Verset posztoltam az utcára!

Már évek óta figyelem ezt a remek kezdeményezést, de valahogy minden évben kimaradtam belőle. 

Most viszont minden összeállt, úgyhogy idén én is belevágtam!

Ma van ugyanis a költészet napja, és ezen a napon évek óta civilek egy csoportja mindig "verset posztol az utcára", és erre biztat másokat is. Csatlakozni bárki csatlakozhat, és nem is túl bonyolult a feladat: ossz meg az utca emberével valamilyen verset, valahogyan.

Én magam, bevallom, nem voltam túl kreatív, de már azt is sikerként könyvelem el, hogy idén végre sikerült! 

Reggel ébredés után hamar tudatosodott bennem, hogy ma van a költészet napja, ezután pedig rögtön eszembe jutott az utcára posztolás is. Így a munkahelyemre már úgy jöttem be: kész tervem volt. A melóba vezető autóúton pedig azt is sikeresen eldöntöttem, pontosan milyen verset szeretnék posztolni. 

Ez okozott némi fejtörést. Felmerült bennem, hogy az évforduló miatt József Attila verset válasszak, de erről végül letettem. Aztán persze választhattam volna valamilyen napi témára rákötő, akár politikai tartalmú verset, de igazából ezt sem szerettem volna - ne tegye már be a mocskos politika a lábát az én kis első fizikai versposztolásomba. 

Így végül egy olyan verset választottam, ami hozzám is közel áll - egy nagy kedvencem -, és szerintem ebben a furcsa közhangulatban tökéletes olvasnivaló. 

A kérdéses vers Arany János Enyhülés című költeménye, amit annak idején egyszer már megosztottam Facebookon a költészet napján. Van hozzá személyes történetem is. Középiskolában a magyar tanárunk feladta a leckét: meg kellett tanulnunk egy Arany János balladát és Arany János verset. A választást viszont ránk bízta. Én meg voltam annyira bolond, hogy ahelyett, hogy ráböktem volna a legrövidebb versre a tankönyvből, ami a minimum soros követelménynek megfelelt, megpróbáltam választani egy olyat, amit szívesen tanulok. Órákon át bújtam az Arany János összest, de megérte: rábukkantam az Enyhülésre. 

Már írtam nektek róla, hogy imádom az olyan idézeteket, amelyek azzal a kérdéskörrel foglalkoznak, hogy az ellentétek összetartoznak: sötétség nélkül nem lenne világos, mélypontok nélkül nem lennének magaslatok, fájdalom és szomorúság meg rossz pillanatok nélkül nem lennének boldogak. Nos, az Enyhülés pont ezt dolgozza fel. Arra világít rá, hogy vannak ugyan rossz pillanatok, de ezeket mindig követi az "enyhülés", így pedig alapvetően rámutat arra, hogy vannak rossz dolgok, de tudja azt is, hogy utána jó lesz. Így szerintem ez nagyon is optimista költemény. 

Ezért esett erre a választásom. 

És akkor jöjjön a vers:

Arany János
Enyhülés

Kél és száll a szív viharja
Mint a tenger vésze;
Fájdalom a boldogságnak
Egyik alkatrésze;
Az örömnek levegőjét
Megtisztítja bánat,
A kizajlott búfelhőkön
Szép szivárvány támad.

Tegnap a remény is eltört,
Az utolsó árboc,
Csupán a kétség kötött egy
Gyarló deszka-szálhoz:
Ma fölöttem és alattam
Ég és tenger síma;
Zöld ligetnek lombja bókol
Felém, mintegy híva. -

Nem törik a szenvedő szív
Oly könnyen darabbá,
Csak ellágyul, s az örömre
Lesz fogékonyabbá;
Mint egy lankadt földmüvesnek
Pihenő tanyája:
Kész boldogság lesz neki a
Szenvedés hiánya.

Nincsen olyan puszta inség
Hogy magának benne
A halandó egy tenyérnyi
Zöld virányt ne lelne;
És ha ezt a szél behordta
Sivatag fövénnyel:
Megsiratja... de tovább megy
Örökös reménnyel. -

Sivatagja életemnek!
Van pihenő rajtad;
Vészes hullám! szív-hajómat
Nem szünetlen hajtod;
Ha nehéz bú és nehéz gond
Rossz napokat szerze:
Kárpótolja a nyugalom
Enyhületes perce.

A kivitelezésem nem volt túl kreatív. Kinyomtattam a verset egy A/4-es papírra, és a biztonság kedvéért lelamináltam, ha esetleg esne az eső - meg egyébként is, csak közterületre kerül, nem szép, ha szakad, gyűrődik. Praktikussági okok is vezéreltek: így még a rögzítés is könnyebb, és eltávolítani se lesz olyan nehéz - nem hagy majd maradandó nyomot a padon a levakarhatatlan papír. 

Mert hogy egy padot választottam - nem tudtam előre, pontosan melyiket, de azt igen, hogy a munkahelyem melletti parkba szeretném kitenni. A rögzítés gondolatával sem bajlódtam sokat: vittem celluxot. (Mark Watney büszke lehet rám.)

Élő videóban is rögzítettem az akciót, ha esetleg valakit érdekel a bénázásom: