben elő-előjött a téma, azért jobb lett volna ezzel indítani.

Ennek ellenére mindkét beszélgetést nagyon élveztem, látszott, hogy olyanokat sikerült választani a témákhoz és a könyvekhez, akik tényleg nagyon jól ismerik és szeretik őket. És újfent lenyűgözött, egyesek hogy tudnak ennyi sci-fi regényt fejben tartani.

A különösen izgalmas egyébként az volt, hogy még engem, a félig-meddig kívülállót is lazán megszólított a beszélgetés, és Attilával meg is egyeztünk róla, hogy kb. mindent elolvasnánk, amiről szó volt. Mondom, én még úgy is, hogy egyébként nagy eséllyel soha nem választanám ki magamtól ezeket a könyveket. 

Na, ennyit tesz egy jó beszélgetés, és ezért is lennék nagyon boldog, ha hasonló jellegű beszélgetések nem csak a sci-fi irodalom körében lennének. 

Az este aztán azzal a bizonyos Veres Attila könyvbemutatóval zárult, amire mi felkészülten jöttünk, Attila hozta magával ugyanis az Odakint sötétebb példányát dedikáltatni. 

Be kell vallanom, valamiért azt képzeltem, hogy Veres Attila egy középkorú pasi, ehhez képest meglepődtem, mennyire fiatal és mennyire laza. Nem egyszer nagyon jókat nevettünk a beszélgetés közben, ugyanis ez a könyvbemutató a legkevésbé sem volt hagyományos. Néhol repkedtek a káromkodások, lazán szó esett nem közvetlenül a könyvhöz kapcsolódó témákról, eközben pedig Veres Attila olyan laza volt, mintha nem egy könyvbemutatón ücsörögne, hanem tényleg csak lejött volna sörözni a haverokkal. Ez a kicsit "leszarom" életérzés viszont annyira jól passzolt, hogy pont ettől lett az egész program nagyon élvezetes és vicces - és megint csak, még én is elgondolkoztam, hogy belelapozok a könyvekbe, pedig ha van olyan zsáner, ami távol áll tőlem, az ez.

Összességében jó kis este volt, nem hiszem, hogy sokat gondolkoznék, menjek-e máskor, már ha épp ráérek.

2 megjegyzés:

  1. Naomi Aldermantól A hatalmat mindenképpen ajánlom, szerintem az utóbbi évek egyik legfontosabb regénye. De ha túlugrunk a mondanivalóján, úgy is egy nagyon jó könyv.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt már be is szereztem a Könyvfesztiválon, csak mivel az olvasásig nem jutottam még el, abból is minden új volt. :) De mindenképp el fogom olvasni.

      Törlés