Breaking News

3 ok, amiért félbehagytam a Csitt, csitt sorozatot (Csitt, csitt kiveséző 2.)

Tegnap megírtam, miért szerettem bele annak idején a Csitt, csitt sorozatba, de az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy bár a lendület nagy volt, a második rész közben elfogyott, és a Csitt, csitt sorozatom fájdalmas módon azóta is befejezetlen.

De vajon miért?




1. NORA

Őszinte leszek: igazából ez a lista simán kinézhetne úgy is, hogy 1. Nora 2. Nora 3. Nora, és nem lenne hazugság.

Az első részben sem voltam elájulva a főszereplő karaktertől, de legalább elviseltem. De sajnos a második részre olyan elviselhetetlen lett, hogy képtelen voltam a sztorira koncentrálni, annyira idegesített. Pedig egyébként nekem például Twilight Bellával sincs semmi bajom, és alapjáraton elég jól viselem a hisztis főszereplőket.

Szóval el tudjátok képzelni, mennyire idegesítő volt Nora.


2. Vee

Bevallom, csaltam, rá kellett keresnem, hogy is hívták ezt a szereplőt, mert csak annyi rémlet, hogy valami V betűs. Meg hogy a falra másztam tőle.

Imádom a jó könyvbéli barátságokat, de amikor egy barátságban mindkét fél idegesítő, és együtt csak még rosszabbak, akkor ott komoly gond van. 


3. Kiszámíthatóság

Bevallom, a második rész annyira felejthető volt a számomra, hogy nos... szépen el is felejtettem, arra viszont emlékszem, hogy nem igazán sikerült beszippantania, és végig azt éreztem, tudom, mi fog történni. Ez pedig sajnos megkoronázta a problémáim sorát, igaz, csak az utolsó csepp volt a pohárban, ha a másik két pont nincs, nagy eséllyel még tovább olvasok.

Nincsenek megjegyzések