Breaking News

Angie Thomas: The ​Hate U Give – A gyűlölet, amit adtál

Angie Thomas: The ​Hate U Give – A gyűlölet, amit adtál

A blogturnéról




Angie Thomas első regénye nagyon fontos témákat dolgoz fel, a rasszizmustól a rendőri brutalitáson át a drogozásig. A nagy kritikai elismeréseket és lelkes olvasói kritikákat kapott regény magyarul a Gabo kiadó gondozásában jelent meg. Ha velünk tartasz a blogturnén július 24 és 28 között, akkor egyike lehetsz azon szerencséseknek, akik megnyerik a kiadó által felajánlott három példány egyikét.

Eredeti cím: The Hate U Give
Kiadó: Gabo
Oldalszám: 420
Fordító: Benedek Leila
ISBN: 9789634064596
Sorozat: -
Nézőpont: E/1
Függővég: nincs
Bechdel-teszt: átment
Moly link
Goodreads link (4,63)
Megrendelési link
A ​tizenhat éves, színes bőrű Starr kettős életet él: az egyik világa a gettó, ahol felnőtt, a
másik pedig a menő, külvárosi elitgimi. A két élete közti egyensúly akkor bomlik meg, amikor Starr szemtanújává válik, ahogy legjobb barátját, a fegyvertelen Khalilt lelövi egy rendőr. Minden, amit Starr ezek után mond, felhasználható ellene: tönkreteheti a helyet, ahol él, önmagára és szeretett családjára is veszélyt jelent.
A történetet a Black Lives Matter-mozgalom inspirálta, amely az afroamerikaiakkal való egyenlő bánásmódért küzd. Ebben az izgalmas és erőteljes regényben megismerhetünk egy fiatal lányt, aki pontosan ezért harcol.

Angie Thomas Jacksonban, Mississippi államban született és nőtt fel; jelenleg is ott él. Korábban rappelt, legnagyobb sikereként tartja számon, hogy megjelent róla egy cikk (képpel együtt) a Right-On tinimagazinban. Kreatív írást tanult a Belhaven Egyetemen és egy nem hivatalos diplomával is rendelkezik hiphopból. Mai napig rappel, ha kedve tartja. A The Hate U Give az első regénye. A könyvből a Fox készít filmet George Tillman rendezésében, és Amandla Stenberg (Az éhezők viadala) főszereplésével.

Az első mondat:


"Nem kellett volna eljönnöm ebbe a buliba."

Véleményem


Ez a könyv telibe tenyerel egy olyan témát, amiről irgalmatlanul nehéz beszélni - már ha egymásra mutogatás nélkül akarunk beszélni róla. Nyilván a könyv kapcsán a legtöbben a feketék elnyomásáról írnak majd és a rasszizmusról, nem ok nélkül, de ha megbocsátjátok, én kicsit más szemszögből szeretném megközelíteni a kérdést, mert azt gondolom, hogy a kérdés ennél lényegesen összetettebb, és hiba lenne ennyire leegyszerűsíteni - és a könyv sem feltétlenül teszi, még ha nyilvánvalóan egy határozott szemszöget mutat is be. 

Na de akkor vágjunk bele az értékelésbe, hogy aztán kaphassak hideget-meleget!



Bizonyára sokan emlékeznek még arra a valós esetre, ami ezt a regényt ihlette. Távol történt tőlünk, de hetekig tele volt vele a sajtó és egy sor tüntetést indított el. Nagyjából pont az történt, ami a könyvben: egy fehér rendőr lelőtt egy fekete férfit. (Aki esetleg nem ismeri a sztorit, írja be a keresőbe, hogy Oscar Grant.)

A mi történetünk szerint főszereplőnk, Starr és gyerekkori barátja, Khalil hazafelé tartanak egy lövöldözésbe torkollott buliból, amikor is egy fehér rendőr félreállítja őket. Elég keményen zajlik az igazolgatás, és amikor a szájalás után Khalil a kocsiba hajol, hogy megkérdezze, Starr jól van-e, a rendőr azt feltételezvén, hogy fegyver van nála, lelövi. Starr tehát végignézte, ahogy a régi legjobb barátja meghal a szeme láttára - immáron másodszor, mert korábban megtörtént ugyanez egy másik barátjával. Starrt azután, hogy minél messzebbre kerüljön a gettótól (hiába él ott) fehérek iskolájába küldik, ahová be is illeszkedik. Csakhogy kettős életet él: van Starr a gettóban és van Starr a fehér barátai között. Egyik helyen sem érzi 100%-osan otthon magát, egy része mindenhol kilóg. Khalil halála azonban mindent megváltoztat: elgondolkodtatja Starrt, vajon mi végre viselkedik más emberként a két helyen? Vajon mennyire van jelen a rasszizmus az életében, ami felett eddig szemet hunyt? Összeérhet-e a két élete anélkül, hogy tragédia lenne a vége? Meg lehet-e változtatni a gettókat? És egyáltalán, a fő kérdés: megbűnhődik-e vajon a rendőr, amiért lelőtt egy fegyvertelen fekete srácot?



Ezen a ponton már nyilvánvaló, hogy a regény kibontása legalább olyan nehéz, mint ahogy a valós események is rengeteg vitát váltottak ki. 

Helyből adná magát, hogy arról írjak, milyen a feketék elnyomása. Hiszen, végső soron valóban erről is szól a könyv. És minél jobban halad előre a történet, minél jobban megismerjük Starr életének körülményeit, és a szereplőket, meg annak az estének a részleteit - egy fésű, most komolyan? annyira nevetsége -, annál inkább azt érezzük, pontosan erről is van szó: a fehérek elnyomása a feketék fölött, és az, hogy a bőrszín alapján elítélik őket. És kétségtelen, abszolút érthetőek a tiltakozások a könyvben, és az, hogy fellázadtak, amiért nem feltétlenül az ő érdekeiket figyelembe véve dolgozik az igazságszolgáltatás. Még inkább így érezzük ezt Starr személyes szemszögéből, aki a saját bőrén tapasztalta a rendőri brutalitást, és aki egy barátot és rengeteg lehetőséget gyászol, és aki épp kezd igazán rájönni, hogy milyen hátrányokat jelenthet neki a fehérek között a bőrszíne. Eddig is ezzel ért persze, de leginkább most tudatosodik benne. 



Én viszont azt gondolom, hogy a kérdés ennél összetettebb, és ez - még ha Starr nyilvánvalóan elfogult bemutatásán keresztül látjuk is - ott van a regényben. Mire gondolok? Nos, egyrészt arra, hogy nagyon szépen megismerjük az életet a gettóban - a drogárusítás hétköznapiságát, a bandák brutalitását, a mindennapos félelmet, a lövöldözéseket... Nem feltétlenül egyben adagolja ezt a regény, de voltak jelenetek, ahol már szinte én magam is rettegtem, mikor talál szíven egy eltévedt golyó. Ez persze nem ment fel egyetlen rendőrt sem, ha egy fegyvertelen embert szó nélkül lelő. Semmiképp sem. Ahogy a helyből elítélő magatartást sem. Viszont itt is bejön az, hogy szerintem nem annyira egyszerű a kérdés, hogy lazán ráhúzzuk, hogy a fehérek elnyomják a feketéket, legalábbis helyi szinten semmiképp. Repkedhetnek a kövek, de egy ilyen környéken rendőrnek lenni is nehéz, és ha hibás döntést hozott is ez a bizonyos rendőr és sok dologban hibásan is járt el és hamar ítélkezett, vajon nem lehetett-e ennek valami alapja az életében? A beszámoló szerint évek óta dolgozott a környéken - vajon ő hány olyan esetet élt át, mint Starr? Hányszor élte át azt, amit Starr is, hogy a kezei között halnak meg a kollégái, amikor egy bandaháború ügyében jártak el? Vajon mennyire mélyen ivódott be a bőre alá a félelem, hogy egy nap vele is ez történik majd? Mennyire tette tönkre pszichológiailag, mennyire félhetett, hogy idő előtt pisztolyt ragadott? (És milyen baj lehet a rendőrök pszichológiai vizsgálatának rendszerében, ha lazán visszaengedik a terepre?)



Félre ne értsetek, nem mentegetni akarom, ahogy a rendszert sem, egyszerűen csak a kérdés összetettségére világítanék rá, ami részben a regényben is benne van - csak elfogult szemszögben olvasunk. De benne van, ha olvasunk a sorok között. És igen, itt jön be Starrék érve, hogy esélyük sincs a helyi fiatalok java részének, hogy ne ilyen életet éljenek - ez meg megint a másik oldal, amivel sajnos tökéletesen egyetértek, ennek ellenére rendőrnek lenni sem életbiztosítás ilyen környéken. Magasabb helyekről lenne szükség beavatkozásra. 

Csakhogy... a helyzetet tovább bonyolítja, és megint csak nem leszek népszerű, amit Starr családjában és a környezetében is látunk. Történelmi okokból nyilvánvalóan a fehéreket vádolják a rasszizmussal standard, és persze, ha visszabontjuk, "a fehérek kezdték". De az a nagyon érdekes, hogy ebben a kérdésben egészen nehéz tovább lépni, ha valójában mind a két oldalon jelen van a rasszizmus. És jelen van. Starrék sem tagadhatják. Jelen van, amikor Starr-t zaklatják, hogy fehér suliba jár. Jelen van minden alkalommal, amikor Starr fehér pasija, Chris megjelenik. Rengeteg példát lehetne sorolni a könyvből, amikor a feketék "fehéreznek". Nem mondom, hogy nincs okuk rá a történelem távlatában, csak azt, hogy a továbblépést ez legalább annyira nehezíti, mint a másik oldal. Mindkét oldalon megy a mutogatás. Így pedig a felsőbb beavatkozás is nehézkes egy-egy ilyen gettó felszámolásakor, mert rögtön jönne a "fehérezés", és igen, ez is ott van a könyvben. 

A The Hate U Give leginkább a feketék oldalát mutatja be, nagyon érzelmesen, de sokszor húsba vágó realitással. És valóban nem egyszerű a helyzet. Határozottan volt olyan rész a regényben, amikor én magam is legszívesebben felpattantam volna, hogy jól behúzzak a "fehéreknek", akár többször is. Mert végső soron akárhonnan nézzük is, a rasszizmus a mindennapok része, és akár agresszióval, akár csak simán hatalommal találkozik, abból bizony komoly baj van. Számtalan történelmi példája van annak, hogyan vezet elkorcsosult, emberhez nem méltó viszonyokhoz mindez, mégis újra meg újra megismételjük a múlt hibáit. 

Az amerikai társadalomnak ez a fehér-fekete kettőssége (oké, túlzás, nyilván számtalan más rassz is jelen van Amerikában, de ez a klasszikus konfliktus) néhány száz éves történelmi múltra vezethető vissza, és egyszerűen megdöbbentő látni, hogy egy modern világban, a világ egyik legmodernebb felfogású országában még mindig mennyire nehéz túllépni a rabszolga-rabszolgatartó kettősségen, és a bőrszínen, amiben ez lecsapódik. És az teszi igazán nehézzé, hogy az ellenérzések, amiket elengedni kellene a békés együttéléshez és az egyenjogúsághoz, amit minden normális ember szeretne mindkét oldalon, ennek gátat szabnak. Az ellenérzések, amik - ahogy ez a könyv is megmutatja - mindkét oldalon megvannak. És az a baj az olyan túlkapásokkal, mint amilyen itt is történt, hogy csak tovább tágítják az ellenérzések és az előítéletek körét.



Többször olvastam, hogy ez a könyv klasszikus lehet, és szerintem ez az egyik oka. Abban, hogy kint felkapták, nyilván nagy jelentősége van annak is, hogy egy konkrét esetre épített, és annak is, hogy meglehetősen tökös - már bocsánat - a témaválasztása. Egy nagyon nehéz kérdésbe mászik bele, és teljesen valósan ír a feketék gettóbéli mindennapjairól - amire ifjúsági irodalomban nem nagyon van precedens. (Meg úgy alapból, el kell ismerni, itt is problémás a feketék képviseltsége, érezhetően kevés színesbőrű szereplőről olvashatunk YA regényeket.) De azt hiszem, ez még nem lenne elég ahhoz, hogy ennyire dicsérjék. Szerintem az is legalább olyan fontos, hogy bár elfogult a főszereplőnk, mégis reálisan mutatja be a feketék közötti problémákat is. Nem akarja őket angyalkaként bemutatni. Elismeri, hogy a gettókban brutális dolgok történnek, és ennek egy jó részéért nem vádolhatóak tisztán a feketék. Elismeri, hogy az ujjal mutogatás a feketék oldalán is megvan. Rámutat, hogy a fekete rendőrök is elkövethetnek túlkapást - van is egy ilyen jelenet. Tehát bátran az arcába tolja mindenkinek a kérdésben elkövetett hibákat - a fehéreknek egyértelműbben, de azért a feketéknek is. (Ennyi fehérezés és feketézés után kicsit olyan érzésem van, mintha egy sakkmeccset követnék, és ez is megmutatja, hogy távolról nézve mennyire nevetséges is ez.) 

Visszatérve kicsit szorosabban magára a regényre! Azért ezt a borús hangulatot itt-ott némi "cukiság" is enyhíti. Így bár kemény olvasmány volt, azért nem éreztem, hogy mély depresszióba taszít. Ott van például Starr családja, akiknek az egymás iránti szeretete rettentő üdítő. Nagyon szerettem a Chris-Starr szálat is, amit ugyan érzelmileg nem teljesen éreztem kielégítőnek, de ezzel nincs is gond, nem ez volt a cél. Chris és Starr már együtt vannak, mire megismerjük őket, nincs szó egy épp kibontakozó szerelmi szálról - ami tök jó, mert csak elterelné a figyelmet a lényegről, arra meg nincs szükség. Ennek ellenére érdekes szál volt a fehér srác és a fekete lány románca, már csak azért is, mert jellemzően inkább a másik oldal képviselteti magát - a fekete pasit viszi haza a fehér lány, és húúúú, mennyire ki van akadva a család. Az, hogy itt fordítva történik, érdekes volt, és jól megmutatta, amiről már írtam - hogy az előítéletek bizony oda-vissza működnek, pedig amúgy Chris és Starr minden nehézség ellenére szerintem szerethető páros. Nem sokat tudunk meg Chrisről, de még így is voltak nagyon aranyos jelenetei, amikor szívem szerint jól megölelgettem volna.



Amit még érdemes megjegyezni a könyv kapcsán, hogy tele van mindenféle "nagyon amerikai" dologgal: rengeteg dalra, márkára, néhány filmre és sorozatra is hivatkoznak benne, meg kifejezetten helyi mozgalmakra. Ettől persze a regény még követhető, de ez is rátesz egy lapáttal arra, hogy nagyon amerikai érzése van olvasás közben az embernek. És nyilván a könyv maga is nagyon amerikai, mert nálunk a rasszizmus nem teljesen így csapódik le. (Bár persze ettől még jelen van.) (Viszont kicsit jobban megértettem a Tupac mániát.)

Összességében nagyon érdekes könyv volt, mindenképp ajánlom olvasásra, határozottan tágítja az emberek látókörét. A magam részéről (fehérként, repülhetnek a kövek) úgy gondolom, érdemes alaposan olvasni - nem feltétlenül leragadni a "fehérek gonoszak" tézisnél, hanem a rasszizmus és az előítéletek minden formáját vizsgálni olvasás közben, mindkét oldalról. Azt hiszem, így sokkal teljesebb képet mutat majd a könyv, azzal együtt, hogy húúúú, de mérges vagyok Starr nevében is. 

NAGYON AJÁNLOM


Blogturné extra



Deszy 📚 💕 📖 (@deszy_reads) által megosztott bejegyzés,


Deszy 📚 💕 📖 (@deszy_reads) által megosztott bejegyzés,


Nyereményjáték


Mivel Starr életében fontos szerepet játszik a zene, ehhez kötődik a játékunk is. A regényben szereplő dalok közül néhány szövegét lefordítottuk magyarra. A megfejtéshez az eredeti előadót és címet kell beírni a Rafflecopter megfelelő sorába.

Figyelem! A beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Anyák, anyák
Túl sokan sírtok
Tesók, tesók, tesók
Túl sokan haltok meg
Meg kell lelnünk az utat,
Hogy idehozhassuk a szeretetet

a Rafflecopter giveaway

A turné menetrendje


07. 24. Olvasónapló
07. 26. Könyvvilág
07. 28. Deszy Könyvajánlója

Nincsenek megjegyzések