Itt a Minden, minden új előzetese!

Délelőtt már megírtam, hogy mára várható az új Minden, minden előzetes, és íme, be is futott! 

Az az érdekes ebben az előzetesben, hogy bár sok újat mutat, hangulatában nekem mégis jobban tetszett az első



Ó, és egy különlegesség: a múltkor már írtam róla az emoji előzetes kapcsán, hogy nagyon érezni, mennyire a fiatalokra lőtték be a filmet marketingben is. Most még egy dolog utal erre: az előzetes alatt a bal sarokban rögtön olvashatjuk, hogy milyen dalok szólnak a háttérben: a How did we Skylar Steckertől és Zedd és Alessia Cara közös dala, a Stay.

A főszerepekben egyébként Amandla Steinberget és Nick Robinsont láthatjuk, a magyar premier augusztus 3-án lesz.

A történet:

Nagyon ​ritka, de nagyon híres betegségben szenvedek. Gyakorlatilag az egész világra allergiás vagyok. Sosem lépek ki a házból. Már tizenhét éve. Csak anyu és az ápolónőm, Carla van itt velem.
Aztán egy napon egy költöztető cég teherautója áll meg a szomszéd ház előtt. Kinézek az ablakomon, és akkor meglátom őt. Magas, vékony, és csak feketét visel – fekete a pólója, a nadrágja, az edzőcipője, sőt még a kötött sapkája is, ami alól egyáltalán nem lóg ki a haja. Észreveszi, hogy őt figyelem, és megakad rajtam a tekintete. Csak nézzük egymást. Olly a neve.
Lehet, hogy nem lehet megjósolni a jövőt, de azért ezt-azt mégis meg lehet. Például nagyjából biztos vagyok benne, hogy bele fogok szeretni Ollyba. És szinte biztos, hogy annak katasztrófa lesz a vége.

Az új előzetes:

Itt a Minden, minden új előzetese! Itt a Minden, minden új előzetese! Reviewed by Deszy on 5/03/2017 Rating: 5

Nincsenek megjegyzések:

.

Üzemeltető: Blogger.