Breaking News

Ez volt 2020 a blog életében

Jöjjön a nagy statisztikai összefoglaló arról, mennyit olvastam és milyen volt az év a blog életében!

De mielőtt még belemásznánk a statisztikába, némi felvezetést mindenképp szeretnék írni.




Bátran kijelenthetjük, nem szokványos év volt az idei, és ez természetesen az én életemet is nagyban befolyásolta.

Mindkét munkahelyemen rendszeres fejtörést okozott, hogy online térbe kellett költöztetni olyan dolgokat is, amik alapvetően nem ott szoktak zajlani. Ez nyilván a színházi online közvetítéseknél drasztikusabb, az online Könyvfesztiválnál, Könyvhétnél egy fokkal talán kevésbé drasztikus dolog. De az mindenképpen igaz, hogy mindenhol új ötleteket, lehetőségeket, technológiákat kellett találnunk, ami elég sok energiámat felemésztette az évben. Nagyon sokat tanultam is belőlük, ez a jó hír, ezzel együtt munka szempontjából nem volt ez egy könnyű év. A folyamatos bizonytalanság, a rendszeres újraszervezések folyamatosan rágták az idegrendszeremet, még ha ezt nem is mindig érzékeltem tudatosan. 

Öröm volt számomra az ürömben a home office. Én részben így is folyamatos távmunkában dolgozom az egyik állásomban, így óriási meglepetéseket nem tartogatott nekem a home office műfaja. Ráadásul én a magam részéről mindig is kényelmesebb megoldásnak tartottam a home office-t, mint a napi munkábajárást. Nyilván ez mindenkinél máshogy csapódik le, nekem nincsenek kisgyerekeim, akik miatt ne tudjak dolgozni, és szerencsére kertes házban élünk, így helyem is bőven arra, hogy elkülönülten tudjak dolgozni. Ami pedig a bejárást illeti, ugyan kocsival járok, de a munkahelyem a város másik végében van, így nem kevés időt és benzint spóroltam meg az idén a home office-szal - csak hogy valami jót is írjak. Emellett nem tudok eltekinteni a kényelmi szempontoktól sem. Szóval összefoglalva, én kifejezetten szeretem a home office-t.


Az, hogy időt spóroltam meg a home office-szal, nagyon sokat segített abban is, hogy legyen időm és energiám a blogra. Egyrészt az üresjárataimat sokkal jobban ki tudtam használni, sokkal hatékonyabban tudtam így dolgozni, másrészt a bejárással megspórolt idő is nagyon sok. Ha csak napi fél órát számolunk arra, hogy eljutok a munkahelyemre és hazajövök, az máris akár 2-3 rövidebb bejegyzés megírását is jelentheti. 

Ezzel együtt azért ez nem mindig csapódott le a blogon, mert cserébe ott volt a dolog lelki oldala. A sok változás okozta stressz és a koronavírus helyzet miatti természetes és indokolt aggodalom azért hatással voltak a lelkesedésemre, és finoman szólva is igencsak hullámzó volt a motivációm a blog és az olvasás terén.

Ez egyébként főleg az olvasást érintette, ugyanis egy olvasási válságot fejelt meg nálam a karanténidőszak, és tavasszal szinte végig azt éreztem, hogy egyszerűen képtelen vagyok elmerülni egy könyvben úgy, ahogy kellene. (Ennek mondjuk részben oka volt az állandóan csörgő telefon is, ami a nap bármelyik szakában megszólalhatott - én pedig utálok úgy olvasni, hogy valami állandóan megzavar, akkor inkább neki se állok.)

Így idén sokszor előfordult, hogy belekezdtem egy könyvbe, aztán akár 10-20 oldal után félretettem. Talán még soha nem volt annyi jó befejezetlen könyvem egy évben, mint 2020-ban. 

Erőltetni nem akartam.

Helyette inkább újraolvastam régi kedvenceket - ezekről nem vezetek statisztikát -, illetve más hobbik kötötték le a figyelmemet, például rengeteget sütöttem idén, amit a Deszy könyvajánlója Facebook csoport tagjai láthattak is.

Ennek természetes következménye volt az, amit sokan észrevehettetek: jóval kevesebb értékelés született 2020-ban, mint korábban. A kevesebb olvasás kevesebb értékelést is jelent, sajnos ez van.

Szintén ehhez kapcsolódik, hogy a napi rutinból való kiesés egyre kevésbé tett alkalmassá a blogturnézás rendszerére. Nem tudtam alkalmazkodni az időpontokhoz a káoszos időbeosztásom miatt, és ami ennél is nagyobb probléma volt, hogy az olvasási válságom és a hanyatló olvasási kedvem miatt is tologattam az olvasásokat, míg végül kiestem a határidőkből. Év végére nehéz döntést hoztam: egy időre szüneteltetem a blogturnés részvételeimet. Ki nem léptem a csapatból, de jelenleg takarékon figyelem csak a többiek aktivitásait.

KIEGÉSZÍTÉS:
Eredetileg elfelejtettem beleírni a bejegyzésbe, de két másik dolog is döntően befolyásolta az idei blogolásomat.

Az egyik az új Facebook, illetve az új Facebookhoz vezető újítások. A blogbejegyzéseim időzítése igencsak nehézkessé vált, ugyanis jelenleg csak és kizárólag az általatok is használható, blogba beépített megosztás gombokkal tudom megosztani a Facebookon a bejegyzéseket - illetve a régi Közzétételi eszközökkel, mert az még működik, amíg végleg ki nem vezeti a Facebook. Sajnos a többi megosztási lehetőség (falról, Creator Studióból, Business Suite-ból) valamiért nem tudom megosztani rendesen a bejegyzéseket, sem a bejegyzések címét, sem a képét nem húzza be a linkbe a Facebook. Próbáltam megfejteni a dolgot, biztosan összefüggésben van a blogdesign kódjával valamilyen módon, de ennél tovább nem jutottam.

Szintén nehezen szoktam meg az új Facebook designt, az oldalon is. Nem igazán vagyok elégedett azzal, mi hová került.

Ennél is súlyosabban érintett a Blogger szerkesztői felületének változása. Jöttek ugyan új, hasznos funkciók, de a változtatások elég döcögősen működtek, tele volt buggal és használhatatlan funkciókkal eleinte, nem is beszélve arról, hogy a megszokott rutinból mindenképp kiszakított. Sajnos azóta sem működik minden funkció tökéletesen, például a képek helyükre cincálása rendszeres problémám, és az újításnak köszönhetően sajnos a keretbe ágyazott borítóimat is maximális szélességűre húzza szét a design, ami előtte nem volt probléma. És még sok más van, amit nem szeretek az új változatban, de mivel ősztől már kötelezően ezt kell használni, nos... ezzel kell együtt élnem.



Viszont 2020 hullámzó jellege itt is jól látszik. Míg olvasások tekintetében a mélyponton voltam - 2011-ben olvastam utoljára ilyen keveset -, és ennek köszönhetően sokkal kevesebb volt a könyvértékelés is, addig a blog a mindenféle egyéb tartalmaknak köszönhetően szárnyalt. Soha nem volt ilyen mennyiségű látogatás korábban a blogon, és nagyon nagyot nőtt a Facebook követők száma is.

Innentől viszont beszéljenek helyettem majd a számok!


Emlékezetes könyves események, történések


Érthető okokból idén túl sok könyves eseményen nem tudtam részt venni. Online beszélgetésekből elég sokat meghallgattam, de ezek azért nem olyan maradandóak és emlékezetesek, mint azok, amiken személyesen is részt veszek.

Ezzel együtt azért néhány emlékezetes történést most is összeszedtem, ezek egy részéről már írtam, egy részéről meg majd fogok még várhatóan:


Az év számokban, az olvasásaim tekintetében:


56 könyvet olvastam, nem számolva az újraolvasásokat. Ez jóval kevesebb, mint a tavalyi évben, és többet szerettem volna olvasni, de ez van, ennyi jött össze.
Ebből 15-öt angol nyelven olvastam,
3 pedig magyar szerző műve volt.
Ez összesen kb. 19.000 oldal, ami azt jelenti, hogy
6,5 naponta elolvastam egy könyvet és
naponta átlagosan 52 oldalt olvastam, az év mind a 365 napjával számolva.
A leghosszabb könyvem a Midnight Sun volt a maga 884 oldalával,
a legrövidebb pedig a Duck! Rabbit! című mesekönyv volt.
20 blogturnéban vettem részt értékelésen összesen.



A blog éve számokban:



18.204.074 oldalmegjelenítés volt ebben az évben, ami egészen hihetetlenül kiemelkedő, ugyanis a 2019-es évet 17.293.335 látogatással zártuk, vagyis több látogatás volt 2020-ban, mint az oldal életében 2020 előtt összesen. Nagyon fontos számomra magamban is tudatosítani, hogy ez nem jelenti azt, hogy a 2020 előtti látogatás kevés volt, mert ez nem lenne igaz. Viszont ami 2020-ban történt a blog életében, az valami elképesztő, és nagyon hálás vagyok érte.
Így végül több, mint 35 milliós, egészen pontosan 35497409 35.497.409-es összlátogatással zártuk az évet, azaz átléptük a 20, a 25, a 30 és a 35 milliós határt is.

Ebből több, mint 4 milliót egy hónapban értünk el, ami egyben új látogatási rekord is: 4.216.440 látogatás esett meg novemberben. 

Az év "legrosszabb" hónapja látogatások szempontjából a január volt 271.000 látogatással. Ez általában a december szokott lenni, de igazából a január sem szokott brillírozni látogatottságban, úgyhogy ez annyira nem lep meg. Ráadásul ez még közelebb állt a korábbi standard számainkhoz, a látogatottság márciusban ugrott meg kicsit, de úgy istenigazából a május hozott változást a számok mértékében. Hozzátéve, hogy januárban kevesebb is volt idén a bejegyzés, mint az átlagos.

Ha a Blogger számításai nem csalnak, 1038 bejegyzés született idén az oldalon, éez körülbelül 200-zal több, mint a tavalyi - eszerint 2,84 bejegyzés született átlagosan naponta.


A Facebook oldal éve számokban:


Idén átléptünk sok-sok mérföldkövet, és nem csak a blogon, hanem a Facebook oldalon is: túl vagyunk a 25.000 lájkon!

A tavalyi évet január 1-jén 20.463 like-kal kezdtük, ehhez képest 26.805-tel zártunk. Ez szerintem gyönyörű növekedés és nagyon büszke vagyok rá - és rátok. Ugyanis a Facebook sok szempontból dolgozik azon, hogy hirdetések nélkül egy ekkora oldalnál már minél inkább visszahúzza az organikus eléréséket. Így tehát minden egyes lájkkal, de leginkább a hozzászólásokkal és a megosztásokkal nagyon sokban hozzájárultok ahhoz, hogy a bejegyzések minél több ismerősötökhöz eljusson, így pedig minél többen rátaláljanak az oldalra.

Grafikusan így nőtt a lájkolók száma:



Azt is szeretném még hozzátenni, hogy idén kicsit jobban szétnyílt a követők és a lájkolók száma közötti rés.
A tavalyi évet 20.542 követővel indította a Facebook oldal, ez most már 27.592, azaz idén elég sokan döntöttek úgy, hogy lájkolni nem lájkolják az oldalt, ellenben követik a bejegyzéseket.


Az Instagram oldal számokban és képekben:


Az Instagram összefoglalónk sem marad el idén, egyelőre viszont sajnos a mindenféle Best Nine válogatások sajnos nekem nem működnek, valószínűleg túlságosan leterheltek a rendszerek.
Remélem, helyreállnak és akkor hozok minden infót egy könnyebb úton.
Ha nem, akkor számolgatok, de örülnék, ha ezt sikerülne elkerülni.
Szóval ide majd még hozom az adatokat, de emiatt nem szeretném tovább húzni az összefoglalót.

Nincsenek megjegyzések