Breaking News

Alexandra Daddario főszereplésével készül film Sophie Kinsella regényéből!

Sophie Kinsella neve már fogalomnak számít a chick-lit könyvek világában, leginkább az Egy boltkóros naplója sorozat miatt, amiből film is készült. És bevallom, én sosem értettem, miért pont e körül alakult ki ekkora láz, mert sokkal viccesebb könyvei is vannak, sokkal kevésbé irritáló főhősnőkkel. 




És most végre teljesül a kívánságom. Film készül ugyanis a Tudsz titkot tartani? című regényéből, amin én annak idején remekül szórakoztam - már az alapszituáció telitalálat. 

Történik ugyanis, hogy a repülő, amin hősnőnk utazik, turbulanciába kerül, ő pedig annyira pánikba esik, hogy mindenféléről elkezd hadoválni a mellette ülő fickónak, a szüzessége elvesztésének sztorijáról egészen addig, hogy narancslével öntözik az idegesítő kolléga virágait és egyébként borzalmas a kávé a munkahelyén. Aztán persze túlélik az ügyet, és bár azt hiszi, a fickót sosem látja többé...

Ha ez önmagában még nem lenne elég, már azt is tudjuk, ki lesz a főszereplő. És bizony egy ismerős arc: a Percy Jackson rajongók Annabeth-ként ismerhetik, a Shadowhunters rajongók pedig Matthew Daddario testvéreként!


A könyv fülszövege:

Emma ​épp elég katasztrófafilmet látott már ahhoz, hogy amikor a repülőgépe viharba kerül, azonnal tudja, le fognak zuhanni. A halál közelsége különös reakciót vált ki belőle: minden, addig féltve őrzött titkát rázúdítja a mellette ülő, jóképű, ám vadidegen férfira. Mesél neki a szüzessége elvesztéséről, a pasijáról és a szülei aranyhaláról, megosztja vele a tangákról alkotott véleményét, sőt leszbikus álmait sem felejti ki a felsorolásból. Az utolsónak szánt gyónásba azonban apró hiba csúszik: a gép gond nélkül földet ér. Mikor Emma rájön, hogy földi pályafutása még nem ért véget, csak egy dolgot akar. Minél előbb hazamenni, és soha többé nem találkozni a kedves, és most már minden titkát ismerő idegennel. Az élet azonban mást tartogat számára… Emma olyan, mint bármely lány a világon. Neki is vannak titkai. 
Mit nem tud róla a mamája: 
1. A vendégszobában vesztettem el a szüzességem Danny Nussbaummal, miközben apa és anya a földszinten a Ben Hurt nézte a tévében. 
6. Néha a legszenvedélyesebb szeretkezés közepette is nevetni támad kedvem. 
Mit nem tud róla a fiúja: 
1. A Kate Spade márkájú táskám hamisítvány. 
2. Tizenkettes méret vagyok, nem nyolcas, ahogyan Connor hiszi. 
Mit nem tudnak róla a kollégái: 
4. Mikor a munkatársnőm, Artemis úgy istenigazából felbosszant, narancslével öntözöm meg a cserepes virágát (nagyjából naponta). 
5. Én tettem tönkre a fénymásolót (mint mindig). 
Titkok, amelyeket egyetlen emberfiának se árulna el: 
3. Gőzöm sincs arról, mi a NATO, vagy mi a célja. 
8. Megittam azt a bort, amit apa félretett húsz évre. 
9. Sammy, az aranyhalunk nem ugyanaz, mint amelyet a szüleim átadtak megőrzésre egyiptomi útjuk előtt.

2 megjegyzés:

  1. Szia a Shadowhunters-ben Isabell szerepét Emeraude Toubia játsza. Csak gondoltam, pontosítok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Valamit félreértettél - azt írtam, hogy Matthew Daddario testvéreként ismerhetik. Nem a sorozatban, az életben, ezért nem Alic Lightwoodot írtam.

      Törlés