Breaking News

Melina Marchetta: Jellicoe ​Road {Értékelés + Nyereményjáték}

Melina Marchetta: Jellicoe ​Road

A blogturnéról




A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg Melina Marchetta: Jellicoe Road   című világsikerű regénye. Az ausztrál írónő ezzel a könyvvel számos díjat nyert, a 2009-es Printz Awards talán a legrangosabb.  Hat  blogger véleményét olvashatod erről a szívbemarkolóan  lebilincselő történetről. Kövesd az állomásokat  és a játék megfejtéséért cserébe esélyed lesz megnyerni a három nyereménykönyv egyikét a kiadó felajánlásában.

Eredeti cím: On the Jellicoe Road
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 312
Fordító: Benedek Dorottya
ISBN: 9789633998359
Sorozat: -
Nézőpont: E/1
Függővég: nincs
Bechdel-teszt: átment
Moly link
Goodreads link (4,14)
Megrendelési link
Ebben a lírai, lebilincselő, díjnyertes regényben semmi sem az, aminek látszik, és
minden nyom újabb kérdésekhez vezet.

Taylor Markhamet tizenegy éves korában elhagyja az édesanyja. Tizennégy évesen megszökik a bentlakásos iskolából, ám egy rejtélyes idegen a keresésére indul, és visszaviszi. Most, tizenhét évesen Taylor nem túl lelkes vezetője az iskolai titkos társaságnak, aminek a Városiakkal és az odalátogató Kadétokkal vívott éves harca épp most veszi kezdetét. Idén azonban a Kadétokat Jonah Griggs vezeti, akinek átható tekintetét Taylor nem sokáig tudja kerülni. Ráadásul Hannah, az egyetlen felnőtt, akiben Taylor megbízik, váratlanul eltűnik. Ha Taylor össze tudja rakni a Hannah által hátrahagyott nyomokat„ a feltáruló igazság nemcsak múltjának kérdéseire ad választ, de a jövőjét is megváltoztatja.

Az első mondat:


"Apám százharminckét percig haldoklott."

Véleményem


Őszinte leszek, nagyon nehezen tudok mit kezdeni ezzel a könyvvel, de megnyugtat, hogy nem csak én küzdök: az egyik ismerősöm nagyon imádja, a másik meg... 

A történet meglehetősen kuszán indult. Alapvetően van két idősík, ezek szerencsére jól elválaszthatóak, az egyik dőlttel is van szedve, így az embernek soha nem lehet még csak kétsége sem, hogy épp melyikben jár. Viszont eleinte a kettő között annyira nem érzékelni a kapcsolatot, hogy csak kapkodtam a fejem, és nagy erővel próbáltam minden információt feldolgozni az információhiányban.



Merthogy egyszerűen minden lógott a levegőben. Volt két sztori, aminek a közepébe csöppentünk, és őszintén egyikkel se tudtam mit kezdeni. Ott vagyunk egy baleset közepén, aztán egy fura helyen, ahol a gyerekek valami érthetetlen háborút folytatnak egymás között. Vannak Kadétok meg Városiak, de hogy most ki kicsoda és miért, és egyáltalán mi történik, homály az egész... 

Lehet, hogy az én felfogóképességem túl lassú, de bevallom, ez a homály olyan sokáig tartotta magát, hogy nem kizárt, ha kevésbé eltökélt vagyok, feladom. Nem értettem. Nem értettem, mi köze a két szálnak egymáshoz, és hogy ezek a gyerekek most hol vannak és miért rohangálnak mindenféle területekért harcolva anélkül, hogy tudnánk, mi is zajlik most igazából. 

Erre meg persze még rájöttek a totál érthető kérdőjelek, amik a főszereplőnk személyéből fakadtak, illetve a rengeteg kérdőjelből gyakorlatilag a legtöbb felnőtt karakterrel kapcsolatban. 

Ráadásul még abban sem voltam teljesen biztos - jegyzem meg, még most sem igazán -, hogy most akkor tulajdonképpen ez realisztikus történet vagy fantasyszálas - utóbbinak nevezni nyilvánvalóan túlzás, de teljesen realisztikusnak sem nevezném, a furcsa álmokkal. 

Szóval úgy éreztem, hogy ott vagyok valamiféle furcsa katyvasz közepén, egy alapvetően antipatikus főszereplővel, egy egész ígéretesnek tűnik másik szállal, ami érezhetően tragédiákra épül és fogalmam sincs, mi köze a másikhoz, és próbálok némi értelmet találni az egészben. 

Úgyhogy... nagyon ritkán vagyok olvasás közben ennyire bizonytalan, de ezt a könyvet rettentő sokáig nem tudtam hova tenni.



Aztán szerencsére elkezdtek kikerülni dolgok, sejteni véltem, nagyjából milyen kapcsolat lesz a két szál között, és ez az egész háborúsdi is kezdett kibontakozni. Nem teljesen értem még a miérteket, de kicsit úgy voltam vele, mint a Pál utcai fiúkkal meg a Grunddal - kevés vagyok én ehhez. Mármint... érteni vélem, de igazából nem tudok azonosulni vele. A Grunddal még jobban is sikerült, még ha az életünket áldozzuk hevességet nem is értettem, de a Háborút még mindig nem értem. Értem, hogyan indult, de hogy ezek a gyerekek miért tartottak fel valami ennyire barbár és felesleges szokást éveken keresztül, még mindig nem. 

De még itt sem értettem igazán. Lett egy-két szereplő, akiket hellyel-közzel megkedveltem, és bejött a szerelmi szál, ami ugyan nem sodort magával, de érdekelni kezdett... és persze kíváncsi voltam a rejtély megoldására is. És egy ponton... azt nem mondom, hogy beszippantott, inkább csak valami furcsa függőség alakult ki bennem, mert tudni akartam, mi végre ez az egész? 

A regény második fele már igazán érdekelni kezdett, és ahogy egyre több választ kaptunk, úgy kedveltem meg egyre jobban a főszereplőt is. Nem mondom, hogy igazán kedveltem, de egyre inkább megértettem. 

És így kezdett egyre jobban körvonalazódni bennem az is, miért ilyen a hangulat végig a regényben, miért volt a homály. Tulajdonképpen nagyjából azt a frusztráltságot kaptuk meg mi is a nyakunkba, amit a főszereplő, Taylor is. Kétségbeesetten keressük a válaszokat, amik nem akarnak jönni. És ez rettentő idegesítő. 

Aztán amikor elkezdenek megjönni a válaszok, a frusztráltság valami furcsa szomorúsággá és elborzadássá válik, hogy mégis hogyan történhetett mindez így? Annyi véletlen és annyi sorsszerűség... És ekkor kezdjük el értékelni, hogy hogyan voltak ott már a válaszok a szemünk előtt a regény legelején is, hogy aztán kibontakozzon minden. Apránként jönnek az infók, aztán minden összeáll - és a végére olyan az egész, mintha ennél természetesebb nem is lehetett volna minden válasz. 

A végére nekem ehhez a végig tartó nagy depihez képest a happy end valahogy túl émelyítőre sikeredett, és bár egy részem örült a fiataloknak, azért összességében nehezen tudom összehozni a regény elejének meg a végének a hangulatát. Valahogy annyira szélsőségesen más végletei az érzelmi skálának, amit nehéz összeegyeztetnem. 

És hogy most akkor hogy állok a Jellicoe Roaddal? Nehéz megmondani. Érdekes olvasmány volt, az kétségtelen. Az is, hogy ehhez hasonlót sem olvastam még soha. De valahogy igazán nem varázsolt el. Érdekes volt, de... ennyi. Nem az enyém, de lehet, hogy azért, mert én nem tartozom a Jellicoe Roadra, ahogy néhány szereplő... 

Ó, és a borítóját imádom. Gyönyörű, és tökéletesen illik a könyvhöz is.

Olvass bele a képre kattintva!


http://konyvmolykepzo.hu/reszlet/7536_jellicoe_road-20170602_104354.pdf?ap_id=Deszy


Nyereményjáték


Hat állomás, hat ausztrál nevezetesség, amit ha meglátunk, azonnal Ausztrália jut az eszünkbe.  Minden állomáson egy-egy  képet  találsz, találd ki mi van rajta és írd be a rafflecopter doboz megfelelő sorába.  Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.



a Rafflecopter giveaway

A turné menetrendje


06.27 Deszy könyvajánlója
06.29 Könyvvilág
07.01 Dreamworld
07.03 Olvasónapló
07.05 Sorok között

Nincsenek megjegyzések