Sarah J. Maas: A Court of Wings and Ruin – Szárnyak és pusztulás udvara {Értékelés + Nyereményjáték}
Sarah J. Maas: A Court of Wings and Ruin – Szárnyak és pusztulás udvara
a Rafflecopter giveaway
A blogturnéról
A Könyvmolyképző Kiadó elhozta nekünk a Tüskék és rózsák udvara sorozat utolsó részét idén januárban. A befejező kötetben Feyre bosszújának és a küszöbön a háborúnak köszönhetően a tetőfokára hág a hangulat. Feyrenek, Rhysnek, és a többieknek mindent meg kell tenniük azért, hogy megnyerjék maguknak a többi udvar támogatását, miközben nem várt helyről bukkannak fel szövetségesek. A Szárnyak és pusztulás udvara méltó befejezése a sorozatnak, Sarah J. Maas ismét rengeteg izgalmas, fordulatos és lélegzetelállító pillanattal ajándékozta meg az olvasóit. Ha szeretnétek Ti is részese lenni az élménynek, akkor tartsatok a turné bloggereivel, és játsszatok a könyvért.
Kapcsolódó bejegyzések:
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 800
Fordító: Hetesy Szilvia
ISBN: 9789634574378
Sorozat: Tüskék és rózsák udvara 3.
Kezelhető-e standalone-ként? Nem
Nézőpont: E/1
Függővég: nincs
Bechdel-teszt: átment
Moly link
Goodreads link (4,50)
Megrendelési linkA festményem hazugság volt.
Még nem álltam készen.
Feyre visszatért a tavasz udvarába, hogy információkat gyűjtsön Tamlin mesterkedéseiről és a Prythian meghódítására törő Hybern királyáról. Veszélyes kettős játékot játszik, és egyetlen apró hiba végzetesen megpecsételheti nemcsak az ő, de az egész világ sorsát.
A háború közeledtével pedig el kell döntenie, hogy kiben bízik meg a lenyűgöző, ámde veszedelmes főurak közül, és a legváratlanabb helyeken muszáj szövetségest találnia.
A Földet vörösre festi a rengeteg kiontott vér, miközben gigászi hadseregek küzdenek valamiért, ami az egész világ pusztulását hozhatja.
A lenyűgöző New York Times és USA Today bestseller sorozat vadonatúj kötete.
#1 helyezett a goodreads.com 2017-es szavazásán, Young Adult Fantasy kategóriában.
Az első mondat:
"A katonai dobok pergését már régen felváltotta a légyzümmögés és a túlélők kiáltozása."
Véleményem
Kifejezetten vicces, hogy ezt az értékelésemet egy Szentivánéji álom táncelőadás után írom, de azt kell mondjam, kifejezetten hálás vagyok érte - az az előadás, még ha teljesen más sztori is, a tündérekkel és a hangulattal nagyon is segített abban, hogy erre a posztra hangolódjak.
Miután a Tüskék és rózsák udvarának második részét alig tudtam letenni, természetesen nagyon vártam a Szárnyak és pusztulás udvarát - egyben nagyon izgultam is, vajon sikerül-e megugrania ezt a harmadik kötetnek és olyan lezárást hoznia, amilyenben reménykedtem. Főleg a második kötet izgalmas lezárása után.
Nos, igen is, meg nem is...
Kezdjük Rhysszel és Feyre-rel, mert úgyis erre a legkíváncsibb mindenki - tudjuk le az elején. Nos, amennyire imádtam Rhys és Feyre romantikus és erotikus jeleneteit a második könyvben, annyira volt kissé csalódást keltő az, amit most kaptunk. Nem azért, mert ők ketten nem működtek tök jól együtt, egyszerűen talán kicsit arról van szó, amit a szerelmi sztorik kapcsán szoktak mondani: addig jó a dolog, amíg nem teljesül be, mert addig van tele feszültséggel. Úgy érzem, Rhys és Feyre kapcsolata a második könyvben elképesztően izgalmas volt - ebben a sztoriban viszont a romantikus jeleneteiket általában túl magától értetődőnek éreztem, ennek köszönhetően pedig időnként eltúlzottnak és túl kedveskedőn-rózsaszínen nyálasnak. Ami pedig az erotikus jeleneteket illeti... nyilvánvaló, hogy kettejük között izzik a levegő, de sajnos egy olyan regényben, ami az oldalak 90%-ában a háborúval és a stratégiaalkotással foglalkozik, én bizony sokszor úgy éreztem, nem illik harmonikusan két katonai megbeszélés közé egy random szexjelenet vagy épp egészen konkrétan egy katonai megbeszélés közepébe egy szexuális flörtölés.
Persze nem mondom, hogy gondom volt a Rhys-Feyre párossal, pusztán csak azt, hogy amilyen szexi és feszült és izgalmas és magával ragadó volt a második, nos... ahhoz képest én most nem voltam teljesen elégedett.
Viszont ami a Tamlin szálat illeti, ott már sokkal inkább. A második kötetben nyilvánvalóvá vált, hogy a Rhys-Feyre páros lesz a befutó, nem hiszem, hogy ezzel bárkinek újat mondanék. Viszont kifejezetten élveztem, hogy nem álltunk meg ott Tamlin karakterét illetően, ahol a Rhyses második kötet hagyta a dolgot, hanem az írónő képes volt tovább árnyalni a karakterét. Nem biztos, hogy Tamlin sokkal-sokkal szimpatikusabbá válik - ugyanúgy megmaradnak a rossz döntései és jellemhibái, viszont szerintem határozottan nem egy olyan mocskos gonosztevő képével távozunk a történetből, ami szerintem kissé méltatlan is lenne az első rész romantikus szálához, második kötetes háttértudás ide vagy oda. Igaz, én itt-ott jobban örültem volna még egy fokkal több Tamlinnak, így kicsit olyan érzésem van, hogy Rhys és Feyre sztorija beérett, Tamliné viszont lóg a levegőben - értem, hogy lecseréltük, de mégis. Mindenesetre összességében örültem, hogy azután, hogy az első rész a pasi oldalon Tamlinról szólt, a második pedig Rhysről, a harmadik kötet kicsit képes volt ezt a kettőt ütköztetni.
Új elem volt a történetben, és számomra az egyik legjobb dolog, az Archeron nővérek kapcsolata. Persze, Elain és Nesta a korábbiakban is felbukkantak már, de kissé kevés időnk jutott rá, hogy jobban megismerjük őket. Ez ebben a kötetben sokat változik - ráadásul hármuk kapcsolata élő, lélegző, változó. Ahhoz képest is sokat változnak külön-külön is, ahogyan megismertük őket az első részben, és ahhoz képest is, ahogyan a harmadik kötet indul hármuk számára - természetes, hogy ezzel párhuzamosan a kapcsolatuknak is alakulnia kell. Nagyon tetszett nekem, ahogy Maas felépítette őket külön-külön és egységként is. Ráadásul az sem volt hátrány persze, hogy Elain és Nesta karaktereinek mélyebb kidolgozása elég lelkesítő az újabb kötetek tekintetében, ami még előttünk áll - alig várom őket. Mind Nesta, mind Elain érdekes személyiségek, nem is beszélve a kapcsolati hálójukról. Lesznek még itt bonyodalmak.
És ha már Nesta és Elain meg kapcsolati háló, szót kell ejtenem a többi "mellékszereplőről" is. Azt hiszem, nem kell különösebben hangsúlyoznom, hogy Cassian, Azriel, Mor és Amren még mindig a szívem csücskei, ez a csapat minden pénzt megér. És az is pirospontot érdemel, hogy a kötet igazán feszült helyzeteiben bizony ennek a csapatnak, családnak is voltak nehézségei, és nem maradtak pusztán egy rózsaszín szeretetgolyó - egy család ilyen, nem mindig lehet 100%-os, de a végén mégis csak visszatalálnak egymáshoz. Volt néhány meglepetés az életükben, várom, hogy a folytatásban hogyan bontakoznak ki ezek a dolgok.
Külön kiemelném még Lucient, akivel kapcsolatban nagy elvárásaim voltak. Én kifejezetten megkedveltem Lucient az első részben, és még ennél is jobban szerettem Lucien és Feyre barátságát. Ők ketten igazán furcsa helyzetben találják magukat, és nagyon vártam, hogyan bontakozik majd ki ez a nehézség - hogyan küzdenek meg majd ezzel a helyzettel. Nagyon reméltem, hogy még ha nem is lesz teljesen tökéletes ez a barátság, azért valamiképp visszatalálnak egymáshoz. Szerencsére nem hagyott cserben az írónő ezen a fronton sem, hozta a Lucien-Feyre jeleneteket.
Ami a világot illeti, ez a nagy háború elég komoly lehetőséget nyújtott arra, hogy jobban megismerjük a többi udvart is, és ezt be is váltotta a történet. Újabb és újabb udvarokban fordulunk meg, még ha csak rövid időre is, és megismerjük a főtündéreket is. Szerencsére azonban pont azért, mert mindez indokolt, nem tűnt erőltetettnek ez a sok új helyszín és a sok új szereplő. Nekem ez nagyon működött, és sokat segített még jobb képet alkotni a világról.
És akkor a cselekmény... Hááát, kicsit nehéz helyzetben vagyok. Egyrészt ugye megkaptuk a nyitányt, Feyre Tamlinnál. Ezt nem ragoznám túlságosan mélyen, nem szeretnék spoilerezni. Viszont azzal talán nem okozok nagy meglepetést, ha leírom, hogy ebben a könyvben a központi szerep a háborúnak jut. És mint ilyen, elég sok csatajelenetet kapunk, egy sor stratégiaalkotási kérdést és még ráadásként Feyre és Rhys gőzerővel próbálnak mindenféle szövetségest előkeríteni, ami sokszor kerülőutakon sikerül. Minden száll összeér, de tényleg. Viszont pont az, ami izgalmassá teszi a sztorit, időnként nálam kicsit unalomba fulladt, leginkább a könyv elején. A Szárnyak és pusztulás udvara laza 800 oldal - tudjátok, hogy nekem nincs gondom a hosszú könyvekkel, de azt hiszem, ebből a könyvből azért még lehetett volna húzni. A regény elején először Feyre tervezget mindenféle stratégiát fejben, aztán meg a kis csapat próbálkozik ezzel ugyanígy. Nem mondom, hogy nem furfangos, amit csinálnak és azt sem, hogy nem csodálom Maast azért, amiért mindezt képes volt így kitalálni - de sajnos tény, ami tény, nekem a regény első felében túl sok volt a tervezgetés és túl kevés minden más. Nyilván olvastam, vitt előre a kíváncsiság meg a karakterek, de helyenként tényleg szívesen húztam-rövidítettem volna ezeken a részeken.
Ennek ellenére persze voltak izgalmas csavarok már a könyv első felében is, a második felére pedig csata csatát és meglepetés meglepetést követett, de talán pörgősebb és erősebb lett volna a sztori, ha ezeket nem lassítja be annyira a könyv első felé - előkészítés ide vagy oda.
Ezzel együtt nem is kérdés, hogy a Szárnyak és pusztulás udvarát olvasni kell, és valószínűleg hat pár lóval se lehetne visszatartani senkit az olvasásától, aki olvasta a második könyvet. Egyszerűen csak úgy érzem, a második kötet erősebb volt a harmadiknál. (Tudom, lezárást írni elképesztően nehéz.)
Miután a Tüskék és rózsák udvarának második részét alig tudtam letenni, természetesen nagyon vártam a Szárnyak és pusztulás udvarát - egyben nagyon izgultam is, vajon sikerül-e megugrania ezt a harmadik kötetnek és olyan lezárást hoznia, amilyenben reménykedtem. Főleg a második kötet izgalmas lezárása után.
Nos, igen is, meg nem is...
Kezdjük Rhysszel és Feyre-rel, mert úgyis erre a legkíváncsibb mindenki - tudjuk le az elején. Nos, amennyire imádtam Rhys és Feyre romantikus és erotikus jeleneteit a második könyvben, annyira volt kissé csalódást keltő az, amit most kaptunk. Nem azért, mert ők ketten nem működtek tök jól együtt, egyszerűen talán kicsit arról van szó, amit a szerelmi sztorik kapcsán szoktak mondani: addig jó a dolog, amíg nem teljesül be, mert addig van tele feszültséggel. Úgy érzem, Rhys és Feyre kapcsolata a második könyvben elképesztően izgalmas volt - ebben a sztoriban viszont a romantikus jeleneteiket általában túl magától értetődőnek éreztem, ennek köszönhetően pedig időnként eltúlzottnak és túl kedveskedőn-rózsaszínen nyálasnak. Ami pedig az erotikus jeleneteket illeti... nyilvánvaló, hogy kettejük között izzik a levegő, de sajnos egy olyan regényben, ami az oldalak 90%-ában a háborúval és a stratégiaalkotással foglalkozik, én bizony sokszor úgy éreztem, nem illik harmonikusan két katonai megbeszélés közé egy random szexjelenet vagy épp egészen konkrétan egy katonai megbeszélés közepébe egy szexuális flörtölés.
Persze nem mondom, hogy gondom volt a Rhys-Feyre párossal, pusztán csak azt, hogy amilyen szexi és feszült és izgalmas és magával ragadó volt a második, nos... ahhoz képest én most nem voltam teljesen elégedett.
Viszont ami a Tamlin szálat illeti, ott már sokkal inkább. A második kötetben nyilvánvalóvá vált, hogy a Rhys-Feyre páros lesz a befutó, nem hiszem, hogy ezzel bárkinek újat mondanék. Viszont kifejezetten élveztem, hogy nem álltunk meg ott Tamlin karakterét illetően, ahol a Rhyses második kötet hagyta a dolgot, hanem az írónő képes volt tovább árnyalni a karakterét. Nem biztos, hogy Tamlin sokkal-sokkal szimpatikusabbá válik - ugyanúgy megmaradnak a rossz döntései és jellemhibái, viszont szerintem határozottan nem egy olyan mocskos gonosztevő képével távozunk a történetből, ami szerintem kissé méltatlan is lenne az első rész romantikus szálához, második kötetes háttértudás ide vagy oda. Igaz, én itt-ott jobban örültem volna még egy fokkal több Tamlinnak, így kicsit olyan érzésem van, hogy Rhys és Feyre sztorija beérett, Tamliné viszont lóg a levegőben - értem, hogy lecseréltük, de mégis. Mindenesetre összességében örültem, hogy azután, hogy az első rész a pasi oldalon Tamlinról szólt, a második pedig Rhysről, a harmadik kötet kicsit képes volt ezt a kettőt ütköztetni.
 |
| Forrás |
Új elem volt a történetben, és számomra az egyik legjobb dolog, az Archeron nővérek kapcsolata. Persze, Elain és Nesta a korábbiakban is felbukkantak már, de kissé kevés időnk jutott rá, hogy jobban megismerjük őket. Ez ebben a kötetben sokat változik - ráadásul hármuk kapcsolata élő, lélegző, változó. Ahhoz képest is sokat változnak külön-külön is, ahogyan megismertük őket az első részben, és ahhoz képest is, ahogyan a harmadik kötet indul hármuk számára - természetes, hogy ezzel párhuzamosan a kapcsolatuknak is alakulnia kell. Nagyon tetszett nekem, ahogy Maas felépítette őket külön-külön és egységként is. Ráadásul az sem volt hátrány persze, hogy Elain és Nesta karaktereinek mélyebb kidolgozása elég lelkesítő az újabb kötetek tekintetében, ami még előttünk áll - alig várom őket. Mind Nesta, mind Elain érdekes személyiségek, nem is beszélve a kapcsolati hálójukról. Lesznek még itt bonyodalmak.
És ha már Nesta és Elain meg kapcsolati háló, szót kell ejtenem a többi "mellékszereplőről" is. Azt hiszem, nem kell különösebben hangsúlyoznom, hogy Cassian, Azriel, Mor és Amren még mindig a szívem csücskei, ez a csapat minden pénzt megér. És az is pirospontot érdemel, hogy a kötet igazán feszült helyzeteiben bizony ennek a csapatnak, családnak is voltak nehézségei, és nem maradtak pusztán egy rózsaszín szeretetgolyó - egy család ilyen, nem mindig lehet 100%-os, de a végén mégis csak visszatalálnak egymáshoz. Volt néhány meglepetés az életükben, várom, hogy a folytatásban hogyan bontakoznak ki ezek a dolgok.
Külön kiemelném még Lucient, akivel kapcsolatban nagy elvárásaim voltak. Én kifejezetten megkedveltem Lucient az első részben, és még ennél is jobban szerettem Lucien és Feyre barátságát. Ők ketten igazán furcsa helyzetben találják magukat, és nagyon vártam, hogyan bontakozik majd ki ez a nehézség - hogyan küzdenek meg majd ezzel a helyzettel. Nagyon reméltem, hogy még ha nem is lesz teljesen tökéletes ez a barátság, azért valamiképp visszatalálnak egymáshoz. Szerencsére nem hagyott cserben az írónő ezen a fronton sem, hozta a Lucien-Feyre jeleneteket.
Ami a világot illeti, ez a nagy háború elég komoly lehetőséget nyújtott arra, hogy jobban megismerjük a többi udvart is, és ezt be is váltotta a történet. Újabb és újabb udvarokban fordulunk meg, még ha csak rövid időre is, és megismerjük a főtündéreket is. Szerencsére azonban pont azért, mert mindez indokolt, nem tűnt erőltetettnek ez a sok új helyszín és a sok új szereplő. Nekem ez nagyon működött, és sokat segített még jobb képet alkotni a világról.
 |
| Forrás |
És akkor a cselekmény... Hááát, kicsit nehéz helyzetben vagyok. Egyrészt ugye megkaptuk a nyitányt, Feyre Tamlinnál. Ezt nem ragoznám túlságosan mélyen, nem szeretnék spoilerezni. Viszont azzal talán nem okozok nagy meglepetést, ha leírom, hogy ebben a könyvben a központi szerep a háborúnak jut. És mint ilyen, elég sok csatajelenetet kapunk, egy sor stratégiaalkotási kérdést és még ráadásként Feyre és Rhys gőzerővel próbálnak mindenféle szövetségest előkeríteni, ami sokszor kerülőutakon sikerül. Minden száll összeér, de tényleg. Viszont pont az, ami izgalmassá teszi a sztorit, időnként nálam kicsit unalomba fulladt, leginkább a könyv elején. A Szárnyak és pusztulás udvara laza 800 oldal - tudjátok, hogy nekem nincs gondom a hosszú könyvekkel, de azt hiszem, ebből a könyvből azért még lehetett volna húzni. A regény elején először Feyre tervezget mindenféle stratégiát fejben, aztán meg a kis csapat próbálkozik ezzel ugyanígy. Nem mondom, hogy nem furfangos, amit csinálnak és azt sem, hogy nem csodálom Maast azért, amiért mindezt képes volt így kitalálni - de sajnos tény, ami tény, nekem a regény első felében túl sok volt a tervezgetés és túl kevés minden más. Nyilván olvastam, vitt előre a kíváncsiság meg a karakterek, de helyenként tényleg szívesen húztam-rövidítettem volna ezeken a részeken.
Ennek ellenére persze voltak izgalmas csavarok már a könyv első felében is, a második felére pedig csata csatát és meglepetés meglepetést követett, de talán pörgősebb és erősebb lett volna a sztori, ha ezeket nem lassítja be annyira a könyv első felé - előkészítés ide vagy oda.
Ezzel együtt nem is kérdés, hogy a Szárnyak és pusztulás udvarát olvasni kell, és valószínűleg hat pár lóval se lehetne visszatartani senkit az olvasásától, aki olvasta a második könyvet. Egyszerűen csak úgy érzem, a második kötet erősebb volt a harmadiknál. (Tudom, lezárást írni elképesztően nehéz.)
KEDVENC LETT
Olvass bele a képre kattintva!
Nyereményjáték
7 ÁLLOMÁS, 7 UDVAR, 7 FŐÚR.
A befejező részben fontos szerepet kapnak a főurak, így a játékunk is hozzájuk fog kapcsolódni. Minden állomáson megtaláljátok az egyik főúr nevét, a feladatotok pedig az lesz, hogy kitaláljátok, melyik udvarhoz tartozik. A rafflecopter doboz soraiba tehát a hét udvar egyikét várjuk!
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
Helion
a Rafflecopter giveaway
A turné menetrendje
02.09. Könyvvilág
02.11. Deszy könyvajánlója
02.13. Kelly és Lupi olvas
02.15. Függővég (extra)
02.17. CBooks
02.19. Ambivalentina
02.21. Sorok Között
Nincsenek megjegyzések