A blogolás szabályai - hogy mi van?

Ha egy ideje blogol az ember, akkor előbb-utóbb rájön, hogy időnként jön valaki, aki megmondja a tutit. 

És ez nem vicc. Időről időre vannak divathullámok, megmondóhullámok, tanácsosztogatások, ez miért nem jó úgy... Mit tegyünk, véleménynyilvánító népség a bloggereké, jobbára szeretjük úgy igazán megmondani, hogy szerintünk így, meg szerintünk úgy, aztán viszonylag nehéz elkerülni, hogy ennek ne az legyen a vége, hogy amolyan mélyenszántó észosztással elküldjünk valakit a búsba, csak mert ő nem úgy és miért nem úgy. 

Félre ne értsetek, én is belekeveredek ilyen vitákba, nem is egyszer, és utólag mindig könnyebb észrevenni, és rájönni, hogy "Te hülye, ez már megint csak vihar volt a biliben". 

Mert hát legyünk őszinték, megmondóemberek és tutik ide vagy oda, a blogolás egyik szépsége a szabadság. A legtöbbünk blogja nem lenne sehol, ha a blogolás nem a szabadságról szólna. Ebben az esetben ugyanis, ha görcsösen ragaszkodnánk a "blogolni márpedig azt jelenti" elvhez, a bloggerek 90%-ának blogja nem is létezhetne. (Mellesleg ez sem.)

Ugyanis ha nagyon tradicionálisak lennénk, akkor ezen értelmezés alapján a blog internetes napló. Nézzünk körbe! Hányan vannak olyanok, akik valóban naplót vezetnek? Viszonylag kevesen. 

Ellenben a blogolás idővel ennél sokkal tágabb értelmet nyert, és így vált azzá a színes "műfajjá", ami ma is. És akkor most Wikipédiát idézek, pedig tudom, tudom, nem használjuk forrásnak, na de kivétel erősíti a szabályt: "A blog egy olyan periodikusan újabb bejegyzésekkel bővülő weboldal, amely ezek sorozatából áll, függetlenül attól, hogy mi az oldal témája, formája és hogy nyilvánosan elérhető-e."

Magyarul tulajdonképpen a blog feltétele csupán annyi, hogy legyen valami, ami rendszeresen frissül új bejegyzésekkel. 

Puff neki, ez lehet bármi. Írhatok én vicces párbeszédeket a macskám nevében, elmesélhetem az aktuálisan velem és ismerőseimmel megeső kocsmasztorikat, megmutathatom a legújabb festményeimet, feldobálhatom a folyamatosan termelődő haikujaim, beszámolhatok a filmes hírekről vagy épp földbe döngölhetem a legújabb Miley Cyrus dalt.  

A blog tulajdonképpen csak egy platform, egy eszköz. Egy virtuális füzet, ha úgy tetszik, ahová akár - ha kedvem tartja - a vasárnapi bevásárlólistámat is felpakolhatom. Más kérdés, hogy sok értelme nincs. De megtenni megtehetem. 

Szabadság!

Miért van tehát az, hogy van valami, ami ennyire szabad, mégis mindig meg akarjuk mondani a tutit? 

Fene se tudja. Ilyen az emberi természet, a blogger természet meg még ilyenebb.

De a dolog már csak azért is vicces, mert pont a blogolás az, ami olyan gyorsan fejlődő környezetben virágzik, amit igen nehéz skatulyába szorítani. Illetve lehet, de ezek a skatulyák állandóan változnak. Ki gondolta volna néhány évvel ezelőtt, hogy jönnek majd a Tumblr-féle mikroblogok, vagy még egy kicsit korábban, hogy Youtube videókból majd meg lehet élni? 

A hetekben többször eszembe jutott, mennyire megdöbbentő még a saját életemben is ez az egész. Az, hogy magánemberként ilyesmiket használunk, különösebben nem rázott meg és most sem ráz. De belegondolni abba, hogy tulajdonképpen olyasmi a munkám, ami ebben a formában 10 évvel ezelőtt még csak nem is létezett... nos, az bizony elég sokkoló gondolat. 

És ki tudja, hol van ennek a vége? Ki tudja, mi lesz holnap vagy holnapután, és mikor maradok le annyira, hogy már nem csak a Snapchat értelmét nem fogom felfogni, hanem konkrétan őskövületnek számítok majd a Facebookkal meg a blogommal? 

Kissé persze eltávolodtam a témától, de valójában mégsem. 

Blogolni egyet jelent a folyamatos változással. Nincsenek kőbe vésett szabályok, mert az ember talpa alatti talaj sem szilárd. Kicsit olyan, mintha egy számítógépes játékban lennénk, alattunk ott a zubogó folyó, köztünk csak egy ladik, amit időről időre újra kell építeni. Valami nem változik, nagy eséllyel a fából nem lesz vaskarika, de minden más... 

Egy ilyen világban ki az, aki azt tudja mondani, hogy a csónakod csak akkor tuti, ha félgömb alakú? Mi van, ha jön másnap egy aerodinamikai szakember, és azt mondja, hogy tulajdonképpen a kúp alakú az igazi? Vagy mi van, ha te csak az adrenalint üldözöd, és pont nem érdekel, hogy melyik a legjobb, csak csússzon... 

Meg akarhatjuk mondani egymásnak a tutit, de a tuti valójában nem létezik. 

Van, akinél ez működik, van, akinél az. 

És ez így van jól. Visszakötnék a szabadságra és a sokszínűségre. 

Holnap meg lehet, hogy blogot indítok arról, milyen zoknit húzok éppen. És még akkor is megtalálom a magam "dobbyjait", akik hű társaim, olvasóim lehetnek.  

Egyébként meg mindenki menjen a fenébe: nyilvánvaló, hogy itt csak én tudom, miről és hogy kell "jól" blogolni. *irónia*



Folyt. köv. a megkülönböztetés témaköréről