Moziztam - Moxie, avagy a vagány csajok visszavágnak
A Moxie könyv megjelenéséért én is kampányoltam annak idején, mert úgy gondoltam, és most is úgy gondolom, hiánypótló a YA könyvek között. Aztán szerencsére szerettem is a könyvet, és kíváncsian vártam, milyen lesz a belőle készülő Netflix film.
A múlt héten felkerült a kínálatba, én pedig a hétvégén meg is néztem.
Összességében vegyes érzéseim vannak - hozzáteszem, a könyvnek is megvoltak a maga hibái azzal együtt, hogy nagyon szerettem. Reméltem, hogy ezeken majd javít a film, és a szerelmi szál szintjén ez hellyel-közzel meg is történt (külön imádtam Seth-en keresztül bemutattak egy feminista fiút is, bravó, lehet ezt így is), viszont más helyeken nem annyira örültem a változtatásoknak.
Kezdjük az elején!
A Moxie egy teljesen átlagos amerikai gimi életét mutatja be. Számtalan filmet láthattunk és könyvet olvashattunk a mindenféle problémákról, amik az ilyen középiskolákban vannak: szerintem napokat tudnánk megtölteni például csak a gyengébbek szívatását mutató jelenetekkel.
A Moxie történetének ezek is részei, viszont ezen egy kicsit túlmutat, vagyis leszűkíti a kört: a témája ugyanis a feminizmus, és ezzel párhuzamosan a szexizmus, illetve a mindennapjainkat átszövő kettős mércék.
Aki ennél többet remél egy történettől, mert úgy érzi, egy sztori nem szólhat "csak ennyiről", mert ez így "csak túltolt PC", az csalódni fog, neki se álljon.
Főszereplőnk ennek a giminek egy totál átlagos diáklánya, aki megtanulta, hogy csendben viselje az iskolában jelenlévő "mindennapi szexizmust". Csakhogy amikor egy új tanuló érkezik a suliba, egy fekete lány, aki ennél jóval határozottabb és nem akarja elfordítani a fejét, hirtelen ő is elkezdi észrevenni a problémákat. Rég volt feminista édesanyja régi dolgaiból inspirálódva afféle amatőr suliújságot indít a lázadó feministáknak, akik aztán mindenféle akciót indítanak a női egyenjogúság jegyében az iskolában.
Ahogyan írtam, ez a történet hiánypótló. Számtalan tinilányoknak írt történet valami, ami valóban foglalkozik a tinilányok nehézségeivel, útkeresésével - viszont én úgy érzem, ezek többségében inkább a testi folyamatokkal, az első szerelemmel és szexszel foglalkoznak, illetve ha van is lelki felkészítés is bennük, nagyon mélyre nem mennek abban a kérdésben, hogy milyen nőnek lenni általánosságban, és milyen nőnek lenni a mai társadalomban.
Ezzel ugyanis nagyon gyorsan belefutnának a feminizmus témakörébe, attól pedig "fázni kell". Olyan érzésem van nagyon sokszor, amikor az interneten böngészek, hogy a feminizmus szinte szitokszó lett, és ha mered vállalni, hogy feminista vagyok, akkor te csakis valamiféle véresszájú, férfigyűlölő, természetesen boldogtalan vénlány lehetsz, akire ráférne egy jó...
Ezek óriási tévhitek, és sajnos rendkívül ártalmasnak tartom szinte az összes kommentfolyamot, amiben ilyen témákkal mernek foglalkozni.
Nem nagyon kell messzebb menni az elmúlt hetekben a kedélyeket borzoló "Jókai női nem példamutatók?!" vitánál, ahol igencsak tetőfokára hágtak az érzelmek - és ez sajnos jobbára egymás sértegetéséhez vezetett, és természetesen ahhoz, hogy megint lehessen egy jót feminácizni.
Márpedig a kérdéssel foglalkozni kell, és igen, a tinilányoknak (és jegyzem meg, tinifiúknak is). Ugyanis senki nem teheti meg, hogy kivonja magát ezekből a kérdésekből - mert mind ebben a világban élünk.
Nem igazán hiszem, hogy van olyan 13 fölötti lány-nő, aki ne találkozott volna a mindennapi szexizmussal valamilyen formában már legalább egyszer - és akkor még keveset mondtam. A helyzet viszont az, hogy sokszor ezek annyira berögzültek, annyira normálisak, hogy észre sem vesszük.
Pedig ott vannak és foglalkozni kell velük, mert tinikorban találkoznak a lányok először ennek a szexizmusnak a szexuális töltetű, sokszor igencsak traumatikus formájával.
Tetszik, nem tetszik, a mai lányoknak olyan világban kell élniük, ahol az teljesen "normális", hogy a - jó esetben csak - füttyögő-beszólógató férfiak miatt amolyan megelőző jelleggel inkább át kell sétálniuk az utca túloldalára. Ahol konkrét létkérdés lehet, hogy felszállsz-e egy olyan HÉV kocsiba, amiben egyedül lennél. És még sorolhatnám jó hosszan.
Ezért azt gondolom, az nem lehet kérdés, hogy foglalkozunk-e a mindennapi szexizmussal. Mert minden lány foglalkozik vele, a bőrén tapasztalja.
A Moxie történetének egyik nagy erőssége szerintem, hogy kicsiben gondolkozik. Nem a világot akarja megváltani, nem a nagy, globális problémákkal foglalkozik, hanem egy gimi problémás eseteit "mikromenedzseli".
Ez pedig szerintem azért is nagyon fontos, mert ezeken a kis, minket is közvetlenül érintő apró eseteken keresztül lehet a legjobban felismerni a problémát, és innen vezet az út odáig, hogy a nagyobb gondokról is beszéljünk.
Apróságnak tűnhet az, hogy olyan dolgokért elővesznek egy lányt, amit egy fiúnak elnéznek - de ezek bizony mindennapos esetek. (Egy lány nem beszél így!)
Ezt szerintem alapvetően jól csinálja a Moxie.
Viszont sajnos felszínes marad, és valószínűleg ezért látok elég megosztó reakciókat a film kapcsán.
A könyvben több időnk megismerni a főszereplőnket, a motivációt - és neki is több ideje jut arra, hogy lassan ébredjen a tudatára, hogy mi történik körülötte.
A filmben szerintem nem hagytak időt ennek kibontására, hanem a "konkrét esetek" kárára lecsíptek a sztori elejéből. Márpedig igenis nagyon fontos lett volna jobban foglalkozni azzal, hogyan jutott el Vivian odáig, hogy észrevegye a problémákat - ez most a filmben leginkább az új lánynak köszönhető, és ő mindenféle szempontból sokkal erősebb és dinamikusabb karakter lett, mint a konkrét hősnőnk.
Emellett Viv egy sor olyan dolgot is csinál, ami nem jó döntés - például az, ahogyan az édesanyjával és annak új párjával bánik, vagy éppen a legjobb barátnőjével, egyáltalán nem keltik jó ember benyomását. Persze, esendőek vagyunk, de amikor ennyire fontos a téma és ennyire kevés az idő, és dráma ezek miatt amúgy is akadna bőven, sajnálatos, hogy ezekkel a gyermeteg, ráadásul antipátiát kiváltó dolgokkal húzzuk az időt.
A másik nagy problémám a fókusz volt. Érthető, hogy egy alapvetően "PC" témát feldolgozó filmbe bele is akarják ezt tenni rendesen, ráadásul a Netflixről beszélünk. Viszont időnként már nem tudtam eldönteni, hogy most akkor mi is a témánk: a feminizmus vagy úgy általában a mindenféle másság elfogadása. Utóbbi is erős üzenet, de a Moxie egy sokkal fókuszáltabb történet, és szerintem ez az az eset, ahol a fókuszált tematikát gyengíti, ha biztos, ami biztos, foglalkozunk a rasszizmus, a homofóbiával stb. Fontos témák ezek is, de nem biztos, hogy célravezető ennyire keverni. Ennek a filmenk a feminizmus témája, örültem volna, ha megmaradunk konkrétan ennél, és nem akarjuk tovább tágítani mindenkire is.
Ezek miatt a hibák miatt minden fontos üzenete ellenére picit lógott a levegőben nekem ez az egész Moxie szál, ettől pedig súlytalanabb lett a történet, mint megérdemelte volna. Nem egy rossz film, biztos vagyok benne, hogy lesznek olyan fiatal lányok, akiknek egy-két dologra felnyitja a szemét, de sokkal jobb is lehetett volna mindg élvezhetőség, mind az üzenet kommunikálása szempontjából.
Nincsenek megjegyzések