8 idézet Linda Kage hamarosan megjelenő, Price of a Kiss – A csókod ára című könyvéből

Linda Kage Forbidden Men sorozatára még évekkel ezelőtt találtam rá, amikor tanár-diák románcos könyveket keresgéltem. Ennek a sorozatnak a második része ilyen, és bár a fülszöveg és az alapötlet alapján nem biztos, hogy olvastam volna az első könyvet, elolvastam azt is, mert szeretem a sorozatokat az elején kezdeni.

A Forbidden Men sorozatot egyrészt a tiltott szerelmek fűzik össze, másrészt a Forbidden Men nevű bár, ami az első könyvben még nem jelenik meg, de a második kötettől minden részben fontos szerep jut neki.

Az első könyvről is írtam már értékelést, megtaláljátok ide kattintva.

Arra gondoltam, összeszedek nektek néhány idézetet a könyvből, amik nem spoileresek, de amikből kiderül, milyen cuki a kapcsolata a két főszereplőnek, és milyen a sztori humora.

A történetünk főhősei Mason és Reese, akik ugyanarra az egyetemre járnak. Reese először azt hiszi, Mason dzsigolósága csupán pletyka, de hamar rájön, nem így van. Mason akaratán kívül keveredett bele az iparba, és mivel ő tartja el a családot (főként beteg húgát), nem tud kiszállni. Mason és Reese között egyértelműen megvan a kémia, de persze nem jöhetnek össze, Mason "szakmája" miatt. Olvasói oldalról viszont ennek megvan a jó oldala: van idejük megismerni egymást és összebarátkozni - többek között Harry Potter-olvasással. :)

Na de jöjjenek az idézetek!

– Milyen könyv?

Csak játszottam a krumplival, de egy falatot sem ettem.

– Harry Potter. Azt mondta, még nem olvasta egyik részt sem. El tudod ezt hinni? Szóval felajánlottam, hogy kölcsönadom neki.

– Komolyan? A Harry Pottert?

Olyan hitetlenség volt a hangjában, hogy bosszúsan felsóhajtottam.

– Nem, a Kámaszútráról beszélgettünk. Igen. A Harry Pottert. Miért olyan nehéz elhinni?

Eva megvonta a vállát.

– Valahogy nehezen tudom elképzelni, hogy Mason Lowe Harry Pottert olvas. Nehezen tudom elképzelni, hogy bármit is olvas. – Aztán olyan arcot vágott, hogy tudtam, mégis talált egy kivételt. – Leszámítva talán a Kámaszútrát.

– Nagyon ördögi a mosolyod. Nem tudom, hogy csodáljam vagy kezdjek el aggódni.

– Csodáld! – feleltem gondolkodás nélkül, és elegáns gesztussal végigsimítottam borostás arcán. – Mindig csodálj!

Elmosolyodott, és közelebb hajolt, mintha az érintésem megrészegítette volna.

– Általában azt teszem.

Ittam egy kortyot. Amikor elégedetten felnyögtem, Mason vidáman felvonta a szemöldökét.

– Szeretnétek kettesben lenni?

Védelmező mozdulattal közelebb húztam magamhoz a kávémat.

– Igen. Adnál nekünk 15, legfeljebb 20 percet? Van egy olyan érzésem, hogy nemsokára elég forró dolgok történhetnek itt.

– Én nem vagyok ilyen. Nekem elkötelezett, monogám kapcsolat kell, és… szerelem meg ilyenek ahhoz, hogy… lefeküdjek valakivel.

Közelebb húzódott, és a könyökét az asztalra támasztva addig tanulmányozott, míg a belsőm beleremegett, aztán lágy hangon megkérdezte:

– Voltál már szerelmes?

Leesett az állam.

– Azt kérdezed, hogy szűz vagyok-e? Mert én nem…

Felemelte a kezét, és egy intéssel leállította a kínos magyarázkodásomat.

– Nem ezt kérdezem.

– Ó! – Megköszörültem a torkomat, és elkaptam a pillantásomat. Szörnyen kínosan éreztem magam, beharaptam az ajkamat, és elfintorodtam. – Én… nem… – Megráztam a fejemet. A kérdés túl komplikált volt ahhoz, hogy egy sima „igen”-nel vagy „nem”-mel megválaszoljam. – Nem tudom, mi volt az, amit éreztem. Hogy csak valami ostoba, „túl fiatal voltam, és több eszem lehetett volna”-fajta rajongás volt, vagy valami más, de az biztos, hogy nem volt szerelem. És nem fogom még egyszer elkövetni azt a hibát, hogy összekeverem a kettőt.

Az ajka mosolyra húzódott, mintha büszke lenne rám.

– Helyes.

Mason Lowe kávét vett nekem, amikor éppen a béka segge alatt volt a kedvem.

Mégis hogy lehet ilyen édes egy pasi?

– Azért ne zsongj be annyira! – figyelmeztetett, mintha olvasott volna a gondolataimban. – Hátsó szándékom volt.

Rögtön kihúztam magam, és már egyáltalán nem éreztem magamat fáradtnak. Mintha a koffein a kezében tartott italokból valahogy egyenesen az ereimbe jutott volna.

– Rendben – gesztikuláltam türelmetlenül. – A tied lehet az elsőszülött gyerekem. És most adsza!

Mason felnevetett, és átadta az egyik poharat.

– Nem emlékeztem, hogy a tetejére kértél csokiszórást – megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját, és elhelyezkedett mellettem a fűben törökülésben. – Már az egyetem közepén jártam, amikor eszembe jutott, úgyhogy vissza kellett mennem érte.

Visszament a csokiszórásért?

Uram. Atyám!

Oké, most már hivatalos. Mason Lowe tökéletes.

– Kérdés.

Az egyik szememet kinyitottam, hogy lássam Masont. Tökéletes volt, mint mindig. Bő, leharcolt nadrág volt rajta és szűk, sötét kockás póló. A háta mögött tartott kézzel vigyorgott le rám.

– Mi az? – morogtam álmosan.

– Miért ülünk ma reggel a füvön?

Többes szám? Mikor lett belőlünk egy entitás?

– Megláttalak, ahogy itt lazulsz a füvön – bökte ki végül –, és azt kérdeztem magamtól: „Mi nem stimmel ezzel a képpel?” Már azon túl, hogy gyakorlatilag ájultan heversz a földön.

– Basszus! – Azonnal a hajamhoz kaptam. Kócos, összeállt tincsekben száradt meg. – A hajam valami borzalom. És nincs rajtam smink se. Elaludtam, oké? Nem volt időm kicsípni magamat, és…

– Nem ez – csóválta a fejét nagy vigyorral. A pillantása előbb a frizurámat, majd az arcomat mérte végig. – Igazából észre se vettem. Bár tényleg valahogy természetesebb vagy ma. Jól áll neked.

Bakker, nem foglalkozhatok azzal, milyen melegséggel töltött el ez a bók! Kényszerítettem az agyamat, hogy lépjen tovább, és a lábamat kinyújtva megmutattam neki a cipőmet.

– Talán azért, mert szandál van rajtam balerina helyett?

Igen, tudom, Eva átállított a sötét oldalra. De a szandálban annyival jobban szellőzött a lábam! És így parádézhattam a csillogósra lakkozott lábkörmeimmel és az új lábujjgyűrűmmel is. Emellett a szandál csini, szexi és praktikus is, ráadásul a rakás szíjtól a bokám is észbontóan nézett ki. Nem tudtam ellenállni, meg kellett vennem.

Mason lepillantott az új szandálomra.

– Ö… Nem. Bocsi.

Visszaejtettem a lábamat a földre.

– Oké, feladom.

Amikor válasz helyett csak levigyorgott rám, a szememet forgatva igyekeztem színlelni némi igencsak szánalmas érdeklődést.

– Egek, mégis mit vettél észre, Mason, mi hiányzik rólam ezen a szép reggelen?

– Örülök, hogy rákérdeztél, Reese, mert azt vettem észre, hogy nincs nálad a szokásos lattéd!

Felnyögtem, és bosszúsan azt mormogtam:

– Nagyon köszönöm. Nyugodtan emlékeztess rá, hogy a sok bajom mellett még a szokásos koffeinadagomat se kaptam meg! – Rezignáltan horkantottam egyet. Fáradt voltam, nem tehettem róla. – A malacperselyem eléggé kiürült az utóbbi időben – a fene essen a csini, leárazott szandálba! –, úgyhogy egy ideig hanyagolnom kell a jó kis kávékat, amíg…

(…)

– Azért nagy kár, hogy nem ihattad meg a szokásos lattédat.

Visszaejtettem a fejemet a táskámra.

– Ja.

– Csak nézd a dolog jó oldalát!

Jó oldal? Mégis hol van ennek jó oldala? Kérdő tekintettel néztem fel rá, hogy világosítson már fel, mi is az a pozitívum, ami eddig elkerülte a figyelmemet.

Mason rám kacsintott, és előhúzta a kezét a háta mögül, amiben két eldobható poharat tartott.

– Összehaverkodtál egy pénzeszsákkal, aki megengedheti magának a kávét.

Erre leesett az állam.

– Te vettél nekem kávét?

Átnyúlt az asztal felett, és elvette a poharamat, mintha azzal meg tudná nyugtatni magát. De miután nagyot szívott belőle a szívószállal, elfintorodott és hátrébb húzódott. – Ez meg mi a fene?

Az orromat ráncoltam, és elsimítottam a hajamat az arcomból. Azért nem volt ennyire rossz íze az üdítőmnek.

– Cukormentes kóla.

Na jó, talán mégis ennyire rossz az íze.

Mason rögtön visszatette elém a kólát, az arcán becsapottság tükröződött.

– Vagyis full olajos, kalóriával és szénhidráttal teli chilis-sajtos sült krumplit eszel, de cukormentes kólát kérsz hozzá? – nevetett fel. – Mennyire csaj vagy!

Újra hátradobtam a hajamat, és eltúlzott fintorral néztem rá.

– Talán csak azért kértem olyat, aminek rossz az íze, mert tudtam, hogy le akarod majd nyúlni. Talán ez volt az egyetlen módja, hogy megvédjem azt, ami az enyém.

– Először is – mosolyodott el –, ez nem fog bejönni, mert mindig le fogom nyúlni, bármilyen kaját vagy italt veszel is. És másodszor – rebegtette a szempilláját. A nőies gesztusnak nevetségesnek kellett volna hatnia, és bizonyos szempontból az is volt, de közben mégis oltári szexi és valahogy férfias. – Megtisztelő, hogy egyáltalán rászántad az időt, hogy gondolj rám.