Könyvheti interjú Böszörményi Gyulával

Ez a bejegyzés nekem is akkora meglepetés, mint nektek, higgyétek el. 

Történt ugyanis, hogy nagyjából 1-1,5 hónapja jött a kérdés On Sai-tól, kint leszek-e a Könyvhéten. Persze maga a kérdés is tök felesleges volt, hiszen nyilván. Mindenesetre a kérdés mögött hátsó szándék lapult, nevezetesen épp a Könyvmolyképző könyvheti programjainak beosztása készült, így végülis a kérdés helyesen az lett volna: Tudnék-e beszélgetni valakivel a programban? 



A válasz persze erre is igen volt, így alakult, hogy én lettem Böszörményi Gyula beszélgetőpartnere. Nagyon izgultam rajta, bár talán kevésbé, mint decemberben, amikor ugyanez a feladat várt rám. Mindenesetre azért némi gyomorgörccsel elindultam a 7:40-es vonattal a Könyvhét szombatján. 

Csakhogy a dolgok nagyon nem úgy alakultak, ahogy terveztük. Történt ugyanis, hogy Böszörményi Gyuláéknak defektje lett, így pedig nem ért oda a programra. Részletesebben erről majd a Könyvheti beszámolómban írok, ami várhatóan holnap érkezik. (Annyit mondok: életem egyik legváratlanabb feladatával néztem szembe.)

Mindenesetre így a beszélgetés elmaradt, de Gyula a hét közepe táján felvetette az ötletet, hogy a kérdések ne lógjanak a levegőben, készüljön el az az interjú, még ha virtuálisan is. Ennek persze örültem, másrészt rögtön pörögni kezdtek a kerekek a fejemben, mint mindig, amikor kérdéseket írok össze: vajon elég jók a kérdések? 

Na de mit volt mit tenni, megírtam, hogy persze - mert hát nyilván - összeszedem a kérdéseket. Ha normális emberként működnék, a kérdések már alapból a gépen lettek volna, de saját magam legnagyobb meglepetésére is, valamiért az interjús-beszélgetős kérdéseket jobb szeretem kézzel írogatni, firkálni, áthúzni. (Könyvfikusz mesélhetne róla, ő látta a kis papírkámat szombaton.) 

Így hát be kellett gépelnem, és persze, hogy amikor gépelnem kéne, hirtelen minden összejön. Munka, blogturnék, egy elromlott és pótlásra váró tévé és egy családlátogatás lassította a gépelés folyamatát - meg az, hogy amikor lett volna időm végre gépelni, naná, hogy otthon felejtettem a papírt. 

Azért még pont időben elkészült, Gyulától ezúton is elnézést kérek a lassú digitalizálásért, és köszönöm a kimerítő válaszokat!

A karc ma kikerült, és Böszörményi Gyula utólagos engedelmével én is megosztanám. (Azért érdemes átkattintani Gyula felvezetőjéért.)

DESZY: Két könyved is megjelent a Könyvhétre, ami azért nem túl gyakori. Mikor derült ki, hogy duplázol? 
BGY: Egészen pontosan akkor, amikor kiderült, hogy a Mindörökké… nem készül el a könyvfesztiválra. Eredetileg ugyanis akkor szerettük volna kihozni, de túl sokáig piszmogtam a régi novellák javítgatásával, átírásával. A szövegek némelyike bizony poros és bicegős volt, én pedig azt akartam, hogy a mai tudásom, ízlésem, értékrendem szerinti novellák legyenek a kötetben, még akkor is, ha némelyiket harminc éve írtam. 

DESZY: A két kötet elég más jellegű – az egyik sci-fi novellás kötet, a másik egy 1900-as évek elejének Magyarországán játszódó nyomozós sorozat kiegészítő kisregénye. Hogy lehet összeegyeztetni ennyire különböző történeteket? Tudatosan ennyire széles a repertoárod? 
BGY: Összeegyeztetni nem lehet, hisz tényleg nagyon mások. Egyetlen közös vonásuk, hogy ugyanaz a személy írta őket, csak épp nagyon más életkorban és élethelyzetben. Én valaha sci-fi író szerettem volna lenni. Szerettem és ma is szeretem a műfajt (különösen az Agave által kiadott regényeket – nagyon egy az ízlésünk), aminek fő vonása a szabadság. Sci-fi-ben szinte bármit elkövethet az író, egy ideje mégis csak nagyon ritkán vándorlok át ebbe a műfajba. Vannak történetek, karakterek, amiket csakis egy bizonyos irodalmi környezetben lehet elhelyezni. Nehéz volna pl. Ambrózy bárót gőzkonflisba ültetni a Mars-kolónián, hogy aztán a cilinderébe épített, agykérgéhez csatolt neurális elemzőprogrammal leplezze le a bűnösöket és mentse ki Emmát a csápos trilobita-űrkalózok fogságából, dacolva a titokban kiborg Mili programhibából adódó pimaszkodásaival. Meg lehetne csinálni, de nagyon más volna. Különböző műfajokban szeretem magam kipróbálni, mert egyszerűen kíváncsi vagyok rá, hogy meg tudom-e csinálni. Van, ami bejön, van, ami nem. Írtam én rossz könyveket is, csak épp azok feledésbe merültek – szerencsére. 

DESZY: A megcélzott olvasóközönség első ránézésre nagyon más a két kötet esetében. Mit gondolsz, van átjárás? Aki szereti az egyiket, bátran álljon neki a másiknak is? 
BGY: Olvasóra nem célzunk és nem lövünk! Ez a kiadó dolga, ő dönt borítóról, pöttyökről, karikába írt számokról, mifenéről. Én írás közben – már bocs – sosem gondolok az olvasóra, nem akarom őt kiszolgálni, nem akarok a kedvébe járni. Ha ezt tenném, akkor sosem születne egyetlen Böszörményi-regény sem, csakis olvasóbarát förmedvények kerülnének a papírra. Az olvasót kiszolgáló író gyáva. Jó, néha én is elgyávulok, de aztán összekapom magam, és ha érzem, hogy amit az olvasó elvárna tőlem, az marhaság, vagy egyszerűen csak uncsi és lapos, akkor fellázadok. A két most megjelent kötet nagyon más, persze, de mindkettő irodalom, ezért az olvasót is arra bíztatnám, hogy ne legyen gyáva: ha eddig nem érdekelte a sci-fi, de szerette Ambrózyt, hát tegyen egy próbát. Legfeljebb nem tetszik majd neki, de legalább adott a dolognak egy esélyt, amitől nem dől össze a világa, viszont remélhető, hogy talán épül hozzá valami. 

DESZY: Több sci-fi novellád is megjelent a Galaktikában, az Isȧ, por ës homou című novelláddal pedig Zsoldos Péter-díjat is nyertél. Ennek ellenére önálló sci-fi novellás gyűjteményed eddig még nem jelent meg. Kinek az ötlete volt a Mindörökké várni és miért épp most? 
BGY: A Zsoldos-díj számomra nagyon fontos dolog, hiszen a műfaj kedvelői és a zsűriző szakma azt mondta ki ezzel, hogy szerintük 2016-ban én írtam a legjobb magyar sci-fi novellát. Ráadásul Zsoldos Péter nem csupán sci-fi-t, de irodalmi értékű szövegeket alkotott, vagyis a nevével fémjelzett díj valódi minőséget garantál. Hogy eddig önálló sci-fi kötettel nem jöttem ki, annak az az oka, hogy nagyon ritkán írok ebben a műfajban. Ha a Galaktika annak idején nem jön elő azzal – az egyébként zseniális – ötlettel, hogy egy egész számot meg kíván tölteni más műfajokban alkotó, neves írók SF alkotásaival, és kér fel engem is, akkor sosem születik meg az Isá… Így viszont olyanokkal együtt szerepelhettem egy Galaktikában, mint Parti Nagy Lajos, Hartay Csaba és még sokan mások, akik még sosem írtak sci-fi-t. Bevallom, nekem volt egy kis előnyöm, nem éreztem teljesen idegennek a műfajt. Aztán karácsony környékén Katona Ildikó, a Könyvmolyképző vezetője kérdezett rá, hogy van-e még több SF novellám is, mert akkor érdemes volna kötetbe gyűjteni azokat. Harminc év alatt, általában egy-egy lap, vagy antológia felkérésére valóban írtam sci-fit, hát összekapartam mindet, és lett belőle a Mindörökké. 

DESZY: Mit gondolsz, a hazai olvasóközönség mennyire nyitott a novellákra? 
BGY: Halovány lila dunsztom sincs, de úgy hallom, nem nagyon. Ez egyébként – ha így van – teljesen érthetetlen, hisz rengetegen buszoznak, villamosoznak, vonatoznak, és utazás alatt egy-egy novellát elolvasni sokkal egyszerűbb és jobb, mint egy hétszáz oldala regénybe bele-belekapni. A jó novella az irodalom legtökéletesebb ékköve. Rövidke történet, melybe mégis egy (vagy akár több) regény drámája, történése, érzése van belezsúfolva. Aki írópalánta, annak sokáig csak novellát volna szabad írnia, mert általa lehet megtanulni a tömörítés, húzás, a komplex jellemábrázolás keserves művészetét. E műfajban régebben Örkény István és Mándy Iván, ma pedig Tóth Kriszta a legjobb. 

DESZY: Miért épp Mindörökké várni lett a kötet címe? 
BGY: Őszintén? A kiadó ragaszkodott hozzá, mondván, hogy az Isȧ, por ës homou-t kevesen értik meg, fogalmuk sincs róla, mi az. Elég ciki, ha ez így van. 

DESZY: Mennyire vegyes a novellák tematikája? Sci-fi, sci-fi, de azért óriási különbségek lehetnek témában, hangulatban… 
BGY: Vannak, bizony. Harminc év nagy idő, közben én is rengeteget változtam. Egyes novellákat még lázadó, dühös kamaszként, másokat útkereső, kétségbeesett és depressziós középkorúként, vagy épp a szakmát már ismerő, sokat tapasztaltalt íróként tettem papírra (monitorra). Ebből adódnak a különbségek, amik még akkor is kiütköznek, ha most kissé összecsiszoltam, kijavítgattam őket. 

DESZY: Szót kell ejteni a kötetben található illusztrációkról is, amelyek László Maya munkái. Hogy kell elképzelni egy ilyen folyamatot? Együtt dolgoztok az illusztrátorral, egyeztet veled, hogy az egyes novellákból milyen motívumot emelnél ki, vagy teljesen önállóan dolgozik és Te csak utólag látod az elkészült alkotásokat? 
BGY: A Mindörökké… esetében nem volt idő túl sok egyeztetésre, így ez Maya teljesen önálló, a novellákból fakadó koncepciója, és szerintem remek munkát végzett. Nem mondom, hogy minden rajznál levegő után kapkodtam a gyönyörűségtől, de akadt ilyen is, ami pedig a legfontosabb, hogy Maya tényleg ráérzett az írások lényegére, nekem pedig mindig érdekes látnom, mit terem másokban az, amit leírtam. 

DESZY: Decemberben mi már beszélgettünk a harmadik Ambrózy regény, az Ármány és kézfogó könyvbemutatóján. Akkor az is szóba került, milyen aktív vagy a közösségi oldalakon, most pedig kiderült, hogy ez kétélű fegyver. Azt már megszokhattuk, hogy a könyvekben félrevezeted a kedves olvasót, de most már a való életben is. Hogyan is ejtettél át mindenkit? Tudatosan készültél erre a kis cselre, vagy a helyzet és a véletlen szülte? 
BGY: Az olvasónak nem szabad mindent előre tudnia, mert ha tudna, akkor egyetlen percig ugyan boldog és kielégített kíváncsiságú olvasóvá válna, ám aztán jönne a csalódottság, hiábavalóság érzése, a majdan megjelenő könyv pedig már nem is igazán érdekelné. Ha jól emlékszem, a Bitót… valamikor februárban kezdtem el írni, és mivel ígéretet tettem arra, hogy az alkotói folyamatról a moly.hu-n rendszeresen beszámolok, hát megírtam, hogy most épp vonatozunk. Magam is hökkenten láttam a hozzászólásokból, hogy mindenki… Mondom: min-den-ki tutira vette, hogy már a negyedik nagy kötetet írom, én pedig egyszerűen „elfelejtettem” ezt cáfolni. Szóval nem én vertem át az olvasót, az olvasó saját magát húzta csőbe, én csak jó darabig hagytam, had csinálja. 

DESZY: Mesélj egy kicsit arról, hogyan kapcsolódik ez a kötet az Ambrózy sorozatba? 
BGY: Szerintem aki ismeri az Ambrózy-regényeket, ezt pontosan tudja, másokat meg nem érdekel. A Bitó… az Ármány… ideje alatt, abba beleágyazva játszódik. Az Ármány… figyelmes olvasóinak feltűnhetett, hogy Mili egy ponton eltűnik a történetből, és csak napokkal később bukkan fel ismét – azt pedig, ugyebár, senki nem gondolhatja komolyan, hogy ennyi idő alatt a mi Milink egyetlen balhéba sem keveredik bele?! Na, ugye! 

DESZY: Az egyik ismerősöm közvetítette az olvasását, és azt mondta, neki kicsit a Gyilkosság az Orient expresszen jutott eszébe róla. Mit gondolsz, vannak kapcsolódási pontok a két történet között? 
BGY: Hogyne volna, több is! Egy: mindkettőben van vonat. Kettő: mindkettőben gyilkosság történik a vonaton. Három: mindkettőben ki van nyomozva a gyilkosság. Ennyi. Egyébként a filmet írás közben több változatban és többször is megnéztem, mert látnom kellett, hogyan lehet mozogni, létezni, ölni és nyomozni egy ilyen szűk, mozgó térben. A vonatok kapcsán pedig rengeteg segítséget kaptam egy Ambrózy-rajongó papájától, Balla úrtól, aki maga is igazi vasutas. 

DESZY: Azt minden Ambrózy kötetnél érezni, milyen komoly kutatómunka áll mögötte, de bevallom, engem újra meg újra lenyűgöz. Amikor olvasni kezdtem a Bitó és borostyánt, hamar rájöttem, hogy a legutolsó kalauz is létező személy volt – még ha maga a történet a képzelet műve is. Volt valami, ami most kifejezetten nagy kihívást jelentett ebben a tekintetben? 
BGY: A szereplők hiteles mozgatása ebben a szűk térben úgy, hogy közben még a rejtélyek is életképesek maradjanak, no, az kemény dió volt. Magukról a korabeli vonatokról is keveset tudtam (személyzet száma, kinek mi volt a dolga, stb.), a kocsik elosztásáról, a vonatvezető szerepéről (korábban biztos voltam benne, hogy a vonatot a masiniszta vezeti – oszt nem!), és minden egyébről sem rendelkeztem információkkal, szóval ez a kutatás keményebb munka volt, mint a Beretva… esetében. 

DESZY: Van esetleg kedvenc szereplőd a Bitó és borostyánból, aki valóban élt? 
BGY: Amikor rátaláltam Bali Miska alakjára, tudtam, hogy ő kell nekem. A fényképeit látva, a róla írt korabeli cikkeket olvasva kirázott tőle a hideg. Látom, az olvasók mára megszerették őt, kedves kis bácsikának látják, pedig a pasi – ha törvényileg engedélyezetten is – kajakra sorozatgyilkos. Ez a kettősség izgatott benne: hivatalát szerető, egyszerű paraszti sorból származó, joviális öreg úr (egyébként nem is olyan öreg még ekkor), aki becsületesen, megbízhatóan és következetesen teszi a dolgát, vagyis embert öl. Azért is írtam bele a könyvbe a korabeli akasztás részleteit, hátha érzékelhetővé válik, milyen brutális szakma volt ez, de úgy tűnik, az olvasó csak a kedves bácsit látja benne – Bali a maga korában is sztár volt, és most is megfőzött mindenkit. 

DESZY: Illusztrációk ebben a kötetben nincsenek, ellenben érdemes szót ejteni a borítóról, amit Magocsa-Horváth Éva tervezett. Ismét felmerül a kérdés: mennyire vonnak be ilyenkor a borítóalkotás folyamatába? Elégedett vagy a végeredménnyel?
BGY: Ezt a borító-fotót kivételesen nem Évi, hanem a feleségem, Noémi találta, de Évi is azonnal elfogadta és gyönyörűen megcsinálta. Szerintem eddig ez a legjobb Ambrózy-borító. 

DESZY: Ha nem tenném fel a kérdést, az olvasótársak rövid úton megölnének, és talán még Ambrózyék se tudnák kinyomozni, a sok rajongó közül ki volt a tettes: hogy áll a következő regény? 
BGY: Őszintén szólva jól és rosszul. Jól, mert megint sikerült visszakerülnöm a világba, érzem a zamatát, illatát, látom a színeit, így mikor leülök írni, villámgyorsan jönnek a mondatok, de mégis rosszul, mert a Bitó…-t megírni jóval hosszabb ideig tartott, mint terveztem (a Beretva… öt nap alatt készült el, a Bitó… két hónap alatt), így erős csúszásban vagyok. Részben ezért (meg a nagy távolságok miatt) három író-olvasó találkozót is lemondtam, és igyekszem most már csak a könyvvel foglalkozni (de közben kiderült, hogy a Lúzerből musical készül, azt is meg kéne írni). Szóval igyekszem, de csak annyira, hogy a minőség ne romoljon. 

DESZY: Ez most már valóban a sorozat lezárása lesz, vagy számíthatunk hasonló meglepetésre, mint az Ármány és kézfogó végén? 
BGY: Szent esküvéssel fogadom, és ha hazudnék, Márika rontson rám szakállas fúriaként, mely esetben nekem Sze'rusz világ!, hogy a negyedik kötetnek nem lesz függő vége. Vagy legalábbis nem nagyon. Esetleg picit. Csak, hogy ne essünk ki a gyakorlatból.  De komolyan: a negyedik kötet tényleg zárókötet lesz. 

DESZY: Szó esett arról is decemberben, hogy el tudnád képzelni az Ambrózy sorozatot filmként. Történt esetleg azóta valami fejlemény ez ügyben? 
BGY: Történget. Jelenleg két producer, illetve filmvállalat is érdeklődik Ambrózy iránt, de még nem dőlt el semmi. 

DESZY: Milyen terveid vannak még az idei évre? Várható – remélhetőleg – az új Ambrózy köteten kívül más megjelenés is tőled idén? 
BGY: A fentiekből sejthető, hogy kizárt, pedig idén még egy Lúzert is szerettem volna megírni, de úgy tűnik, nem fog menni. Így is lassan olyan hulla vagyok, akinek vére végül Ambrózy Richárd báró és Hangay Mili kisasszony lelkén fog száradni. 

DESZY: Köszönöm a beszélgetést. 
BGY: Részemről a kisztihand.
Könyvheti interjú Böszörményi Gyulával Könyvheti interjú Böszörményi Gyulával Reviewed by Deszy on 6/17/2017 Rating: 5

1 megjegyzés:

  1. Hát nagyon szorongattad azt a papírkupacot :D De aztán ügyes stand-upot nyomtál. Le a kalappal. :)

    VálaszTörlés

.

Üzemeltető: Blogger.