Ryan Winfield: A ​szerelem húrjai {Értékelés}

Ryan Winfield: A ​szerelem húrjai

Eredeti cím: Jane's Melody
Kiadó: Content2Connect
Oldalszám: 336
Fordító: Lukács Andrea
ISBN: 9786155416613
Sorozat:
Kezelhető-e standalone-ként?
Nézőpont: E/3
Függővég: nincs
Bechdel-teszt: átment
Moly link
Goodreads link (3,93)
Megrendelési link
Meddig mennél el az igaz szerelemért?
Ezt a kérdést teszi fel magának egy gyászoló anya, aki befogad az otthonába egy fiatal
utcazenészt. Azt reméli, hogy ő majd választ ad a kérdéseire a lánya halálával kapcsolatban, végül azonban azon kapja magát, hogy beleszeretett. Ez a szexis, de megható szerelmi történet megkínoz és könnyet csal a szemedbe.
Egy negyvenéves nő romantikus utazását ismerhetjük meg belőle, ahogy ismét felfedezi az életet, miután évekig egyedül küszködött. Néha a legnagyobb ajándék a legnagyobb fájdalom után érkezik hozzánk. Jane-nek el kell döntenie, hogy túl késő-e újrakezdenie mindent, vagy az igaz szerelem valóban nem ismer határokat.

Az első mondat:


"A temetés utáni napon Jane visszament a szigetre, és megállt a temetőnél."

Véleményem


Bevallom őszintén, ezt a könyvet korábban már olvastam egyszer, és gondolkoztam rajta akkor is, hogy megírom a véleményem, de aztán addig csúszott a dolog, míg már újraolvasásra lett volna szükség, és mivel meg nem volt a könyv... 

Viszont most láttam, hogy leárazták - 1490 forintért a hülyének is megéri -, megvettem, és rögtön újra is olvastam. És másodszor már csak meg kellett születnie ennek az értékelésnek. 

A történet szerint a főszereplőnk, Jane lánya meghalt, akivel már jó ideje nem tartotta a kapcsolatot. Épp hazafelé menne a temetés után, amikor a sírnál megjelenik egy rejtélyes idegen. Jane maga sem érti, miért, de a jelenet megfogja. Aztán amikor elkezdi felszedegetni rég nem látott lánya életének darabkáit, újra találkozik a sráccal, aki az utcán zenél. Amikor Caleb, aki minden valószínűség szerint a lánya szerelme volt, az utcára kerül, segíteni akar neki. Végül magához veszi, és mivel ingyen nem fogadja el a segítséget, kertészként kezd dolgozni nála. De mi van, ha egy negyven éves nő vonzódni kezd egy sráchoz, aki egyrészt a fia lehetne, másrészt valószínűleg a lánya pasija volt? 

El kell mondanom, a második olvasásnál sokként ért, hogy férfi írta ezt a könyvet. Nem tudom, első körben miért nem esett le, nyilván az is benne van, hogy az amerikaiaknál a Ryan simán lehet mostanság női név is, mindenesetre meglepett. Ugyanis ez a könyv egy igazán érzelmes utazás. 

Jane magára maradt a világban, egyedül nevelte a lányát, és már őt is elveszítette. Calebnek pedig ugyan van családja, de zenészként a gyökértelen életet választotta - annyi holmija van, amennyit simán felkap és mehet tovább, ha úgy hozza az élet. Két teljesen más ember, mégis valamilyen szinten egyedül állnak a világban. 

Amikor pedig ők ketten összetalálkoznak a szigeten, az tényleg olyan, mintha egy lakatlan szigetre kerültek volna - még ha nincs is így. Az a ház és az a kert egy kis burok, amiben nincs más, csak ők ketten. Így pedig a kettejük közti vonzalom mindenféle társadalmi nyomás nélkül szökkenhet szárba, még ha egy ideig fejben ez vissza is tartja Jane-t. 

És azt kell mondanom, egyáltalán nem csodálkozom. Ahogy ez a Caleb udvarolni tud! Komolyan mondom, bármelyik pasi tanulhatna tőle. És tökéletes példája annak, hogy a pénz nem minden, és tévhit, hogy a nők erre hajtanak. Mert hát itt van Caleb! Gyakorlatilag semmije nincs, viszont elképesztően figyelmes, dolgos és tehetséges (imádtam, ahogyan a zene szerepet kapott ebben a könyvben!), bármikor megvigasztal, a legváratlanabb pillanatokban bókol, és még csak ránézni is öröm. Nem csak azért, mert jól néz ki, hanem azért is, mert árad belőle valami felszabadult életszeretet. Jane-nek pedig pontosan erre van szüksége. 

Nagyon szép, ahogy egymásra találnak. És szerencsére kapnak is időt erre az egymásra találásra, mert bár a szikrák nyilvánvalóan a kezdetektől megvannak, a kapcsolatuk csak lassan bontakozik ki. Először félve tapogatóznak, ismerkednek, csiszolódnak és próbálják fejben helyretenni a dolgokat - na jó, Jane próbálja, Calebet nem kötik a társadalmi normák, úgy mint korkülönbség -, szóval csak szépen, lassan, oldalról oldalra kerülnek egyre közelebb egymáshoz. 

Valószínűleg ettől a lassú kibontakozástól és a sziget/burok érzéstől vált olyan kedvessé ez az egész. Imádtam a kapcsolatukat. 

De a kibontakozó szerelem varázsa közepette sem problémamentes az életük. Ott a gyász, a küzdelmek, a nagy döntési helyzetek az életben... Valahogy minden rózsaszín varázslatossága ellenére is kellő realitás is volt benne ahhoz, hogy ne olyan romantikus sztori legyen, amire az ember csak legyint, hogy ilyen a mesében... 

Összességében nekem nagyon tetszett, és kíváncsi lennék a második kötetre is, mert ha valamibe bele akarnék kötni, az a vége lenne. Nem kell megijedni, stand-alone-ként is tökéletesen kezelhető a könyv, és tulajdonképpen ezt a lezárást is el tudom fogadni, de mégis a vége valahogy gyorsan jött el nekem, és maradt bennem még egy-két kérdőjel. Ami persze lehet az az eset, hogy gondold csak tovább, de miért is ne olvashatnám rögtön, ha végül a szerző is úgy döntött, megírja? 

AJÁNLOM

U.i.: Külön pirospontot a kecskéért és az öreglányért - rettentően jókat nevettem. 
Ryan Winfield: A ​szerelem húrjai {Értékelés} Ryan Winfield: A ​szerelem húrjai {Értékelés} Reviewed by Deszy on 1/07/2017 Rating: 5

1 megjegyzés:

.

Üzemeltető: Blogger.