Breaking News

Lady Midnight teória

A Gonosz fortélyok egyik nagy kérdése már a kezdetek óta, hogy mégis hogyan lehetne happy end a szerelmi szál, miközben parabataiok a szereplők. 

Cassandra Clare legelőször azt árulta el róla, hogy parabatai szerelem lesz a téma, ez pedig, mint tudjuk, tiltott. Eleinte könnyen lehetett volna azt gondolni, hogy ez is csak a Klávé egyik szeszélye, ami azért egész tűrhetően kiküszöbölhető, még ha nem is nehézségektől mentesen. 

Csakhogy közben a Lady Midnight választ adott a nagy kérdésre, amire eddig egyik korábbi regény sem: hogy pontosan miért is ennyire tabu a parabataiszerelem.

Ne aggódjatok, nem fogok spoilerezni. Annyi mindenesetre kiderült, hogy nem csak múló Klávé-szeszély a dolog, úgyhogy immáron a kőkemény akadály ott áll befalazva szerelmeseink között. 

Hogyan tovább? 

Az valószínűleg nem kérdés, hogy valamilyen megoldás születik majd a problémára, és az nem lehet olyan egyszerű, mint pl. az volt, hogy kiderül, hogy mégsem azok - mint anno A végzet ereklyéi sorozatnál. Ugyanis tudjuk, hogy azok. És elvileg - hangsúlyozom elvileg - a parabatai köteléket nem törheti meg semmi. Patthelyzet. 

Na de valamilyen megoldás úgyis lesz, különben rajongók millió fogják majd fenyegetni Clare-t, mint ahogy anno a True Blood írónőjével is történt. 

Mégis mi lehet a megoldás? 

Többen megosztottak már egy bizonyos Lady Midnight fanartot, és elcsodálkoztak, milyen gyönyörű. És valóban az, szóval ez még nem meglepő. Csakhogy valami még érdekesebb rajta: 



Az idézet arról szól, hogy egy Wayland, a kovács által kovácsolt penge képes átvágni bármit.

Wayland, a kovács nem Cassandra Clare kitalációja, hanem az Árnyvadász világtól függetlenül legendai szereplő az északi mitológiában. Híres kardokat kovácsolt ő, többek között az Excaliburt is. 

Na már most... még egy fegyver köthető Wayland, a kovácshoz: Cortana. Az a Cortana, ami a Carstairs családban öröklődik generációról generációra, és jelenleg Emma birtokában van. (Egyébként maga Cortana sem Cassandra Clare képzeletének szüleménye, ahogy a kardon olvasható felirat sem. A Kegyelem kardjának is hívják. Ha esetleg valakit bővebben érdekel, kaphat még érdekességes cikket.)



Na mármost... Azt tudjuk, hogy Cassie világában a kardoknak mindig jelentősége van - ez nála még régre nyúlik vissza, a klasszikus fantasykig, kard és tulajdonosa kapcsolata is nagyon fontos lehet nála, illetve a kard mint szimbólum is. Nem véletlenül lett a Végzet Kardja az egyik ereklye. És később is többször jutott fontos szerep kardoknak, emlékezzünk csak a Mennyei tűz városára! 

Márpedig Cortana már az első megjelenésétől fogva figyelmet követel - akkor még a Pokoli szerkezetekben szerepelt, és azóta is többször felbukkant. Ha egy kardnak neve van, hírek kovács kovácsolta, generációkon keresztül öröklődik egy családban, majd olyan szoros kapcsolatban van a szereplőnkkel, mint amennyire Emma ragaszkodik Cortanához... Nos, ott bizony lesz valami, kell lennie valaminek. 

És miért ne lehetne Cortana a mágikus megoldás a parabatai kérdésre? Ha a Wayland, a kovács által kovácsolt fegyver mindent átvág, miért ne vághatná el a parabatai köteléket is? Végül is a bármibe beleférhet nem fizikai dolog is. 


3 megjegyzés:

  1. Tényleg elég sokat hangsúlyozzák, hogy elvág mindent az a kard, úgyhogy tök reális megoldásnak tűnik!

    VálaszTörlés
  2. Mikor most megláttam ezt a fanartot nekem rögtön az ötlött szembe, hogy a parabatai rúna teteje eléggé hasonlít a szerelem rúnához. Lehet, hogy a témával kapcsolatban nincs jelentősége, és csupán azért hasonlítanak, mert mindkettő szoros kapcsolat kifejezésére szolgál, de érdekesnek tartom...

    VálaszTörlés
  3. Mikor most megláttam ezt a fanartot nekem rögtön az ötlött szembe, hogy a parabatai rúna teteje eléggé hasonlít a szerelem rúnához. Lehet, hogy a témával kapcsolatban nincs jelentősége, és csupán azért hasonlítanak, mert mindkettő szoros kapcsolat kifejezésére szolgál, de érdekesnek tartom...

    VálaszTörlés