Breaking News

A Netflix véletlenül lelőtte a bejelentést: lesz Árnyék és csont 2. évad




A napokban már írtam róla, hogy a BuzzFeed és a TVLine véletlenül megírták, hogy jön az Árnyék és csont második évada, de aztán leszedték a cikkeket.

Most viszont újabb jel utal arra, hogy a Netflix már csak a megfelelő időpontra vár a bejelentéssel.

Június 7. és 11. között tartja a Netflix az első "conszerű" eseményét, a Geeked Weeket, amire mindenféle exkluzív tartalommal, bejelentéssel készülnek. Én is írtam, hogy nem kizárt, ezen a héten jelentik majd be, hogy jön az Árnyék és csont második évada - annak ellenére, hogy az Árnyék és csont nem szerepelt a hivatalosan felsorolt Netflix tartalmak sorában.

Közben viszont a plakáton túl kijött az előzetes is a héthez, ez alapján viszont már sejthető, hogy az Árnyék és csontnak is lesz szerepe, ugyanis az előzetesben a Fantasy kategóriánál láthatunk egy elég hangsúlyos szarvast is, ami nyilván erre utal.

Az előzetes:




Amiért pedig a bejegyzést írom: úgy tűnik, a Netflix zárt csatornájára feltöltöttek egy videót, ami a nagyközönség számára egyelőre nem nyilvános, de már fent van. Ez pedig az Árnyék és csont második évados bejelentő, ami a kiírás szerint június 9-én válik nyilvánossá.

Nézzétek csak a print screeneket róla:


Nincsenek megjegyzések