Breaking News

Az író is csak pénzből él

Cassandra Clare rajongóként gyakran belefutok a vitába, hogy "csak a pénzért csinálja". Az utóbbi időben pedig ugyanezek a vádak repkednek például J.K. Rowling új történetei kapcsán - az meg a kutyát se érdekli, hogy Rowling amúgy kőgazdag, még az ükunokái is azok lesznek, és mellesleg egy számjeggyel kevesebb lett a vagyona, annyit jótékonykodik. Nyilván csak a pénz hajtja.

Ezen a héten újra előkerült a "csak a pénzért" stigma, ezúttal Jennifer L. Armentrout kapta meg a Luxen spin-off trilógia kapcsán.



Na de vissza az eredeti témámra: és mi van akkor, ha csak a pénzért csinálják? 

De most komolyan! 

Értem, hogy szeretjük úgy gondolni, hogy az írás valami mindent felülmúló művészi tevékenység, már-már szent és érinthetetlen, és agyunkat dobjuk el a gyönyörűségtől, mert annyira magasztos a cél. 

De én leírom: banyek, az írók is csak pénzből élnek. 

Persze, nyilván ha nem lenne valami mondanivalójuk, ha nem lenne ötletük, akkor valószínűleg nem írnának. Továbbmegyek, minden bizonnyal a legtöbb író szeret is írni. 

Viszont lett légyen bármilyen magasztos az elképzelés, a nap végén az íróknak is el kell menniük bevásárolni, kifizetni a számláikat és nekik is minden pont ugyanannyiba kerül, mint bárki másnak. Művészi kifejezés ide vagy oda, ez tény. 

Fordítsuk meg a dolgot! Csinálsz valami tök hétköznapit, mondjuk szakács vagy. Szíved-lelked benne van minden ételben, már-már művészi alapossággal adagolod a hozzávalókat, minden kavarással a lelkedből kerül bele egy darabka a főztödbe - imádod, amit csinálsz, mindig is ezt akartad. Szerinted ingyen? Szerinted nem várod el, hogy minden egyes ételedet megfizessék? 

A nagy magasztosságban hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, hogy az írók is pénzből élnek. Sokan persze többől, mint mások. 

Na de miért égett belénk annyira, hogy szarul kereső, éhező írónak lenni az igazi? 

Értem én, hogy a régi nagy írók, költők általában nem kerestek olyan jól, és egyébként is, a szenvedés milyen jó ihletforrás, és persze magyaron is csupa olyan nagy emberről tanítanak, aki alig tudta összekapargatni a betevőre valót. 

De tényleg ez a cél? 

Legyünk őszinték! Nézzünk rá az amerikai sikerszerzőkre, tegyük a szívünkre a kezünket, és lássuk meg az igazságot: a legtöbben nem csak írni tudnak, valójában sikeres üzletemberek. 

Közösségi oldalakat vezetnek, építik az énmárkájukat, támogatják a rajongói megmozdulásokat, kiegészítő novellákkal próbálják rávenni az olvasókat a minél korábbi vásárlásra, hogy gyorsan felkerüljenek a bestseller listákra, dedikáló körutakra indulnak és még sorolhatnánk. Persze, ennek jó részét nagy eséllyel a kiadók kezdeményezik, de a profi írók - és most szórakoztató irodalomról beszélek elsősorban - haladnak a korral. 

Ez pedig azt jelenti, hogy az írás egyszerre művészi kifejeződés és üzlet. 

Lehet ezen károgni, de áltatja magát, aki azt hiszi, ez nincs így. Aztán persze lehet, hogy valaki jobb az üzleti részben - ne feledjük, Cassandra Clare apja például sikeres professzor, aki maga is számtalan üzlettel és eladással foglalkozó könyvet írt, ez pedig nyilván befolyásolta a lánya gondolkodását -, más meg kevésbé. Még azt is aláírom, hogy vannak, akik minél inkább próbálják ezt elkerülni. Saját döntés.

De ezzel együtt lehet valaki akármilyen profi üzletember az írók között, a szart - már bocsánat - viszonylag nehéz eladni. Ha nem lenne igény, nyilván a kínálat is másként alakulna. De amíg van kereslet és a "végtermék" nem rossz, miért baj, ha esetleg a kínálatba az a mocskos üzlet is belefolyik? 

Miért akarjuk magunkat még mindig azzal áltatni, hogy az író egy sötét sarokba begubózott, magányos alak, rongyos ruhákban, aki úgy kapargatja össze a pénzt? Aki meg sikerszerző, az pusztán szerencsés. 

Nem. A sikeres írók általában üzletemberek is. Ma már nem úgy van, hogy megírsz egy könyvet, átadod a kiadódnak, aztán kényelmesen hátradőlsz, mert ezzel a munkád véget ért. Tudatosan vagy nem, üzleti eszközöket használnak a szerzők is, hogy eladják a könyveiket. Pont, mint bárki más, aki a kereskedelemben van. Csak valamiért őket jobban lehet utálni a teljesen racionális üzleti döntésekért.

Egyébként pedig gondolkozzunk el! Celebecskéket látnánk szívesen milliomosként vagy tehetséges írókat?

Szerintem is.

Ha meg nagyon nem, akkor ennyi. Senki sem tart senki fejéhez fegyvert, hogy: "Márpedig a folytatást is elolvasod!"

3 megjegyzés:

  1. "De ezzel együtt lehet valaki akármilyen profi üzletember az írók között, a szart - már bocsánat - viszonylag nehéz eladni. Ha nem lenne igény, nyilván a kínálat is másként alakulna. De amíg van kereslet és a "végtermék" nem rossz, miért baj, ha esetleg a kínálatba az a mocskos üzlet is belefolyik?"

    Ez azért nem igaz. Vannak szar könyvek, és van azokra is vevő. Lehet vitatkozni azon, hogy a rossz mennyire szubjektív, de aki azt állítja, hogy csak jó könyvek vannak a piacon az vagy hülye vagy naiv.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A nem rossz a célközönségnek nem rosszra vonatkozott és az előzményhez képest nem rosszra. Nyilván akit az adott téma/könyv nem érdekel, az már az elsőt se olvassa.

      Hozok példát: lehet utálni a Twilightot, mégis milliók fogytak belőle. És bár rengetegen utálták az elsőt, mégis volt piaca a többinek is, akármennyit szarozták is sokan. Mert a célközönség számára az elsőhöz képest nem volt érezhető radikális minőségromlás.

      Remélem, így már érthető.

      Törlés
  2. Mindig is többre tartottam a könyvet, mint az adaptációt. Mindenki odáig volt az "Édentől keletre" filmváltozatáért, én meg csak néztem, hogy ugyan miért,hiszen a könyv (azt olvastam előbb) milliószor jobb és több. Hogy pedig pénzből élnek az írók... Annak idején Dumas-t soronként fizették. Írt is a regényeibe sok párbeszédet, mert valamiből neki is meg kellett élnie.

    VálaszTörlés