Breaking News

Megvan a Sötét elmék film Zúja is!

Korábban már többször írtam a Sötét elmék filmről az oldalon, így az már talán nem újdonság, hogy érkezik a könyv adaptációja. (Ha mégis, ITT visszaolvashatóak az eddigi bejegyzések.) 

A 20th Century Fox pedig bejelentette, újabb szereplőt köszönthetünk a csapatban, méghozzá a fiatal tehetség, Miya Cech személyében.



A tízet idén betöltő kislány már most magáénak tudhat kisebb sikereket: szerepelt a Hawaii-Five-0 és az American Horror Story sorozatokban is. 

A filmstúdió azt ugyan nem jelentette be, hogy kit alakíthat majd az ifjú színésznő, de mindenkinek rögtön Suzume, vagyis Zu ugrott be. A feltételezést végül Alexandra Bracken írónő erősítette meg, aki egy közös képet is megosztott vele. 


Nincsenek megjegyzések