Breaking News

Itt a Könyvmolyképzős minisorozat első rendes előzetese!

Korábban már megírtam, hogy a Passionflix bejelentette, K. Bromberg sorozatából film helyett rögtön egy minisorozat készül és az első teasert is megosztottam.

A rövidke ajánló után most viszont megérkezett a rendes előzetes is!



Közben az is kiderült, hogy hiába minisorozatról beszélünk, ez bizony csak a Szükség-trilógia első részének adaptációja lesz.

Íme az új előzetes:





A könyv fülszövege:

Rylee Thomas megszokta, hogy ő irányít. De most találkozik az egyetlen férfival, aki mellett élvezheti, hogy elveszíti...
Én vagyok a kivétel, aki erősíti a szabályt. 
Egy készséges nőkkel teli világban én jelentem a kihívást a rosszfiú és fájdalmasan jóképű Colton Donavan számára. Egy férfi számára, aki hozzászokott, hogy az élete minden területén megkapja, amit akar. Felelőtlen rosszfiú, aki állandóan a szakadék szélén egyensúlyoz. 
Colton tornádóként érkezik meg az életembe: elszívja az irányítást tőlem, próbára teszi a gyengeségeimet és akaratlanul kezdi megolvasztani a védelmező falat gyógyuló szívem körül. Szétszakítja a világot, amit olyan gondosan építettem fel magamnak.
Nem adhatom meg neki, amit akar, ő pedig nem adhatja meg nekem, amire szükségem van. De miután egy pillantást vethetek a külső mögé, ami egy megkínzott lélek sötét titkait rejti, vajon képes leszek magam mögött hagyni?
A köztünk tomboló vonzalom vitathatatlan. Ahogy a teljes irányítás iránti igényünk is cáfolhatatlan. De amikor a világaink összeütköznek, elég a vonzalom, hogy összehozzon minket, vagy a kimondatlan titkaink és az akaratok harca szétszakít minket?


Deszy 📚 💕 📖 (@deszy_reads) által megosztott bejegyzés,

Nincsenek megjegyzések