220 fölött... na jó, azért azt nem

Idén is sikerült, ami 2013 óta minden évben: túl vagyok az évi 200 elolvasott könyvön.

Egészen mostanáig az ilyen "határátlépéseimről" nem készült bejegyzés - még 2014-ben sem, pedig akkor a 300-as mérföldkő is megvolt -, de úgy éreztem, idén kell írnom róla néhány gondolatot.

Az idei évem elképesztően sűrű volt, és amikor ezt írom, akkor nem csak szavakkal dobálózok. Az év államvizsgával indult, és szinte végig két munkát menedzseltem együtt, nem beszélve, hogy itt van nekem mellette a blogom is - több-kevesebb sikerrel egy másik is -, és posztok számában határozottan rekorder volt ez az év. És akkor még olyan "apróságokról" nem esett szó, hogy rekordmennyiségben voltam moderátor írók beszélgetésein és még egy könyv fordításának lehetősége is meglepett szeptemberben.

Szóval... hosszú év volt ez az idei, és bizony ez nagyon sokszor az olvasásaimon csapódott le. Most már nem tudom - vagy legalábbis nagyon ritkán - megtenni azt, hogy egy nap alatt elolvasok akár két könyvet is, ahogy az se igazán megy a munkáim mellett, hogy minden nap elolvassak egy könyvet.

Ez az év - bár remélem, ti nem éreztétek - az olvasási válságaim éve is volt. Rengeteg könyvet beterveztem idén, újraolvasásokat és régi célokat is, angolul olvasásokat, de ezek jó nagy része nem jött össze. Persze ott volt mellette sok másik, ami igen, új kedvencek, amikre nem is számítottam, de ez nem változtat a tényen, hogy voltak napjaim, amikor... azt nem mondom, hogy nem olvastam, de inkább csak a régi "nyugikönyveim" kerültek elő újra meg újra.

Mert egyszerűen olyan volt agyam, mint a zokni, ami már képtelen több új impulzust befogadni, akármennyire is szeretné. Újra meg újra előkerült a Kindle-ömön Linda Kage Forbidden Men sorozata, Kirsty Moseley, a Stage Dive sorozat, Az üzlet, a Dublin Street sorozat, a Cinder és Ella és más romantikus történetek, amelyek mellett csak hátradőltem, és tudtam, mire számítsak, hiszen már mindegyiket olvastam, és semmi másra nem vágytam, csak az ismerős boldogságmorzsákra.

Ez nálam egyet jelent a: "Riadó, olvasói válság!" felkiáltással.

Az, hogy mindezekkel együtt idén is megvan a 200, kisebb fajta csoda a számomra, még ha néhány hete már sejtem is, hogy meglesz. És ugyan volt már 300 is, de azt hiszem, erre a mérföldkőre vagyok eddig a legbüszkébb, ezért is a bejegyzés.

Nem olvastam többet, mint az elmúlt 2-3 évben, sőt, valószínűleg egy-két könyvvel kevesebb lesz a végső szám. Még csak az arányaim sem javultak, mert biztos, hogy nem olvastam sem több magyar, sem több angol nyelvű kötetet, mint eddig. De mindez nem számít, mert picit Időatyát és önmagamat győztem le. És mert tudom, hogy ezek között ráadásul sok szép vaskos kötet is volt - például az Outlander második és harmadik része egymás után, vagy éppen a nagy Delta Vision maraton a nyáron.

Hogy mi a poszt tanulsága? Jó kérdés. Talán az, hogy az ember többre képes, mint azt sejtené. Talán az, hogy olvasni érdemes még a legfáradtabb pillanatokban is, amikor az ember már azt hinné, szépen, lassan kifolyik az agya.

Nem is számít.

De bátran célozzátok meg Ti is a nagy számokat! A végén úgyse a mennyiség lesz a lényeg, hanem az, hogy ez mit jelent számotokra és milyen élményekkel gazdagodtatok útközben.