Hogyan születnek a disztópiák?

Az, hogy a disztópiákról szóló történetek mostanában virágkorukat élik - még ha a valódi divathullámnak már inkább csak az utószelét érezzük is most -, nem különösebben meglepő. 

Ott volt Az éhezők viadala sikere, amit sok hasonló regény és adaptáció követett, virágkorát élik a régi klasszikusok - én magam is írtam róla, hogy az 1984 újra a bestseller listákra került. És persze nem szabad elfeledkezni az olyan mostani sikerekről sem, mint amilyet például A szolgálólány meséje fut. 

Viszont van itt egy érdekes kérdés: a disztópiák nagy százalékában kész világot kapunk, és viszonylag kevés szó esik arról, hogyan juthatott el a világ ebbe az állapotba. Persze, tudunk nagy eseményekről, amik magyarázatul szolgálhatnak (azért az apokalipszis nyilvánvalóan nem smafu), de azért a téma sokkal érdekesebb annál, mint hogy egy legyintéssel elintézzük. 

Pont az előbb emlegetett A szolgálólány meséje az, ami fájdalmasan érinti a témát, de a legtöbb esetben nem mászunk bele ennyire a kérdésbe - vajon miért? 

Nos, jó kérdés, hiszen edukációs jellege mindenképp lenne. Mindenesetre most úgy döntöttem, megpróbálom összeszedni, milyen sémák mentén épülhet ki egy valódi disztópia.



"Az esemény"


"Az esemény"-t már emlegettem az előbb, de most akkor másszunk bele kicsit jobban, mire is gondolok. 
Majdnem minden disztópikus regényben van valamilyen "esemény", ami okot ad arra, hogy a kormány vagy egy kisebb réteg átvegye az irányítást, és akár szükséghelyzetet hirdessen - ezzel gyakorlatilag korlátlan hatalomra téve szert. De ha ilyen nyilvánvalóan nem is történik meg az esemény, akkor is érezni, hogy van egy fő mozgatórugó, ami mögött minden áll. 
Ez lehet például egy atomrobbanás, ami a világ (itt most világ alatt értsétek a disztópia helyszínét, nem feltétlenül az egész világot) nagy részét elpusztítja. Lehet valamiféle vírus, ami ellen küzdeni kell. Lehet a kiindulópont egy nagy háború, vagy legalábbis ennek veszélye. Jöhetnek a földönkívüliek. Vagy akár valóban bekövetkezhet az apokalipszis. 
Ez az esemény alapul szolgál a keménykezűbb irányításnak. 

Ne menjünk túl messzire, hogy ne legyen ennyire elvont, amiről írok! Vegyük alapul a saját történelmünket, annak pedig egy "félelmetes, hogy megtörténhetett" szeletét! Hitler hatalomra jutásának "eseménye" végső soron maga az első világháború volt. A németek nem tudtak mit kezdeni azzal, hogy kikaptak - nem akarták elhinni, hogy ezt megtörténhetett, ráadásul még nehezebb volt elfogadni a békekötés feltételeit. 

Persze az esemény sokszor nem ennyire egyértelmű. De meg lehet találni.


Félelem, düh és gyűlölet 1.


Valójában nehéz volt elköteleznem magam, hogy ezt a pontot hová is tegyem, hiszen egyben kiindulópontja és eszköze is a disztópiáknak, de tegyük a dolgok elejére, és kitérek a folytatásra is majd kicsit lentebb. 
Tehát az emberek érzik, hogy valami nem jó. Csalódottak - például a németek az első világháború eredményében. Félnek - mondjuk attól, hogy ők is elkapják a vírust. Vagy attól, hogy megtámadja őket valaki. Vagy mondjuk a földönkívüliektől. 
A csalódottság és a félelem pedig szépen, lassan elvezet a gyűlöletig. Ha az ember rosszul érzi magát, magyarázatot keres. Egy kvázi bűnbakot.
Ahogy Yoda is mondja a Star Warsban, ezek mind a sötét oldal érzései - és tetszik, nem tetszik, a rosszabbik oldalunkat hozza elő. Az emberek a félelem, a bűntudat, a bizonytalanság közepette gyakrabban hoznak hirtelen, átgondolatlan döntéseket, így rossz döntéseket.


Karizmatikus vezető (vagy esetleg egy réteg)




Ezen a ponton nagy eséllyel érkezik egy karizmatikus vezető - vagy ha nem is egy ember, de minimum egy réteg, egy párt, egy lázadókból álló egység. Ők iránymutatást ígérnek a megzavarodott és rettegő népnek. Azt ígérik, megszüntetik a félelmet, és visszabillentik a világot a jó irányba. 
A karizmatikus vezetők régóta jelen vannak a történelemben, disztópiák ide vagy oda. Nem hiszem, hogy túl sokat kell taglalnom ezt a pontot, hiszen mindenki tanult Nagy Sándorról, Napóleonról vagy épp - tetszik, nem tetszik az egyik legkarizmatikusabb vezetőről, Hitlerről. 
Ők azok, akik rendelkeznek a képességgel, hogy elhitessék a néppel: megmutatják a kiutat. A karizmatikus vezető irigylésre méltó: merész, ki meri mondani, amit te nem, feszegeti a határokat, elhiteti, hogy jobb lesz, magával ragad, nem tudsz nem rá figyelni... 
A király beszédében, amikor Hitler beszédét nézik, Colin Firth karaktere, VI. György megjegyzi, nem tudja, miről beszél Hitler - de azt látja, hogy "jól csinálja a beszédet". Amikor az emberek tanácstalanok és félnek, pontosan erre a merészségre és erre a karizmára van szükségük - mert hiszik, hogy egy ilyen határozott személyiség megmutathatja a helyes utat.


Hamis utópia




Elég sokszor tapasztalom, hogy a disztópia kifejezést nem is mindenki ismeri, ellenben az antiutópia már megvan. 
Nos, a disztópiák sokszor egy utópisztikus világ megteremtésének céljával jönnek létre. A teljes egyenlőség ideája például szép, de valójában ha minden szinten érvényre akarja juttatni valaki, annak pont disztópikus világ a vége - gondoljunk csak arra a jelenetre Az ember tragédiájából, amikor Michelangelo széklábat farag. 
Tehát jó recept a tökéletes világ ígérete, amit az emberek gyorsan befalnak, aztán hosszú távon persze nem fog működni.


Ellenségkép - Félelem, düh és gyűlölet 2.




A diktatúra kiépítésének egyik fontos eszköze az ellenségkép megteremtése. Az előbb szót ejtettem már a félelemről, de a leghatékonyabb módszer, ha a félelmet fókuszáljuk. Ha ugyanis sokfelé irányul, úgy kevésbé hatásos, mintha lenne egy, vagy maximum néhány olyan dolog, amitől félni lehet - és amit gyűlölni kell. 
Talán a legjobb példa az 1984 és Goldstein. "Goldstein a témája minden egyes „Két Perc Gyűlöletnek”, egy minden napos, 2 perc hosszúságú periódusnak, amely délelőtt 11-kor kezdődik, és közben a Goldstein valamelyik képét mutatják a teleképen (egy-csatornás televízió megfigyelő berendezéssel, amelyet nem lehet kikapcsolni). Állítólag a Nagy Testvér ellentéte – név szerint Goldstein – egy egyszerű konstrukció volt, amely biztosította a Nagy Testvér folyamatosságának támogatását és az iránta való önfeláldozást."* 
De hogy valós példát hozzak, igaz ez a náci Németországra is. Hitler is megteremtette az ellenségképet, akiket hibáztatni lehetni: a zsidók tehetnek mindenről. 
Az ellenségkép tehát lehet egy konkrét személy vagy épp egy teljes nép is. 
Még hatásosabb, ha az ellenségkép tárgya egyben idegen is - ugyanis tetszik, nem tetszik, az ember könnyebben fél olyantól, amit nem ismer és könnyebben gyűlöl olyasmit, amivel elvileg kevésbé tud azonosulni. (Khm... rasszismus. Khm... meleggyűlölet. Nem sorolom tovább.)


Ideológia




Ahhoz, hogy bizonyítsd, jogod van hatalmon lenni, jól jön egy ideológia, ami igazol téged. 
Ennek az ideológiának az alapja sok minden lehet: például radikálisan nemzeti (mi jobbak vagyunk, mint más nemzetek), lehet simán személyi kultusz (pl. maoizmus vagy sztálinizmus), de lehet akár vallási alapú, gondoljunk a régi vezetőkre, akiket Isten kiválasztott. 
No és persze ezek keveredhetnek is. 


Az eszköztár


Ezek voltak a nagyobb dolgok, de ahhoz, hogy az ember kiépítsen egy egyeduralmat, nyilvánvalóan más eszközökre is szüksége van. 

Nézzünk néhányat, a teljesség igénye nélkül:
  • A sajtó befolyásolása - Nem véletlenül volt fontos pont 1848-ban a cenzúra eltörlése, hiszen a nagy tömegeket a média nagyon könnyen tudja befolyásolni. És nem is feltétlenül szükséges hozzá a cenzúra, "elég" lehet megtalálni a legjobb, legnagyobb csatornákat és kvázi szócsőként használni őket.
  • Nepotizmus és korrupció - A hatalmat meg kell támogatni, és ha a te megbízható embereid ülnek a vezető pozíciókban, és kellő mennyiségű pénzt tudsz összegyűjteni, akkor már elég jó helyzetben vagy.
  • A katonaság támogatásának begyűjtése
  • Kenyeret és cirkuszt - Klasszikus, de mindig működik. Persze a kenyeret nem feltétlenül kell szó szerint érteni, bármilyen apró támogatás megadása működhet, és ugyanígy, a cirkusz alatt sem csak a gladiátorviadalokat lehet érteni, hanem azok mai megfelelőit: filmeket, koncerteket, sporteseményeket stb.
  • Megszabadulás a politikai ellenfelektől - Ezekre igen változatos módszerek lehetségesek, a legkönnyebben magát adó gyilkosságtól a börtönbe vetésen keresztül a könnyebb lejáratásig.
  • Az oktatás visszaszorítása - Logikus lépés: a nép minél kevésbé tájékozott, annál kevésbé látja át a politikai helyzetet
  • Félelem - Igen, tudom, megint itt van, de jó eszköz. Egy ponton túl ugyanis az ember már magától a rendszertől is félhet, ezért sem mer ellentmondani. Fél kilógni a sorból és fél az ellentmondás következményeitől.



*Wikipédia

Elolvasásra érdemes cikkek, amiket alapul vettem a poszt megírásánál is:

Hogyan születnek a disztópiák? Hogyan születnek a disztópiák? Reviewed by Deszy on 4/09/2018 Rating: 5

2 megjegyzés:

  1. Nagyon király cikk, jó volt olvasni :) Disztópiákból csak azokat olvastad, amik az utolsó linkben vannak? Ha van kedved, ajánlom a Csúfok trilógiát és az Emlékek őrét a többi részével együtt. Kíváűncsi lennék ezekről a véleményedre, főként a másodiknál. Nagyon szeretem azt a könyvet, és az talán az első olyan disztópia azok közül, amiket olvastam, ahol a iövőben nem csak egyféleképpen alakul a társadalom, hanem igen eltérő módokon.

    VálaszTörlés
  2. Gondolom nem véletlen most került fel ez a cikk.. Tökéletesen lett időzítve, félelmetesen jókor :(

    VálaszTörlés

.

Üzemeltető: Blogger.