Breaking News

Margaret Atwood szerint a Star Wars miatt volt szeptember 11.

Na jó, kezdjük azzal ezt a cikket, hogy minden tiszteletem Margaret Atwoodé, mert A szolgálólány meséjét én magam is olvastam, és egy nagyon jól sikerült alkotás - ehhez kétség sem fér. (Az értékelésemet ITT olvashatjátok.)





Ezzel együtt van egy pont, ahol írót és művét szét kell választani, és bevallom, amikor ma reggel elolvastam az EW címét, nem tudtam eldönteni, sírjak-e vagy nevessek. Ha nem az EW-ről lett volna szó, még éltem volna is a gyanúperrel, hogy kamucikk következik. De így nem. 

A kérdéses cím pedig nem másról szólt, mint hogy Margaret Atwood szerint a szeptember 11-i terrortámadás ötletét a Csillagok háborújából szedték. 

Persze rögtön kattintatom kellett. És akkor nézzük, honnan jött ez az egész!

A Variety készített interjút az írónővel, abban hangzott el, amiről szó esik. A cikk címében is azzal foglalkoznak, hogy A szolgálólány meséjének kifejezetten jót tett az, ami a mai világban történik: például Trump elnöksége. 

Erre hozott egy másik példát az írónő, amelyik esetben a popkultúra befolyásolta a valóságot. Szerinte ugyanis szeptember 11. a Star Wars cselekményének egyik eseménye miatt jöhetett létre. Pontosabban akkor esik erről szó, amikor kiderült, Atwood művének egyik adaptációjában felrobbannak az ikertornyok - még szeptember 11. előtt. Atwood szerint viszont nem emiatt történhetett ez meg, hanem a Star Wars miatt. 

"Nem az én operámból vették az ötletet, ne aggódjon. Az ötlet a Csillagok háborújából származik.
Komolyan így gondolja?
Emlékszik az elsőre? Két pasi belerepül valaminek a közepébe és felrobbantja azt? Az egyetlen különbség, hogy a Csillagok háborújások elmenekülnek. Szeptember 11. után felvettek egy csomó Hollywoodi forgatókönyvírót, hogy a sztori hogyan folytatódhat." 

Hát, nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem ez kicsit nevetséges. Mindenesetre az interjút érdemes elolvasni, mert ettől eltekintve érdekes dolgokat árul el az írónő.

Nincsenek megjegyzések