Könyvvel a menstruációs szegénység ellen
A múlt héten elég elfoglalt voltam, ezért nem volt még érkezésem megírni ezt a
bejegyzést, ráadásul tudom, hogy mindenféle Bridgerton tartalommal
elárasztottalak titeket - de mindenképp meg AKARTAM írni ezt a bejegyzést.
A napokban szembejött velem egy érdekes kezdeményezés, ami valójában egy
társadalmi szerveződés része, viszont a megoldást egy könyv kiadása
jelentette, úgy éreztem, mindenképp érdemes foglalkoznom vele az oldalon
is.
Mutatom a bejegyzést, ami szembejött velem:
![]() |
A bejegyzés arról szól, ha esetleg valaki nem tud angolul, hogy Németországban
a női higiéniai termékekre 19%-os ÁFA-kulcs vonatkozik - a könyvekre viszont
csak 7%.
Ezért egy cég, igencsak trükkös megoldással kiadott egy könyvet, ami
gyakorlatilag csomagolást jelentett a tamponoknak - így játszva ki a
rendszert.
Ez a megoldás egyszerűen zseniális, és természetesen jobban bele akartam ásni
magam a témába, mert a bennem élő feminista rögtön ökölpacsizni akart az
ötletgazdával, arról nem is beszélve, hogy mennyire felháborít az egész
téma.
A menstruációs szegénység sajnos egy nagyon létező jelenség, keressetek rá
bátran, cikkek százai foglalkoznak vele.
Itt egy remek cikk a WMN.hu-n a témában.
De még ha szemet is hunyunk afölött, hogy bizony rengetegen élnek közöttünk
olyanok, akik számára luxustermékeknek számítanak ezek az alapvető higiéniai
termékek, akkor is jogosan merül fel a kérdés: hogy lehetséges ez?
Azt hiszem, minden nő tisztában van vele, a havi költségvetésből mekkora részt
harap ki csupán maga a tény, hogy nők vagyunk. És most nem is akarok belemenni
olyan dolgokba, mint a pink tax vagy akár azzal a témával foglalkozni, hogy
miért van az, hogy fogamzásgátlók miatt a védekezés költségei nagy százalékban
a nőkön csattan.
Önmagában a menstruáció, egy teljesen természetes dolog többezer forintos
terhet ró a nőkre minden egyes hónapban. Nyilván lehet arról beszélgetni, hogy
vannak környezettudatosabb, újra és újra használható megoldások, mint a
menstruációs kehely vagy a menstruációs bugyi - de ezek nem mindenkinek
kényelmes megoldások, alapvetően valamivel magasabb beugró költséggel, és
ezeket is rendszeres időközönként cserélni kell. (Nem is beszélve arról az
esetről, ha valakinek nincs módja a rendszeres tisztán tartásukra.)
Nőnek lenni drága mulatság.
Néhány évvel ezelőtt járta be a sajtót a hír, hogy egy fiatal lány Obamával
beszélgetett, és igencsak bátran rákérdezett, miért van az, hogy az amerikai
adórendszerben luxustermékként tartják számon ezeket a női higiéniás
termékeket. Obama pedig nagyon elmésen megállapította, hogy ebben talán
szerepe lehet annak is, hogy az adótörvényeken férfiak dolgoztak. #meglepődtem
Az a beszélgetés igazi hullámot indított el szerte a világon. A beszélgetésről
olvasva valószínűleg a legtöbb embernek az jutott eszébe, hogy "ó, milyen
bolondok az amerikaiak, luxustermék, miérT?" - aztán ha körbenéztünk a saját
házunk táját... Nos, szerte a világon megállapították, hogy bizony a legtöbb
országban nagyon is foglalkozni kell a témával.
És van, ahol nagyon hatásos volt ez a munka.
2020-ban Skócia lett az első ország, ahol nemhogy adómentessé tették ezeket a
termékeket,
hanem mindjárt ingyenessé!
Máshol kevésbé...
Kezdjünk el söprögetni mi is a saját házunk táján, és nézzük meg, mi hogy
állunk a témában! És ha már beleássuk magunkat az adószabályokba, akkor a
fenti nyitás kedvéért nézzük meg rögtön azt is, a könyvekre mekkora ÁFA
vonatkozik.
És akkor tessék kapaszkodni: a női higiéniai termékek nálunk ugyan nem
minősülnek kiemelt luxustermékeknek, így extra ÁFA nem vonatkozik rájuk - de
kedvezmény sem. Így a tamponok, betétek és miegymás után ugyanúgy 27% ÁFA
fizetendő, mint a termékek nagy százaléka után.
A könyvekre viszont kulturális okokból kedvezményes ÁFA vonatkozik - 5%.
(Kivéve az e-könyveket, amiről már sokszor beszélgettünk az oldalon.) És ezzel
alapvetően nincs is semmi probléma, nagyon is dicséretes és elvárható, hogy az
állam támogassa a kulturát - főleg, hogy a könyvek még így is elég drágák
idehaza.
De a fenti német példa bizony nálunk is működhetne. Sőt - a különbség nálunk
még nagyobb is, hiszen a 27% és az 5% között 22% a különbség, míg a németeknél
ez csak 12%, mivel a kedvezményes ÁFA-kulcs ugyan kicsit magasabb, de az alap
ÁFA jóval alacsonyabb, mint nálunk.
2019-ben indult ugyan egy kezdeményezés nálunk is ennek megváltoztatására, de
a parlament - csendben hozzáteszem:
az országgyűlésben nálunk csupán 13% a női képviselők aránya
- talán senkit sem meghökkentő módon
leszavazta az indítványt.
Egyébként itt egy remek térképet láthattok arról, melyik európai országban mekkora ÁFA vonatkozik az ilyen termékekre - sajnos ebben mi "vezetünk".
És akkor most hagyom, hogy ezen most mindenki elmerengjen kicsit, én pedig
addig is visszatekintek a "hanyatló Nyugat" tamponkönyves kezdeményezésére.
A könyv köré természetesen szuper kampányt húztak fel. Ennek része ez a remek
bemutató videó is, amiben látható az is, hogyan festett a tamponok mellé
körítésnek szánt könyv, ami maga is tiltakozás volt ez ellen az
igazságtalanság ellen:
A sajtó imádta a kedvezményezést, gyakorlatilag minden nagyobb sajtóorgánum foglalkozott vele. (Nem is értem, miért most hallok róla először?!)
A könyv bevételeit felhasználták arra, hogy a menstruációval kapcsolatos edukáción dolgozzanak és indítottak egy petíciót is a magasabb adó megváltoztatására.
Az eredmény?
A németek a 19% ÁFA-kulcs helyett beemelték a termékeket a kedvezményes kategóriába, és már ezekre is a 7% vonatkozik.
Nincsenek megjegyzések