Sherrilyn Kenyont meg akarta mérgezni a férje?
Sherrilyn Kenyon könyveit én magam is imádom, de maga az élete is kész regény.
Korábban már írtam róla, hogy Kenyon beperelte Cassandra Clare-t, aztán Clare válaszát is megosztottam. Azóta, amennyire tudom, az ügyet ejtették.
Most egy újabb per áll előtte, de a vád sokkal súlyosabb.
Az írónő ugyanis ezúttal a férjét perelte be, amiért három éven át mérgezte az ételét, így próbálva megszerezni Kenyon életbiztosításának összegét.
Kenyon, akinek a regényei már több, mint 70 millió példányban keltek el, azt állítja, hogy férje, Lawrence Kenyon 2014-től egészen a tavalyi szakításukig mérgezte az ételét. A leírása szerint emiatt a haja csomókban hullani kezdett, a fogai elkezdtek romlani, és folyamatosan reszketett és fájt a háta, ezekre a tünetekre pedig az orvosok egészen addig nem találtak magyarázatot, amíg nem találtak lítiumot magas koncentrációban a vérében.
Kenyon vádja szerint a férjének segített az asszisztense, Karrie Ann Plump is, valamint a saját IT specialistája, Paco Cavanaugh is - utóbbi eközben százezer dollárt nyúlt le a számlájáról.
Egy ponton az írónő tünetei egyre rosszabbak lettek, extrém módon émelygett, hányt, légzési problémái voltak és szédült. A csontjai is törékennyé váltak, és a legkisebb nyomásra eltörtek.
2017 februárjában Kenyon már nagyon súlyos állapotban volt, amikor is Plump újabb ebédet hozott neki - ám ezt kivételesen az egyik alkalmazott ette meg, és ő is beteg lett. Kenyon sohasem gyanakodott a férjére és úgy gondolta, boldog házasságban élnek. Viszont 2018-ban szétmentek, ezután pedig az állapota extrém módon javulni kezdett - ekkor kezdett el gyanakodni, hogy a férje mérgezhette. Amikor kivizsgáltatta magát, kiderült, hogy extrém magas a szervezetében a lítium, bárium, platinum és tórium mennyisége, olyannyira, hogy az az orvosok szerint már nem juthatott be természetes módon - így azt tanácsolta, fogadjon ügyvédet.
A válás idején Lawrence Kenyon három gyermekük nevén lévő bankszámlát is megszüntetett, a tartalmukat pedig felvette, körülbelül 450.000 dollár értékben - majd a saját nevére szóló számlára fizette be. A vádirat szerint emellett Lawrence egy egy millió dolláros életbiztosítást is indított, aminek ő volt az egyedüli kedvezményezettje.
Nincsenek megjegyzések