Ez volt 2016 nekem

A 2016-os év sok szempontból szívás volt, talán ezt bátran kijelenthetjük. Nagy embereket veszítettünk, aztán menekültválság, terrortámadások, Brexit, Trump győzelme...

Viszont pont ezért nagyon érdekes, hogy személyesen számomra tulajdonképpen 2016 egy kifejezetten jó év volt. Fárasztó, de sikeres. 

Emlékszem, valamikor tavaly vagy tavalyelőtt év végén/elején tettem közzé egy bejegyzést arról, mennyire fáradt vagyok. És akkor ez talán igaz is volt, de nem hiszem, hogy tapasztaltam már olyan szellemi kimerültséget, mint amit az idén sikerült produkálnom. Van viszont egy fontos különbség: az akkori fáradtságom oka mögött ugyan lapultak sikerélmények, de meg sem közelítette azt az elégedettséget, mint amit most érzek, minden fáradtsággal együtt. 

Ez a bejegyzés most arról szól majd, milyen volt személy szerint nekem 2016. Lesz benne néhány olyan dolog az életemről, amiről nem feltétlenül tudtok, és bár szóba fognak kerülni a könyvek, mert hát... az életem kitörölhetetlen részei, mégsem konkrétan a könyvekkel és a bloggal foglalkozik majd. Így hát ha ezek a témák érdekelnek, várjátok meg a két következő évösszesítő bejegyzésem, azok kifejezetten erre a két témára mennek majd rá. 

Szóval 2016... Az évem meglehetős bizonytalansággal és idegeskedéssel indult. Természetesen első körben túl kellett élnem a maradék blogturnéimat, amiből tavaly meglepő módon egészen sok jutott januárra is. (Most számításaim szerint még hat olvasandóm van, mielőtt lecseng a karácsonyi hajtás.)

Persze ez akkoriban még nem volt akkora logisztikai bravúr, mint sokszor mostanában, hiszen volt ugyan munkám, de csak részmunkaidős távmunka és főként 2-3 órás diákmunkák, így könnyebben tudtam összehangolni az olvasásaim az üres óráimmal. 

De közben fejben azért már ott dolgoztak a blogturnéknál nagyobb kérdések is a fejemben. Egyrészt vártam a szakdolgozat értékelésemet, de szerencsére jól sült el a dolog, 5-ös lett. Másrészt lélekben már készültem a februári államvizsgámra, ami egyébként szintén jól sikerült, szóval utólag egyik sem volt túlságosan durva - viszont mint tudjuk, előtte mindig rosszabb a helyzet, gyomorideg, miegymás. 

Ezzel volt összefüggésben a másik aggodalomra okot adó dolog is, egy nagy döntés az életemben, nevezetesen a munkavállalás. És ki hitte volna, hogy a munkavállalás ekkora problémát okozhat fejben, amikor az ember tulajdonképpen nem is munkanélküli? 

Az államvizsgám idejére én már majdnem egy éve dolgoztam a Könyvmolyképzőnél - ez mostanra talán már nem titok -, így olyasmiktől, mint járulékfizetés és munkanélküliség tulajdonképpen nem kellett tartanom. És szerettem is a munkámat. A részmunkaidős távmunka pedig alapvetően tökéletes volt az egyetem mellett, hiszen a szabad időbeosztás miatt bármikor mehettem órára vagy vizsgázni, nem volt problémám. Még a diákmunkám is simán befért az időbeosztásomra - a helyi színházban voltam jegyszedő, ruhatáros és nézőtéri felügyelő, mikor mit dobott a gép. 

Csakhogy amikor a diploma szele már ott lebegett az arcomon, végképp el kellett gondolkoznom a hogyan továbbon. Március végéig maradhatott meg a diákmunkám, amivel ugyan vagyonokat nem kerestem, de mégis kis kiegészítésnek tökéletes volt. Az pedig egyértelmű, hogy egy részmunkaidős állás nem feltétlenül elég, ha kilép az ember a nagybetűs életbe. 

Szóval kezdődhetett a munkakeresés. Amit tudtam: lehetőség szerint a komolyabb pénzügyi pályákat szeretném elkerülni, és a gazdálkodási és menedzsment végzettségemmel inkább marketing irányba kacsintgattam. (Remélve, hogy a Könyvmolyképzős marketing asszisztensi állásom és a hobbim elég alapot nyújt, hogy a konkrét kereskedelem és marketing szak hiánya ne okozzon problémát. Hisz tanultam én marketinget, amikor lehetett, igyekeztem már azokat a tárgyakat felvenni.) 

Érdekes tapasztalataim voltak, bár így utólag el kell mondanom, szerencsére túl sokat nem kutattam, nem jártam interjúról interjúra, egy érdekes tapasztalatom mégis volt: egy állás kedvéért önképzős alapon nekiálltam tanulni a Google hirdetésekről. A második körig eljutottam, aztán végül nem kaptam meg az állást, de nem is bánom. Érdekes dolgokat tanultam útközben. 

Na de vissza a nagy dilemmára: munkát kell találnom. Csakhogy én szerettem a jelenlegi munkákat, és fejben már azon pörögtem, hogy vajon sikerülhet-e a bravúr: olyan munkát találni, ami mellett esetleg megtarthatom a részmunkaidős állásomat is. Ehhez sok kérdőjelet kellett legyőzni: olyan munkára lett volna szükség, aminek az időbeosztása mellé befér a másik, ahol lehetőség szerint nem kell órákat utazgatással tölteni, mert akkor az nem hasznos idő és akkor még mindig kellett, hogy mindkét munkaadóm belemenjen a dologba. Hát ja... álmodik a Móricka. 

És akkor egy másik dilemmám is ott volt: a blog. Az ugyanis evidens, hogy ha 10 órákat vagy még többet dolgozom naponta és még utazgatnom is kell, akkor esélytelen, hogy a blogolásom úgy fenntartsam, mint eddig. Márpedig álljon bármilyen közel is a szívemhez, legyen bármekkora öröm is, a megélhetésemben vajmi kevés támogatást nyújt, még ha megpróbálom is kiaknázni az esetleges pénzkereseti lehetőségeket is vele. Sötét árnyként lebegett fölöttem egy olyan élet képe, ahol feladni kényszerültem a könyvkiadós álommelóm és a blogom is. 

Mindenesetre a napjaim úgy teltek, mint korábban, egészen március végéig, amikor is utolsó napjaimat töltöttem a Jászai Mari Színház diákmunkásaként. Eddigre már a közvetlen főnökünk, a nézőtéri felügyelő felmondott már néhány hete, de komolyabban nem foglalkoztam a kérdéssel. Akkor viszont meghallottam, hogy új embert keresnek a helyére. Nos, diplomával talán nem egy részmunkaidős nézőtéri felügyelői állás az ember álmainak netovábbja, de ha máshogy nem, ideiglenes mindenképp jó megoldás lett volna. A két részmunkaidő és a blog ugyanis tökéletesen menedzselhető lett volna együtt, és a színháztól sem kellett volna teljesen elszakadnom - mert hát azért három év alatt csak a szívemhez nőtt. 

Így hát diákként ott eltöltött utolsó hetemen, egy életem-egy halálom, beadtam az önéletrajzom. Az önéletrajz célba is ért, és utolsó diákként eltöltött napomon a korábbi nézőtéri felügyelő félrehívott. Megkapták az önéletrajzom, csak hát kicsit túlképzett vagyok az állásra. Megüresedik viszont egy másik hely, amire még egyelőre kis írták a pályázatot, engedelmemmel áttesz abba a jelentkezői kupacba. Ez pedig egy marketing asszisztensi pozíció volt. 

Így utólag azt kell mondanom, minden mintha valahogy sorsszerű lett volna. 

Mindenesetre természetesen rábólintottam a dologra, hiszen ez az állás még jobb is lett volna: marketinges, és rendes, napi 8 órás, ráadásul irodai, nem kellett alkalmazkodnom a műsorhoz. Csakhogy nyilvánvalóan a verseny is élesebb egy ilyen helyre. 

Nem megyek bele a részletekbe, legyen elég annyi: megkaptam az állást, és végül, még ha kicsit körülményesen is, de sikerült elintézni azt is, hogy megtarthassam mindkét állást egyszerre. Persze a para bennem volt, hogyan fogom tudni menedzselni együtt a kettőt, de szerencsére mindkét munkaadóm elképesztően megértő - és bár nagy eséllyel egyikük sem olvassa ezt a bejegyzést, ha mégis: köszönöm! A kiadónál megértik, hogy napközben nem feltétlenül érek rá hosszabb időkre, a színháznál pedig nem problémáznak azon, ha az üresjárataimban mást csinálok a gépen, így simán Facebookozhatok vagy éppen bejegyzést írhatok. 

Ezt azért írtam le ilyen részletekbe menően, mert ez volt az a dolog, ami igazán meghatározta az évemet. Amint a munkaügyeim elrendeződtek, varázslatos nyugalom szállt meg. Nem azért, mert nem volt min idegeskednem, mert higgyétek el, néha az idegeim kivannak és egész nap futkosok és túlórázik... De mégis a végén ott van cserébe, néhány nagyon fontos dolog: mindkét munkámat szeretem, és nem kell azon aggodalmaskodnom, hogy szar termékeket vagy épp hiteleket kell rásóznom az emberekre. Ráadásul megmaradhatott a hobbim is, sőt... Mintha új lendületet kaptam volna attól, hogy minden kerekebb lett az életemben. 

És ez innentől kezdve az egész hátralévő évemre rányomta a bélyegét, jó értelemben: szuper új tapasztalatok és munka, végkimerülésig. 

Ráadásul idén olyan dolgokra is lehetőséget kaptam, amikről álmodni sem mertem volna. 

Még mindig kicsit lámpalázasan veszem tudomásul, hogy olyan emberekkel dolgozom együtt a színházban, akik... nos, ismertek. Nap mint nap döbbenek rá, hogy X színész kolléga ennek meg annak a szinkronhangja, és nem telik el úgy nap, hogy ne arra jöjjek haza a munkából, hogy a kollégáim hangját hallom a tévéből - Crespo Rodrigo hangja egészen konkrétan kikerülhetetlen, de tényleg. Mondjuk különösebben nem panaszkodom, mert mindig szerettem a hangját. Ráadásul volt szerencsém munka közben is látni - mármint nem darabban, hanem hangfelvételen, még ha nem is szinkronstúdióban -, és bakker... valami elképesztően profi. Deszy ámult és bámult, hogy mennyire tudatosan képes befolyásolni az olvasási sebességét - ha azt mondod, legyen egy másodperccel rövidebb, akkor egy másodperccel rövidebb lesz. Brutális. 

Aztán elképesztő lehetőségeim voltak idén a könyves területeken is. Egyrészt minden eddigi mértéket meghaladó módon sokszor mentem írókkal beszélgetni ide-oda - legtöbbször On Sai volt az áldozat, aki valószínűleg év végére már meg is unta a kérdéseim, így nem is olyan nagy baj, hogy a KönyvKarácsony szombatján, az ő beszélgetésén nem értem rá, így más lett a kérdező. Viszont moderátor voltam Marton Melinda könyvbemutatóján is, a KönyvKarácsonyon pedig Spirit Bliss-szel és Böszörményi Gyulával beszélgettem - utóbbi miatt még most is lámpalázas vagyok. :D

Emellett ősszel derült égből villámcsapásként érkezett egy e-mail a nagy kérdéssel: jön magyarul az Egy ropi filmes naplója, rám gondoltak a fordításnál, vállalom-e. Mondanom sem, kell, első körben nem kaptam szikrát a meglepetéstől, de persze nem volt kérdés, hogy vállalom. 

Viszont az életem összeegyeztetése itt kezdett igazán izgalmas lenni. Ugyanis április végén kezdtem a színházban, de akkor épp lezajlott az utolsó premier, és lassan-lassan jött a nagy nyári leállás. És mit ad isten, persze a másik munkám is olyan, hogy jön a nagy nyári leállás. Viszont amint jön az ősz, jön a munka is - dögivel, mindkét helyen. Elkezdődik az évad, és beindulnak a megjelenések, ami kiadói munkatársként és bloggerként/blogturnésként is erősen érint. Ráadásul sok szempontból a színházas betanulásom is szeptemberben kezdődött, hiszen akkor ment le az első olyan darab, ami már az elejétől nálam futott - interjúszervezések, fotózás, miegymás. És akkor habként a tetejére ott volt még a fordítás is.

Részleteiben nem mennék bele, ami biztos: érdekes tapasztalat volt, sok szempontból jó tanulópénz, de egyébként nagyon élveztem, és a nehéz pillanatokra is nevetve emlékszem. Végül a könyv nem jött ki idén, de nagyon várom, hogy jövőre a kezembe foghassam. 

A másik könyves kalandom Cassandra Clare-nek - ki másnak? - köszönhető, ugyanis idén érkezett angolul is, magyarul is a Lady Midnight. Kisebb sokként ért, amikor felfedeztem, hogy ezt a kötetet nem Kamper Gergely fordítja, így külön örültem, hogy lehetőséget kaptam a kötet átolvasására még a magyar megjelenés előtt. Érdekes kaland volt ez is, mert tényleg a legnagyobb hajtás közepén tettem félre minden turnés könyvet, közelgő premierrel, hogy átböngésszem az egyébként nem túlságosan rövid Lady Midnightot - magyarul és angolul is. Ráadásul bár a memóriám Árnyvadász szinten szerintem nem rossz, azért nem mindent tudok fejben tartani - úgyhogy sokszor megvolt, hogy ez már  volt korábban, de hogy mi, az kutatást igényelt, úgyhogy kb. minden Cassandra Clare könyvben keresgéltem. Remélem, a végeredmény minden Árnyvadász megelégedésére szolgál. 

Ezzel együtt arra nem voltam felkészülve, hogy hivatalosan is szerepelni fog a nevem a könyvben, pedig így lett. OTT. VAN. A. NEVEM. EGY. CASSANDRA. CLARE. KÖNYVBEN. 

Jó kis meglepetés volt ez karácsony előttre. 

Szóval ez az év erről a két dologról szólt számomra leginkább: a rengeteg munkáról és fáradtságról, meg a sikerekről és az elégedettségről. Persze történtek olyasmik, amiknek nem örültem, sőt... Kórházba került a nagymamám, nem mindig tudtam olyan gyakran találkozni a barátaimmal, mint szerettem volna, mert az időbeosztásunk nem mindig passzol, bármennyire szeretnénk. De cserébe sok jó dolog is történt. Á, és bár igazi nyaralásra nem volt időm, egy kirándulás azért belefért, így eljutottam végre Neuschwansteinbe, ami régi vágyam volt. 

Tavaly csináltam, idén is kéne, de vallom őszintén, nem igazán tartottam számon a dolgokat, szóval csak hozzávetőlegesen néhány dolog... 

2016-ban először: 

• Lett állandó, 8 órás állásom
• Fordítottam könyvet
• Moderáltam egy napon több beszélgetést
• Találkoztam borítómodellel
• Beszélgettem Sirius Black magyar hangjával
• Beszélgettem Sherlock magyar hangjával
• Beszélgettem... egy csomó mindenki magyar hangjával
• Készült rólam portréfotó (lásd fent - rosszabb volt, mint a tablófotózás, de komolyan)
• Jártam Neuschwansteinben
• Intéztem szervezett kirándulást én magam
• Készült Ekultura videó, amiben ott vagyok (újabb sok)
• Ment élő közvetítés Facebookon egy beszélgetésemről
• Olvastam könyvet Goldenlane-től
• Jártam színházi díszletben
• Államvizsgáztam le
• Volt telefonos állásinterjúm
• Jártam a szegedi karácsonyi vásáron
• Jártam Picasso és Modigliani kiállításon